Vélemény: Az egymilliomodik „lájkolóig”

Tudvalevő, hogy a Fidesz-KDNP nem az interneten győzte meg a közvéleményt az előző kormány menesztésének és a minden korábbinál nagyobb támogatottság megadásának szükségességéről.

Kipipálhatjuk, megvolt az első, újkormány-ellenes tüntetés Szegeden. Néhány százan, fiatalok, értelmiségiek összegyűltek az új médiatörvény ellen tiltakozni a Dugonics téren. Az érintett média pedig, annak – legdemokratikusabb - rendje és módja szerint, minden korlátozás nélkül beszámolt az eseményről. Ennyi történt. A magukat civilnek valló szervezők annyit még hozzátettek, ezzel nincs vége a dalnak, újra és újra összegyűlnek, míg el nem érik a sajtótörvényben foglaltak, a mostaninál szélesebb körű szabadságát. Ha onnan nézem, hogy a második Gyurcsány kormány ellen heti gyakorisággal tüntetett egy maroknyi csapat a városháza előtt, míg elszántságuk tartott:

csütörtökön nagyon komoly demokráciaféltő megmozdulásnak voltunk tanúi.

Szegeden két-háromszáz ember ritkán áll össze, emeli fel a szavát politikai jellegű kérdésekben, talán csak diákmegmozdulások alkalmával történt ilyen egyszer-egyszer az elmúlt húszonév folyamán. Ugyanakkor, ha a nagyváros lélekszámát és az itt tanuló diákság számosságát veszem alapul, azt is mondhatnám: ennyi fecske nem csinál nyarat. Külön érdemes megjegyezni, hogy körülbelül annyian vettek részt a demonstráción, ahányan azt az interneten, az „arcok könyvében”, avagy a Facebookon előzőleg jelezték. Tudni kell, tavaly szeptemberi országos mintán mért reprezentatív kutatás szerint, az internetpenetráció ötven százalék feletti, hazánkban, egy egyetemi városban pedig jelentősen meghaladja ezt. Tehát ennyi ember aggódna csupán a hazai médiaviszonyok miatt? Nem hinném, bizonyára többen vannak. Az más kérdés, hogy az elmúlt évtizedekben belénk ivódott beidegződéseknek köszönhetően a magyar, „forradalmat” már csak a szavazófülkék magányában csinál. Nem tartjuk taktikusnak (praktikusnak), politikai hovatartozásunk képviseletét, sem a teljes névvel, netán fényképpel hitelesített internetes közösségek, sem az utcai megmozdulások esetében. Tegyük hozzá, sokan gondolhatják emellett azt, hogy ez az egész ügy harmadrangú kérdés csupán, a még válságban lévő gazdaság, a technológiai lemaradás, a stagnáló termelés és munkanélküliség, illetve a segélyezettség mostani mértéke mellett, hogy mást ne is említsünk. Ugyanakkor hosszan és szenvedélyesen – filozófiai mélységekbe menően - el lehet rajta rágódni, azt a látszatot keltve, mintha ez lenne a jövőnket tekintve a legfontosabb problémánk. A Sajtószabadság kérdésének megítélése ide, vagy oda, azon én nem csodálkozom, hogy nem változtak a pártok - egymáshoz viszonyított - népszerűségi mutatói. Leegyszerűsítve: egyrészt a sajtószabadságot se megenni nem lehet, se meginni, a kocsi sem megy tőle, mint ahogy fűteni sem lehet vele, így a nagy átlagot hidegen hagyják a paragrafusok ezen változásai. Mindezek fényében válik érdekessé Orbán Viktornak az a Brüsszelben elhangzott retorikai fordulata, amellyel ország-világ előtt kijelentette: „A választásokat is a nagyrészt a kontrollálhatatlan interneten, és Facebookon nyertük meg!" A miniszterelnök e mondatára idehaza persze hogy felkapta jó néhány ember a fejét: azok, akiknek még van idejük, erejük a média e területével is behatóbban foglalkozni. Tudvalevő, hogy a Fidesz-KDNP nem az interneten győzte meg a közvéleményt az előző kormány menesztésének és a minden korábbinál nagyobb támogatottság megadásának szükségességéről. Akkor meg minek ilyet, nagyot mondani? Most aztán oda lehet állni – ha nem is kell az „internet-forradalomtól” rettegni, mint Egyiptomban –, és meg lehet mutatni, többen mondják a Facebookon, hogy

„ELÉG”

(most épp 16,153-an), mint hogy

„Egymillióan a magyar sajtószabadságért”

(szombat délutánig 78,851-en). És persze, hogy az MSZP-nek, vagy a Fidesznek e civil önszerveződésekhez semmi köze, de ha felmegyek ezekre az oldalakra csak úgy tűnik, hogy itt bizony ideológiai küzdelem folyik: elég csak megnéznem, ismerőseim mely része, mely oldalt kedveli jobban. Néha magam is elképedek azon, kit hol találok, de jobban vígasztal, hogy egyre többen – névvel, arcképpel - vállalják véleményüket. A dolgok mai állása szerint azonban nehezen hiszem, hogy bármelyik oldal eléri az egymilliomodik lájkolóját. A

Balatont is csak 194,095-en, míg a Túró Rudit 274,562-en szeretik

jelenleg pártállástól és politikai meggyőződéstől függetlenül a Facebookon, s erről

Deutsch Tamás tehet a legkevésbé

!