Vélemény: Kóka János szelleme

A történelem tényleg ismételni tudja önmagát. Azóta, hogy a kormány elhatározta, hogy a törvénymódosítással "a közérdek érvényesítése céljából" és katasztrófavédelmi biztos kinevezésével állami felügyelet alá vonják a vörösiszap-katasztrófát okozó Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-t, se szeri, se száma az ellenzéki elemzéseknek arról, hogy (egyebek mellett ezért is) megrendült a jogállamiság és a demokrácia, mert hogy a közérdekre hivatkozás minden határt felszámol az állami-kormányzati önkény előtt.

Kísértet járja be Magyarországot, Kóka János kísértete. Kóka János, akinek gyarapodása – bevallása szerint – egy nyitott könyv, és egy 1-1,5 millió forintos Jaeger Le Court karóra, 40 öltöny és egy vörös helikopter boldog birtokosa (lásd a Playboy 2005. májusi számát), szóval Kóka János volt az, aki intellektuális fénykorában, tehát miniszterként, egy országgyűlési bizottsági meghallgatáson azt mondotta 2005. szeptemberében, hogy – idézem a Népszabadság tudósítását – „sok kis Orbán Viktor helyi szinten a patikákat, a fűszeres boltokat és a lakásokat is visszakövetelheti majd”.”Mint mondta, Sztálinnal sem csak maga Sztálin volt a gond, hanem az, hogy sok kis Sztálin követte helyi szinten.” Kóka Jánosból az váltotta ki az észhasználatot, hogy Orbán Viktor akkortájt felvetette olyan vállalatok és szolgáltatások visszaállamosítását, amelyek privatizációjával a társadalom sokkal rosszabbul járt. Kóka észjárása szerint a következő veszély fenyegette a magyar társadalmat: „…nem lesz megállás. A vezérnek a nagy vállalatok visszavásárlására tett javaslata (…) oda vezethet, hogy egyes túlbuzgók a város, a falu közértjét, patikáját, kisebb-nagyobb üzletét szeretnék visszaállamosíttatni. Volt már ilyen a történelemben.” A történelem tényleg ismételni tudja önmagát. Azóta, hogy a kormány elhatározta, hogy a törvénymódosítással "a közérdek érvényesítése céljából" és katasztrófavédelmi biztos kinevezésével állami felügyelet alá vonják a vörösiszap-katasztrófát okozó Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-t, se szeri, se száma az ellenzéki elemzéseknek arról, hogy (egyebek mellett ezért is) megrendült a jogállamiság és a demokrácia, mert hogy a közérdekre hivatkozás minden határt felszámol az állami-kormányzati önkény előtt. Államszocializmus! – szól az ellenzéki ATV Kuncze Gábor vezette műsorának figyelmeztetése, a libertárius Hírszerző hírportálon meg a marxi kommunizmust emlegetik fel. Idézik is Marxot 1848-ból: "Mi sohasem titkoltuk. A mi talajunk nem a jogi talaj, hanem a forradalmi talaj." Kísértet járja Európát, a kommunizmus kísértete? Vagy csak Kóka János szelleme kísért? Szerintem az utóbbi. És egyszerűen csak azért, mert senki nem hivatkozik reá, a nagy teoretikusra, és ráadásul ő sem szólalt meg még eddig. Mert vagy Marx Károly, vagy János Kóka találta fel a spanyolviaszt. Ha nagy szellemi elődökre és mintákra hivatkozunk, de szellemtörténetünkből intellektuális nagyágyúk maradnak ki, akkor mások élhetnek a gyanúperrel, hogy történelmi hasonlatunk sántít, és csak nagyon nagyot akarunk mondani. Orbán Viktor vezette marxista államszocializmus Magyarországon? A politikai nagyotmondás amerikai válfajának fonákfait már érzékeltettem a

Bajnai Gordon bajusza

című cikkemben (2009. október 5.): az, hogy „az amerikai állam (szövetségi kormányzat) állami segédkezet nyújtott bankoknak és nagyvállalatoknak, beleértve a részvények felvásárlásán keresztüli tulajdonrészesedést”, a „létező szocializmust (kommunizmust) sosem látott amerikaiaknak maga a szocializmus”. Magyarország viszont megtapasztalta a létező szocializmust, az államszocializmust, ezért nem is értem, hogy a Kóka teoretikus magasságát ostromló Kuncze Gábor miért államszocialista kontextusban kritizálja a Mal Zrt. feletti állami felügyeletet, amivel önmagában semmi bajom, mert egészen új megoldás, s mint ilyen, bizonyára nem tökéletes. Csakhogy az államszocializmus teljesen más kérdés. Az államszocializmus lényege a szinte totális állami tulajdon és a tervgazdálkodás, és a társadalmi szükségletek feletti pártállami diktatúra: a monopolhelyzetben lévő állampárt/pártállam eldönteni, hogy az embereknek mi a jó, mi az érdekük és mi a szükségletük. Ezért ha már történelmi párhuzamokban gondolkodunk, „helytállóbb” lenne az államszocializmus (rákosista kommunizmus) előtti időszakra hagyatkozni: szénbányák államosítása (1946), fontosabb nehézipari üzemek államosítás (1946), nagybankok és iparvállalatok államosítása (1947). A száz munkásnál többet foglalkoztató iparvállalatok államosítása (1948) és a 10 munkásnál többet foglalkoztató iparvállalatok államosítása (1948) már a rákosista államszocializmus kezdete volt, s történt a „fordulat éve” után, ami a máig élő kommunista legendárium ellenére nem 1948-ban, hanem 1947-ben ment végbe. Egyáltalán nem állítom, hogy Orbán Viktor államosítani akarna szénbányákat, majd fontosabb nehézipari üzemeket, végül pedig nagybankokat és iparvállalatokat, de ha már racionális vitákat akarunk folyatni, tartsuk magunkat a valósághoz és a racionális hasonlatokhoz. Ha nagyon-nagyon akarjuk, akarják, beszéljünk inkább államkapitalizmusról, aholis bizonyos vállalatok és gazdasági ágazatok valóban állami tulajdonban vannak, és az állam meg az állami tulajdon általában a gazdaság működésében és vérkeringésében meghatározó szerepet játszik. Napjaink legsikeresebb és legismertebb államkapitalizmusa a kommunista Kínában működik, ami bizonyítja, de nem a józan ésszel gondolkodóknak, hogy az Orbán-kormány egyébiránt vitatható megoldásai még az államkapitalizmustól is igen messze járnak. Arról, hogy Orbán Viktor marxista-leninista-sztalinista államosító lenne, mindent elárul, hogy a Kóka János elmélete miatt kirobbant vitában Burány Sándor, az MSZP akkori frakcióvezető-helyettese közölte: az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának ülésén "feketén-fehéren kiderült", hogy az Orbán-kormány kétszer annyi állami céget adott el, mint a Gyurcsány-kormány. Nohát, ilyenek valójában a mindent államosítani akaró jobboldali sztalinisták Magyarországon.