Vélemény: A Fidesz választási vereségéről

Ezek után a Fidesz lehetséges választási vereségének okát abban látom, hogy az egy kulcsos (16 százalékos) adózás és a gyermek utáni kedvezmények együttesen nem javítanak vagy kifejezetten rontanak százezrek szociális helyzetén. Mondanom se kell: a szegényekén, a kisjövedelműekén.

Ellenzéki sajtó- és értelmiségi körökben szent a meggyőződés, hogy Orbán Viktor

2014-re készül, a választás megnyerésére, és ezzel magyarázzák az elmúlt hónapok nagy politikai csatáit: az Alkotmánybíróság „felszámolását” (jogkörei megkurtításának szándékát), a magánnyugdíj-pénztári befizetések „lenyúlását” (a kötelező magánnyugdíjpénztár rendszerének megreformálását és a befizetések ideiglenesen átirányítását az állami büdzsébe) stb. A viktatúra és narancsuralom vízióiban van egy nagy ellentmondás: úgy beszélnek a diktatúra kiépítéséről, hogy közben feltételezik a 2014-ben esedékes választás megtartását. Miért? Miért gondolják, hogy lesz egyáltalán választás? Diktatúrákban ugyanis nem szokás választásokat tartani. Vagy ha lesz is választás, miből gondolják, hogy az négy év múlva lesz? És ha hat vagy nyolc év múlva lesz? De félre a tréfát, s induljunk ki az alapfélelmekből. Abból, hogy Orbán Viktor egy négyéves politikai projekt szerint akar hatalmat szerezni újabb négy évre, és a hatalmi kontinuitást az elmúlt fél év gyakorlatával is megalapozza. Amondó vagyok, hogy ha lesz választás 2014-ben (a feltételes móddal engedek az ellenzék lelki kényszerének), egyáltalán nem garantált a Fidesz a választási győzelme, és ennek ellenkezőjéről még a Szonda Ipsos legutóbbi felmérése sem győz meg, miszerint „amíg a teljes lakosság körében három és félszer nagyobb a kormánypárt tábora, mint az MSZP-é (39-11 százalék), addig a biztos pártválasztók csoportjában négyszeres a többlete (66-16 százalék)” („A Szonda Ipsos is hatalmas Fidesz előnyt mért”. SZEGEDma, 2010. november 4.) Nem csak hogy nem garantált a Fidesz a választási győzelme, szerintem, de a dolgok jelen állása szerint úgy látom, hogy a Fidesz úton van a választási vereséghez. Azért, mert a nagy közjogi-alkotmányos csatáktól a felek nem látják a lényeget, a Fidesz vereségének legvalószínűbb okát: a szociális helyzet miatti hangulatváltást. Nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc Orbán- és Fidesz-ellenes „szabadságharcának” mennyire tudatos eleme az, hogy a Fidesz és az Orbán-kormány már 2012-ben is az alkotmányos szabadságjogok és a demokrácia szűkítésébe bukott bele, de ez így, önmagában, egy kapitális tévedés. Az igaz, hogy a 2002-es választási kampányban az MSZP és SZDSZ gőzerővel folytatott antifasiszta kampányt a Fidesz ellen, és Kovács László meg Kuncze Gábor a kampánycsendet megelőző legutolsó pillanatokban is arról beszélt nyíltan vagy burkoltan, hogy Orbán Viktor valamifajta nemzetiszocialista rendszert épít ki. 2002-ben az MSZP 55 234 szavazattal verte meg a Fideszt, de egyáltalán nem gondolom, hogy ebben a demokrácia és a jogállamiság játszotta a főszerepet. Sokkal inkább a szociális helyzet és a szociális ígéretek. Orbán Viktor azt mondta, az emberek nézzenek körül a mindennapi életükben, és ezután alkossanak politikai ítéletet. Orbán Viktor tévedett, bár nem nagyon nagyot, csak 55 234 szavazatnyit, mert a bizonytalan szavazók körülnéztek, és az Orbán-kormány könnyűnek találtatott. De miért? Azért, mert a szocialisták folyamatosan azt hajtogatták, hogy „a gazdaság rendben van”, csak a kormány és Orbán Viktor „szociálisan szűkkeblű”: nem ad, holott adhatna. Ezzel ellentétben ők, a szocialisták, adnak, mert „szociálisan érzékenyek”, és mert van miből. Az Orbán-Medgyessy vitában Medgyessy Péter sem vonta kétségbe a kormány gazdasági teljesítményét, inkább csak azt bizonygatta, hogy ő a „gazdasági szakértő”, nem pedig Orbán Viktor. A kampány során az MSZP és Medgyessy Péter beígért egy 50 százalékos közalkalmazotti béremelést, de azt négy évre, a kormányzás végére tervezték teljesíteni, és egy kampányrendezvény kellős közepén döntött úgy Medgyessy és stábja, hogy azonnali lesz a béremelés. A kampány üde színfoltja volt még, hogy Karsai József sárga sállal feldíszített battonyai proletár asszonyokkal járta a stúdiókat, hogy érzékeltesse a kisemberek Orbán okozta társadalmi drámáját. A jobboldali olvasót kérem ezek után, hogy ne dörzsölje kezét elégedetten, a baloldali meg ne szorítsa ökölbe kezét, mert nem szóltam arról, hogy 2006-ban meg Orbán Viktor akarta szociálisan érzékeny módon megállapítani az autópályadíjak tarifáit. A jobboldali olvasó gondoljon arra, hogy baloldali társának (is) igaza van, de még inkább arra, hogy ennek ellenére miért vesztett a Fidesz 2006-ban 63 726 szavazattal. Az egyébként gyalázatos őszödi beszédet meg az ott elhangzott „trükköket” most hagyjuk. Lehet, hogy a gyurcsányi trükkök és hazugságok nélkül fordult volna a kocka, de véleményem szerint az átlagemberek tömegeinek hozzáállása volt a lényeg: négy év elteltével a bizonytalan szavazók nagyobb része még emlékezett arra, hogy az MSZP „ad”, a Fidesz meg „nem ad” vagy éppen „elvesz”, és Orbán ígéreteit úgy könyvelték el, hogy az csak a „hatalomszerzést” szolgálja. Gyurcsány sem abba bukott bele, szerintem, hogy combig tiporta a jogállamiságot 2006-ban, hanem abba, hogy politikájában túlsúlyba került az „elvesz”. Gyurcsány Ferenc és az MSZP a „szociális népszavazásba” bukott bele, például a háromszáz forintos vizitdíjba. Annak idején a vizitdíjat magam is elleneztem, főleg azért, mert én is úgy láttam, hogy az nem más, mint egy egyszerű sarcolási technika. Vizitdíjat be lehet vezetni, ha arról van szó, támogatni is tudok egy vizitdíjat, de csak ha morális igazolt és funkcionálisan szükségszerű. Vizitdíjat be lehet vezetni, és az emberek támogatni is tudnak egy vizitdíjat, de csak ha morális igazoltnak és funkcionálisan szükségszerűnek látják. Mert még a legszegényebb emberek is le tudnak mondani dolgokról, ha hiteles emberek – képletesen szólva – vért, izzadságot és könnyeket ígérnek nekik egy szerintük is kivételes helyzetben. Ezek után a Fidesz lehetséges választási vereségének okát abban látom, hogy az egykulcsos (16 százalékos) adózás és a gyermek utáni kedvezmények együttesen nem javítanak vagy kifejezetten rontanak százezrek szociális helyzetén. Mondanom se kell: a szegényekén, a kisjövedelműekén. Már emberek százezrei számolják, hogy jobban járnak-e majd, vagy hogy hogyan járnának jobban. Jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy bruttó 240 ezer forintig a gyermektelenek veszítenek majd: kategóriától függően 1 000 és 4 300 forint közötti összeggel lesz kevesebb havonta a nettó jövedelmük. A bruttó 73 500 és a 90 000 Ft között keresők kb. 2000 forintot veszítenek havonta, ami egy évben 24 000 Ft. Ez nagy összeg! De az, aki bruttó 220 000 Ft-ot keres, például egy ötvenvalahány éves közalkalmazott, évente 51 600 forintot veszít. Irdatlan összeg! A minimálbéren tengődők helyzete 3 gyermek után változatlan marad, 1 és 2 gyerek esetén viszont csak kb. ezer forintot nyernek. Bruttó 130 000 forintig a 3 gyermek után semmi nem jár lényegében, 1 és 2 gyerek esetén viszont már 4-8 ezer forintnyi lesz a többletjövedelem. Míg bruttó 130 000 forintig a 3 gyermek után semmi nem jár lényegében, 190 000 Ft bruttó kereset esetén már 14 000 Ft hasznot hoz három gyermek. Bruttó 300 000-nél már 50 ezret, bruttó 500 000-nél pedig 125 ezret. Egy és két gyermek után hasonló aránytalanságok vannak az említett jövedelemkategóriák között. Mi a politikai tanulsága az adóreformnak? Az, hogy a gyermektelenek jó része azt érzi már most, hogy őket a kormány, Orbán Viktor és a Fidesz „bünteti”, és hogy… (Ide kérek vulgáris kitételeket fantáziálni.) De az igen nagy létszámú választói csoportot alkotó szegények és kisjövedelműek, akik ráadásul dolgoznak és adóznak, szintén azt érzik, hogy velük kitolnak. És számukra édes mindegy ezek után az erkölcstelen végkielégítések megadóztatása vagy a korrupt politikusok üldözése. De még a munka becsületének polgári-kormányzati-konzervatív filozófiája is dühíteni fogja őket. Előre látom, hogy a történelem ismétli önmagát: az első Orbán-kormány idején a „középosztály támogatása” és ennek hangoztatása kontraproduktív volt a 3 millió szegény országában. Kíváncsi is vagyok, hogy akik kidolgozták az adóreformot, és pláne akik elfogadták, emlékeznek-e erre, és készítettek-e most emiatt hatástanulmányt. Minimum arról, hogy lesznek-e a reformnak abszolút értelemben vesztesei. Jobban izgat azonban az, hogy „az emberek” szociális érdekeiért vívott négy éves elvi harc után hol maradnak „az emberek” szociális érdekeit nagyban sértő adóreform szociális elvi alapjai. Szűkebb s tágabb környezetemben sokan vannak olyanok, átlag emberek, akik a pénztárcájuk miatt szavaztak 2002-ben és 2006-ban az MSZP-re, illetve 2010-ben a Fideszre. Se nem jobboldaliak, se nem baloldaliak, nem szocialisták és nem fideszesek: a hasuknak hisznek és a pénztárcájuknak, mert a pártok a hasuknak és a pénztárcájuknak ígérnek…