Hogyan tovább, Jobbik? (1. rész)

A Jobbik Magyarországért Mozgalom - minden kétséget kizáróan - óriási sikereket ért el a 2006. évi országgyűlési választások óta. Míg négy éve a MIÉP-el közösen indulva csupán 2,20%-ot ért el, addig a 2009-es Európai Parlamenti választásokon 14,77%-ot, a 2010-es országgyűlési választásokon pedig 16,67%-os választói felhatalmazást kapott. A radikális párt lendülete azonban - egyáltalán nem meglepő módon - megtörni látszik.

Már az elején szeretném leszögezni, hogy írásomban elsősorban a magyarországi események Jobbikra ható politikai következményeit, illetve az arra adandó esetleges jobbikos válaszokat kívánom számba venni. A Jobbik lendületének megtörését elsősorban a nagy „ellenség” kormányzásból való kiszorulásában látom. Természetesen az MSZP-re gondolok. A radikális párt ugyanis - paradox módon - főként a szocialistáknak köszönheti az elmúlt évekbeli megerősödését, hiszen a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok nemcsak rosszul vezették az országot, de tevékenységüket sorozatos korrupciós botrányok is kísérték. Ennek következtében pedig olyan közhangulat és közállapotok uralkodtak el Magyarországon, melyekben a radikális, illetve szélsőséges gondolatok termékeny táptalajra találtak. Ebben a táborban pedig egyetlen igazán működőképes és megfelelő perspektívát nyújtó párt akadt: a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Az idei országgyűlési választásokat azonban elveszítették a szocialisták, az új kormányt pedig a Fidesz-KDNP pártszövetség alakíthatta meg. A Jobbik egyik napról a másikra elveszítette sikerének egyik fő zálogát, hiszen a párt szavazótáborában a radikális és a szélsőséges nézeteket valló szavazók mellett jócskán vannak olyan polgárok is, akik pusztán - a balliberális kormányok tevékenységét kísérő - elkeseredettségből voksoltak a Jobbikra. Arra a pártra, amelyik a legradikálisabb retorikát használta. Mindehhez hozzájön még az is, hogy a pár hónapja hivatalban lévő Orbán-kormány tevékenységének köszönhetően mára már érzékelhetően változott a közhangulat. Mégpedig a Jobbik kárára… A Fidesz ugyanis kínosan ügyel a választási ígéretinek betartására, szakít a megszorítások politikájával, és számos olyan törvényt fogad el (kettős állampolgárság, a Trianonnal kapcsolatos Nemzeti Összetartozás Napja stb.), amelyek szimpatikusak azon választópolgárok számára is, akik áprilisban a Jobbikot választották. Ezekkel a lépésekkel a Fidesz könnyen kifoghatja a szelet a Jobbik a vitorlájából, és a kormánypártok felé tolhatja a Vona Gábor vezette párt táborának egy jelentős részét, amely ha bekövetkezik, könnyen komoly belső harcokat eredményezhet a radikális oldalon. Ez esetben ugyanis csökkenhet a párt támogatottsága, amely a későbbiekben a választások során is igazolást nyerhet. Az azonban jól látszik, hogy a Jobbik vezetői is tisztában vannak a helyzetükkel. Éppen ezért megpróbálják a szocialistákat „pótolni” és újabb „ellenséget” kijelölni, akivel szemben adott esetben mozgósítható a radikális tábor. Ez pedig a Fidesz-KDNP és az Orbán-kormány. Mindez már az országgyűlési választási kampányban kezdetét vette, az azt követő időszakban pedig talán még inkább felerősödött. Ez utóbbit két példával szeretném szemléltetni. Az egyik Szegedi Csanádnak, a Jobbik alelnökének július eleji közleménye, melyben többek között a következőket írta: „2010. július 4-e megmutatta, hogy Orbán Viktor és sötét hátterű belügyminisztere, Pintér Sándor szavaikkal, ígéreteikkel szemben hazánkat egyes diktatúrákhoz közelítik. E napon ugyanis, hasonlóan a Gyurcsány-Bajnai-rezsim módszereihez, egy törvényes, bejelentett rendezvényen ártatlan magyar civilekre, a rendért, a jogállamért fellépő magyarokra uszítottak több száz állig felfegyverzett rohamrendőrt a budapesti Erzsébet téren.” Az említett napon a Magyar Nemzeti Gárda tartott rendezvényt, és bár nem történt szemkilövés, vagy ártatlan emberek megverése, Szegedi Csanád mégis a lehető legrosszabb színben igyekezett feltüntetni az Orbán-kormányt - a szocialista kormányokhoz hasonlította -, melytől tartani kell, és melytől kizárólag a Jobbik, valamint a Gárda védhet meg. Teljesen világos, hogy a Jobbik alelnöke finoman szólva is túloz, azonban ez is része az „ellenségkép” kialakításának. Mint ahogy az is - és itt a második példa -, hogy a Jobbik a Gárda működésének kapcsán az összes lehetséges fórumon konfrontálódik a Fidesszel. A radikális oldalon nagy népszerűségnek örvend a Magyar Gárda, így a Jobbik szavazótáborának egy része nyilván elítéli a Fideszt amiatt, hogy a Gárda ellenében próbál fellépni. Összegzésképpen tehát a Jobbik - legalábbis addig, amíg a Fidesz közmegelégedésre teszi a dolgát - sokkal nehezebb helyzetben van, mint amikor még az MSZP volt a fő „ellenség”. És amennyiben Orbán Viktorék továbbra is jól végzik a feladatukat, addig Vona Gáboréknak nagyon nehéz lesz egy igazi fideszes „ellenségképet” kialakítaniuk. Ez pedig a szavazótáboruk csökkenését eredményezheti, amely következtében komoly belső harcok is kialakulhatnak. Sőt! Legrosszabb esetben akár még a párt szakadása is bekövetkezhet. Ez utóbbiban meghatározó szerepe lehet a Magyar Gárdának, de ez már a következő bejegyzésem témája.