Vélemény: Orosz terrortámadások – tíz év, ezer áldozat

Ha csak az elmúlt 10 év adatait vesszük alapul, már abból is kiderül, hogy a mai Oroszország a földkerekség egyik olyan állama, ahol a különféle robbantásos merényletek, a túszejtések, az öngyilkos terrortámadások a legnagyobb gyakorisággal jegyezhetők.

Nem az első, vélhetően nem is az utolsó az az öngyilkos merénylet, amelyet legutóbb Oroszországban elkövettek. Ezúttal Domogyedovón, Moszkva legforgalmasabb és legkorszerűbb légikikötőjében hozták működésbe azt a pokolgépet, amelynek robbanóereje 5-7 kilogramm trotilnak felel meg. A vérfürdőben, amelyet a detonáció előidézett, eddig csaknem 40-en haltak meg, 130-an pedig megsérültek, közülük soknak az állapota súlyos, életveszélyes. A rendvédelmi források arra utalnak, hogy ezt a terrorakciót is öngyilkos merénylő követte el, mint ahogyan az utóbbi időben Moszkvában, illetve a nagyobb orosz városokban ez már megszokott. Ráadásul ezúttal olyan „pimasz” módon, hogy nem a csomagkiadóban, hanem a sokkal zsúfoltabb központi csarnokban robban a bomba. Ott, ahol mindig a legtöbben várakoznak… Oroszországgal és az ázsiai térség más államaival kapcsolatban már – sajnos ezt a kifejezést kell használnom – szinte megszoktuk az öngyilkos merényletekről szóló híradásokat. Azon felül, hogy a jóakaratú emberekben rögvest feltámad a részvét érzése a szerencsétlen áldozatok és sebesültek iránt, csak konstatálni tudjuk a tényközlést. S itt nem árt egy kicsit elidőzni, annál is inkább, mert a következőkben láthatjuk, hogy nem légből kapott megállapítások alapján használjuk a „megszoktuk” kifejezést. Ha csak az elmúlt 10 év adatait vesszük alapul, már abból is kiderül, hogy a mai Oroszország a földkerekség egyik olyan állama, ahol a különféle robbantásos merényletek, a túszejtések, az öngyilkos terrortámadások a legnagyobb gyakorisággal jegyezhetők. A csöppet sem hízelgő statisztikai mutatók szerint ugyanis az ilyen cselekményekben nem néhány ember esik áldozatul, hanem - szinte minden alkalommal – legalább százan halnak meg a nemtelen terrortámadásban. Lassan 10 éve lesz például annak a csecsen terroristák által elkövetett merényletnek, amely során a moszkvai Dubrovka színházban 850 túszt ejtenek s 3 napig tartják őket fogva. Ekkor az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat emberei ismeretlen összetételű ideggázt juttatnak a szellőztető rendszerbe, majd megrohamozzák az épületet. A 41 terroristát a kommandósok a helyszínen megölik, ám a gázmérgezésben 129 túsz is életét veszíti. Néhány hónappal később Groznijban az öngyilkos merénylő egy teherautónyi robbanószerrel hajt bele a Moszkvához hű kormányzat fő épületébe. Az eredmény: 60 halálos áldozat. A moszkvai metró többször is célpontja a terroristáknak. Így történt ez 2004 augusztusában is, amikor a rendőrség szerint egy csecsen elkövető felrobbantja magát és 40 utast öl meg. Az egész világ elszörnyülködött azon, ami 2004. szeptember 1-én az észak-oszétiai Beszlan városában történt. A tanévnyitó ünnepségre összegyűlt csaknem másfél ezer diák és szülő a fegyveresek kezébe kerül, két napon át nem tudják őket kiszabadítani, majd a rendőrök megrohamozzák az iskola épületét és megölnek 31 terroristát. Mindeközben azonban 331 túsz, zömmel iskolás kisgyermek is áldozatul esik! Sokan még ma sem tudják feldolgozni az ott átélt borzalmakat, egész életükön át végigkíséri őket a szörnyű támadás lidérces emléke. Egy évvel később iszlám lázadók rajtaütnek a dél-oroszországi Nalcsik város rendőrkapitányságán. A fegyveres összetűzésben 137 ember veszti életét: lázadók, egyenruhás rendőrök és a legtöbben ártatlan civilek. Újabb egy év elteltével a moszkvai piacon fémdarabkákkal preparált pokolgép robban. A támadásban egy tucatnyi piaclátogató meghal, de csaknem 100-an maradandó sebesülést szenvednek a szétrobbanó éles fémdaraboktól! Az Ingusföld Orosz Tagköztársaságban 2009-ben egy 200 kilogramm robbanóanyaggal megrakott kisteherautót röpítenek a levegőbe Nazrany város legforgalmasabb negyedében. Itt 30 halott és 200 sebesült marad a helyszínen. A legtöbben azt mondják a 2009 novemberében elkövetett merényletre, hogy a Jóisten mentette meg az utasokat a Moszkva-Szentpétervár között közlekedő Nyevszkij expresszen. Tudniillik az itt elkövetett terrorakcióban nem mindegyik bomba robban fel, így a mérleg: 26 halott és száz sérült. A szégyenteljes támadás után az iszlám szélsőségesek beismerik, hogy ők követték el ezt a bűnös cselekményt, de további szabotázsháborúval fenyegetnek mindaddig, míg Moszkva nem mond le „véres megszálló politikájáról”, amelyet a Kaukázusban folytat… Tavaly áprilisban szintén a moszkvai metróban két öngyilkos nő robbantotta fel magát. Gyilkos tettük következménye csaknem 100 halott és még annyi sebesült. Mint kiderült, mindkét nő férjét terrorcselekményekben való részvételért ítélték halálra, ezért vállalták, hogy a derekukra kötött robbanószert működésbe hozzák. Persze, voltak úgymond szerencsés merényletek is, amelyek emberéletet nem követeltek, anyagi veszteséget azonban bőven. Tavaly áprilisban például a dagesztáni Prvomajszkoje településnél egy tehervonat alatt hozták működésbe a robbanószert, ám azon akkor nem tartózkodott senki. A városon áthaladva, a zsúfolt vasútállomás lett volna a célpont… Most itt a legújabb, a Domogyedovón elkövetett esztelen cselekedet. A biztonságpolitikával foglalkozó szakemberek számára újabb lehetőség, hogy boncolgassák az esetet, megpróbáljanak magyarázatot találni a történtekre, netán javaslatot is adni arra, miként lehetne elkerülni ezeket a halált hozó cselekedeteket. Azok számára azonban, akik meghaltak, akik egy életen át testi-lelki roncsként élik mindennapjaikat, akik elvesztették szüleiket, gyermekeiket, szeretteiket – nem sokat jelent a különféle elméletek felsorakoztatása. De azok számára sem, akik az ilyen „sikeres akciókon” felbátorodva tovább szövögetik gyilkos terveiket. Azt azonban nyilván nem lehet vita tárgya, hogy a csaknem hetven évig „emberarcú szocializmusban” (értsd: elnyomatásban) nevelkedett kis népek a nagy Szovjetbirodalom széthullása után, most megpróbálnak önállósulni, saját életüket élni. S a cél érdekében sokszor nem válogatják meg az eszközöket sem. Ez pedig nem mindig nyeri el a környezetük és a világ rokonszenvét (sem). Legalábbis, véleményem szerint…