A köztársasági elnök alkalmasságáról

Egyáltalán nem gondolom, hogy „jó” dolog, ha a pártok „saját” elnökben gondolkodnak, de ha a hatályos alkotmány lehetővé teszi, és volt is rá precedens, akkor miért éppen Schmitt Pál esetében tartják fel a stop-táblát azok, akik korábban nem kifogásolták egy korábbi elnök vagy elnökjelölt pártpolitikai kötődését?

Bízva a Szegedma.hu szerkesztőségének és olvasóinak megértésében, formabontó módon

a legutóbbi jegyzetemről

kialakított olvasói véleményekre reagálnék. A vitában a nagy kérdés az volt, hogy

Schmitt Pál

alkalmas-e köztársasági elnöknek, és hogy aki valamilyen oknál fogva kritizálja Schmitt Pált, ahogy tettem én is, annak egyben el kell-e ismernie Schmitt Pál alkalmatlanságát a köztársasági elnöki posztra, ahogy azt én nem tettem. Álláspontom lényege: Schmitt Pál kritizálható, de alkalmas az elnökségre, bár formállogikailag nem zárható ki eleve, hogy a jövőben alkalmatlanná válik. Mivel az olvasói ellenvéleményekben akceptálható felvetéseket találtam, érdemesnek tartom az alkalmasság kérdését árnyaltabban és bővebben is kifejteni, már csak azért is, mert a politikai nyilvánosságban más fórumokon is folyik vita a témáról. Az olvasókat kritikákra leginkább ösztönző kiinduló pontom az volt, hogy aki Schmitt „bohóc” voltát és – teszem itt hozzá – ezáltal alkalmatlanságát állítja (egy bohóc, ugye, mégsem alkalmas államfőnek), és egyben Göncz Árpád rajongója, annak végig kell gondolnia Göncz ténykedését is, mert – szerintem – Schmitt lebohócozásának intellektuális szintjén misem könnyebb oda jutnunk, hogy Göncz árpád (is) bohóc volt. Ezért is választottam cikkem címének, hogy Göncz Árpád csörgősipkában. Elismerem, hogy megközelítésemnek lehet egy olyan, szerintem felszínes olvasata, hogy én azzal védem Schmittet, hogy a többi elnök sem (volt) különb jellegű, mert ők még rosszabbak voltak. Véleményem szerint azonban egy ilyen ellenérv a következők miatt nem tartható: 1) Ha azt mondjuk, hogy Schmitt nem védhető azzal, hogy például a többi elnök sem (volt) különb jellegű, mert ők még rosszabbak voltak, akkor állást kell foglalnunk a többi elnök minőségéről, kvalitásairól, összességében pedig alkalmasságáról. 2) Akkor is állást kell foglalnunk a többi elnök alkalmasságáról, ha úgy gondoljuk, hogy a többi elnök mind vitán felül alkalmas volt, és csak Schmitt Pál bizonyult mindeddig vitán felül alkalmatlannak. 3) A többi elnök alkalmasságáról a dolog súlya és természete miatt kell állást foglalnunk: drámai jelentősége van annak, szerintem, ha Magyar Köztársaság elnökének egy arra alkalmatlan személyt választanak meg. 4) Az előbbiekből kifolyólag nem elég azt mondani, hogy Schmitt Pál alkalmatlan, hanem helyesebb úgy fogalmazni, hogy először fordul elő a rendszerváltás óta, hogy alkalmatlan elnököt választottak, vagy hogy Schmitt Pál az első alkalmatlan elnök, avagy hogy példátlan módon alkalmatlan elnököt választottak elnöknek. 5) Ha valaki úgy gondolja, hogy nem csak Schmitt volt alkalmatlan, de most csak Schmitt alkalmasságával foglalkozzunk, mert éppen most Schmittet választották meg elnöknek, és nem másokat, az akaratlanul is relativizálja az alkalmatlanság szerintem is komoly kérdését: miért is foglalkozzunk egy elnök alkalmatlanságával, ha más elnök alkalmatlansága érdektelen? 6) Más, korábbi köztársasági elnökök esetleges alkalmatlansága éppen a köztársaság érdekei miatt nem érdektelen: a) azért tisztázzuk a korábbi elnökök esetleges alkalmatlanságát, hogy még egyszer ne forduljon elő, hogy alkalmatlan személy kerül az ország élére; b) ha szemet hunyunk a korábbi elnökök esetleges alkalmatlansága felett, és csak Schmitt alkalmatlanságát firtatjuk, hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Schmitt Pál után a jövőben olyan alkalmatlan valaki legyen megint köztársasági elnök, aki „csak” másképpen alkalmatlan Schmittnél, avagy ugyanúgy alkalmatlan, mint Schmitt, csak más politikai köntösben az. Az előbbi, talán szofisztikusnak és apologetikusnak tetsző, formállogikai okoskodás után vegyünk konkrét példákat. Ha Schmitt Pál azért alkalmatlan, mert – úgymond – pártkatona, de legalábbis pártpolitikus, és nem firtatjuk a korábbi elnökök ilyen természetű minőségét, csak Schmittét, akkor a következőket is gondolhatjuk és sugallhatjuk kimondatlanul: 1) a korábbi elnököknek nem voltak pártpolitikai kötődéseik; 2) lehet, hogy a korábbi elnököknek voltak pártpolitikai kötődéseik, de elnöki ténykedéseikben az nem nyilvánult meg, viszont biztos, hogy Schmittében meg fog nyilvánulni; 3) lehet, hogy a korábbi elnököknek voltak pártpolitikai kötődéseik, és elnöki ténykedéseikben azok megnyilvánultak, de összességében nem erodálták az elnökök alkalmatlanságát, míg Schmitt esetében biztos, hogy erodálni fogják. Kérdésem az, hogy azok, akik biztosak Schmitt Pál pártpolitikai kötődése miatti alkalmatlanságában, képesek-e az előbbi bekezdés három pontja szerint érvelni? Például úgy, hogy Göncz Árpádnak nem voltak pártpolitikai kötődései, vagy ha voltak is, azok nem nyilvánultak meg, vagy ha megnyilvánultak is, nem ásták alá Göncz alkalmasságát stb. Még helytállóbb egy Szili-Schmitt párhuzam, mert

Szili Katalin

nem csak pártpolitikus volt, hanem az Országgyűlés elnökeként választották volna meg köztársasági elnöknek 2005-ben. Kérdésem ezért az, hogy azok, akik biztosak Schmitt Pál pártpolitikai kötődése miatti alkalmatlanságában, képesek-e úgy is érvelni, hogy Szili Katalinnak nem voltak pártpolitikai kötődései, vagy ha voltak is, azok nem nyilvánultak volna meg, vagy ha megnyilvánultak volna, nem ásták volna alá Szili alkalmasságát stb. Göncz Árpád és Szili Katalin példái átvezetnek minket az alkalmassági vita egy sikamlósabb terepére: a Schmitt Pál alkalmasságát firtatók pártpolitikai szimpátiáira és ellenszenveire. Szili Katalin bukása 2005-ben az SZDSZ miatt történt meg. Szili szabaddemokrata elutasításának tényleges okaival máig nem vagyunk tisztában, de a nyilvánosságban elhangzottak, illetve rekonstruálhatók voltak olyan fenntartások, mint amilyenek most is hallhatók Schmittel kapcsolatban. Ezek talán legfontosabbika Szili pártpolitikai kötődése volt. Mondanom sem kell, hogy a szabaddemokraták korábban is és azóta is kultiválják Göncz Árpádot, és a kultusz része a pártpolitikai kötődés eliminálása. A szabaddemokraták ugyanis sohasem állítják, hogy Göncznek nem voltak pártpolitikai kötődései az elnöksége során, csak egyszerűen nem beszélnek róla, mert ha beszélnének, akkor cáfolniuk kellene a Göncz pártpolitikai kötődésének bizonyítékaként felhozott érveket. A szabaddemokraták tehát úgy utasították el Szili Katalint, ahogy az őhozzájuk kötődő Göncz Árpádot támadták a politikai ellenfelek. 2005-ben a szocialistáknak abszolút érthetően orroltak meg a szabaddemokratákra: ha az SZDSZ-nek lehetett „saját” elnöke, miért ne lehetne az MSZP-nek is? (És Mádl Ferenc okán a Fidesz sem hagyható ki a felsorolásból.) De hát akkor a Fidesz is kérdezhetné: ha az SZDSZ-nek lehetett „saját” elnöke, és lehetett volna az MSZP-nek is, miért ne lehetne a Fidesznek is? (Szili „pártpolitikaibb” volt Mádlhoz képest!) Egyáltalán nem gondolom, hogy „jó” dolog, ha a pártok „saját” elnökben gondolkodnak, de ha a hatályos alkotmány lehetővé teszi, és volt is rá precedens, akkor miért éppen Schmitt Pál esetében tartják fel a stop-táblát azok, akik korábban nem kifogásolták egy korábbi elnök vagy elnökjelölt pártpolitikai kötődését? Mert Szili Katalin fényévekkel verte volna Schmitt Pált? Mert Göncz Árpád az elnöki professzionalizmus és pártpolitikai pártatlanság netovábbja volt? A mostani vitákban kimondva- kimondatlanul van egy különös politikai minta:

Sólyom László

. Némileg leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy a nem jobboldali ellenzék Sólyom Lászlót tekinti és állítja Schmitt Pál elé mércének. (A radikális jobboldalon igen rossz Sólyom reputációja.) Az LMP esetében a Sólyom elnökségét kitaláló Védegylet miatt ezt érteni vélem, a szocialisták és a (volt) szabaddemokraták esetében nem. Tessék csak megnézni, hogy 2006-tól, amióta Sólyom szembe ment

Gyurcsánnyal

, milyen súlyos támadások és kritikák érték Sólyomot! Olyanok, hogy ha összeadjuk őket és levonjuk a következtetést, azt kapjuk meg, hogy SÓLYOM LÁSZLÓ ALKALMATLAN volt vagy azzá vált. És a legfőbb érv Sólyom alkalmatlansága mellett, hogy pártpolitikailag elfogult volt, mert kiszolgálta

Orbán Viktort

és politikáját. Az Orbán-kormány baloldali, liberális és balliberális ellenzéke most azt a Sólyom Lászlót kultiválja, akit maga is alkalmatlannak tartott, és ezt a korábban alkalmatlannak tartott Sólyom László elnöki gyakorlatát állítja be követendő példának: Schmitt úgy legyen ellensúlya az Orbán-kormánynak, ahogy Sólyom volt ellensúlya a Gyurcsány-kormánynak. A politikai ráció szabályai szerint ez nyilván abszurd elvárás. Az viszont nem volt az, elismerem, hogy Sólyom maradjon a hivatalában, és úgy legyen ellensúlya az Orbán-kormánynak, ahogy ellensúlya volt a Gyurcsány-kormánynak. Két megjegyzésem azonban van. 1) A Sólyom-kultusz elfeledteti Szili Katalin esetleges elnökségét. Szili Katalintól is azt várták el, hogy olyan legyen a Gyurcsány-kormánnyal szemben, mint amilyen Sólyom lett a Gyurcsány-kormánnyal szemben? 2) Gyurcsány Ferenc, aki sokat brusztolt Szili Katalin megválasztásáért, azt várta el Szili Katalintól, amit megtapasztalt később Sólyom Lászlótól? Ha Gyurcsány Ferencnek – mondjuk így – joga volt Szili Katalint az államfői székbe ültetni nyilvánvalóan nem a politikai mazochizmustól vezéreltetve, akkor Orbán Viktornak miért ne lenne joga hasonlóképpen eljárni? Mert Szili Katalin jobb és alkalmasabb államfő lett volna, mint Schmitt Pál? Vagy mert Göncz Árpád is politikailag szadista volt a politikailag mazochista szabaddemokratákkal szemben?