Felezési idő: négy év

Némi iróniával megjegyezhetném, hogy tegnap kivételesen szerencsésebbek lettünk volna egy ötszáz főből álló országgyűléssel, hiszen úgy nagyobb valószínűséggel akadt volna közöttük olyan, aki figyelmesen olvassa el azt a két mondatot, amelyről éppen szavaz – elvégre nem mindenkinek és nem minden nap adatik meg alkotmányt módosítani…

Négy év múlva közel felére csökken a magyar parlament létszáma. A Fidesz, a KDNP és a Jobbik ’igen’ szavazataival, négy MSZP-s és az LMP-s képviselők ’nem’ voksával, a többi MSZP-s tartózkodása mellett csütörtökön több helyen módosították az Alkotmányt. Létrehozták a miniszterelnök-helyettesi pozíciót, és döntöttek a parlamenti képviselők számának jelentős csökkentéséről is. 306 igen, 16 nem, 35 tartózkodás – most még furcsa leírni, de hamarosan meg kell szokni az ehhez hasonlatos szavazati arányokat. A közel felére zsugorított országgyűlés (2014 utáni) megválasztásának módjáról bő egy év múlva születik határozat, a részleteket addig egy paritásos alapon működő parlamenti albizottság munkálja ki, melyben tehát azonos számban szerepelnek kormánypárti és ellenzéki képviselők. Mit szavaztak hát meg csütörtökön? Többek közt két fontos mondatot. Talán a nagy sietség az oka, hogy ebbe a kettőbe is sikerült némi önellentmondást csempészni, pontosabban benne felejteni. Az új szöveg ugyanis a következő: „Az országgyűlés létszáma legfeljebb kettőszáz. A nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletére további, legfeljebb tizenhárom országgyűlési képviselő választható.” Ezt aztán a „többpárti píár” és a sajtó egyaránt úgy fordította le, hogy lesz úgy 198-200 „rendes” képviselő, plusz 13 „amolyan”; de milyen is? Lássuk be, a fenti két mondat egyidejűleg csak akkor tud teljesülni, ha a 13 kisebbségi képviselő mellett a „hagyományos”, azaz a nem kisebbségi képviselők maximum 187-en vannak, 12 mellett 188-an, és így tovább. Ellenkező esetben nem lesz igaz az az alkotmányos erejű kijelentés, mely szerint „az országgyűlés létszáma legfeljebb kettőszáz”. Amúgy pedig: a „további (…) képviselő választható” megfogalmazás azt sugallja, hogy ezek a „továbbiak” nem tartoznak bele a „legfeljebb kettőszázba”, de ez megint értelmetlen, hiszen kétféle jogállású képviselő nincs: valaki vagy képviselő, vagy nem, azaz a létszámnál mindenképpen figyelembe vétetik! Jelenleg sincs semmiféle jogi különbség – nem is lehet - az egyéni kerületből és a listáról bejutott honatyák között, szabad mandátummal rendelkeznek mindahányan. (Egyedül a „pótlásuk” különböző: lemondás vagy elhalálozás esetén az egyéni képviselő helyére időközi választást kell kiírni, a listáról bejutott képviselőt viszont, ugyanazon pártlistáról, új szavazás nélkül pótolják.) Így hát egészen bizonyos, hogy a kisebbségi képviselők jogállása tekintetében sem lehet különbségeket tenni. Egyszerűbben is fogalmazhatok: olyan képviselő ab ovo nincs, aki nem tartozik bele az országgyűlési létszámba. Márpedig a törvény szövege szerint mégiscsak van. Nem „izmozok” tovább ezen a nyilvánvaló logikai bakin, lesz mód kijavítani, legegyszerűbben a „további” szó eltávolításával – mert nem kétséges, hogy a törvényalkotó nyilvánvaló szándéka az volt, hogy most, a választások után, „még melegében” deklarálja a kétszáz közeli képviselői létszámot, s azon felül adjon lehetőséget a kisebbségek parlamenti jelenlétére is. Némi iróniával megjegyezhetném, hogy tegnap kivételesen szerencsésebbek lettünk volna egy ötszáz főből álló országgyűléssel, hiszen úgy nagyobb valószínűséggel akadt volna közöttük olyan, aki figyelmesen olvassa el azt a két mondatot, amelyről éppen szavaz – elvégre nem mindenkinek és nem minden nap adatik meg alkotmányt módosítani… Az alkotmányos keretek tehát megteremtődtek, tartalommal a parlamenti pártok töltik majd meg. Akik tegnap mellesleg saját egyéni érdekeik ellen is szavaztak: bármennyire közmegelégedésre végzik is munkájukat, az új ciklusban közülük csak minden másodikból válhat újfent képviselő. Másképp fogalmazva így, fizika érettségik idején: a képviselők felezési ideje négy év. Az az alapjavaslat, amely mentén ama albizottság munkája elindul, a Fidesz-KDNP szövetségé. Ők egyelőre 198+13 honatyával számolnak, megnyugtató, hogy megtartanák az eddig bevált vegyes választási rendszert, amely a vesztes pártoknak is juttat az általuk besöpört voksokkal arányos képviseletet, ugyanakkor döntetlen közeli eredménynél – leginkább a 2002-es volt ilyen – a mandátumok győzteshez húzó elosztásával biztosítja a kormányzóképes állapotot. Ugyanúgy két szavazata volna mindenkinek, mint eddig, tehát a kisebbségekhez tartozóknak sem keletkezne három. Továbbra is egy voksot adhatunk a helyi képviselőnkre, és egyet a pártlistára. Az egyéni körzetek majd’ kétszer akkorák lennének, mint most, lista viszont csak egyféle lenne a jelenlegi huszonegyféle (19 megyei, egy fővárosi és egy országos) helyett. Az egész országban erre az egyetlen listára szavazna mindenki. A jelenlegi javaslat szerint erre kerülnének föl a kisebbségi listák is, azaz mindenki eldönthetné, hogy a kedvenc pártjára vagy arra a kisebbségre szavaz, amelyhez tartozik, minthogy ezen a szavazólapon is egyetlen ikszre van lehetősége. Ez utóbbi megoldás fölött, nem kétséges, éles vita várható. Nem vesznének el a töredékszavazatok sem, ugyanolyan elven járnának érte kompenzációs mandátumok, mint eddig, csak fele annyi. Mi lesz a kispártokkal? Jómagam a minél többpártibb demokrácia híveként újfent javaslom, hogy állítsuk vissza a négyszázalékos határt, sőt, a háromszázalékost sem tartom ördögtől valónak, ráadásul a legutóbbi eredmények ismeretében azzal sem vagyok vádolható, hogy így a bokrosisták (2,6%) malmára hajtanám a vizet. Mindazonáltal e lehetőséget nem tartom igazán reálisnak. Visszahívhatók lesznek-e a képviselők? Nem valószínű, a Fidesz és az MSZP programjában e kitétel nem is szerepelt. A szabad mandátumhoz nem nyúlnak hozzá, márpedig az csak önkéntes lemondással vagy elhalálozással szűnhet meg. A Jobbik azonban saját frakciójában sajátos módon mégis megvalósította ezt: az általuk a Szent Korona előtt letett „külön eskü” alapján vállalták és aláírásukkal hitelesítették, hogy ha pártelnökségük kétharmada erre felszólítja őket, önként lemondanak mandátumukról. Megszűnik-e a mentelmi jog? Biztos, hogy nem. Valljuk meg, nem is volna helyes, ha piszlicsáré, mondvacsinált, direkt „szívatásból” kreált ügyecskék miatt a képviselők kétnaponta a bíróságra járnának. A helyzet jelenleg az, hogy kétharmados többségével a Fidesz és a KDNP frakciója azt ad ki az igazságszolgáltatásnak illetve tart vissza onnan, akit akar. A másik három párt, parlamenti létszámából következően a mentelmi ügyeket érdemben befolyásolni egyáltalán nem tudja. Meglehet, hogy a súlyosabb köztörvényes ügyekben beépítenek valamiféle kiadatási automatizmust, de valljuk meg, a két kormánypártnak a jelenlegi állapot megváltoztatása momentán nem áll érdekében. Könnyebb lesz-e a jövőben előrehozott választásokat tartani, ha a mindenkori kormány körül, mint 2006 őszén, vagy 2009 tavaszán, teljesen elfogy a levegő? Ehhez bizony újabb alkotmánymódosítás volna szükséges, például a köztársasági elnök jogkörének kiterjesztésével – ez irányban még nem történt semmiféle kezdeményezés. Végül: mi lesz a cédulák sorsa? A választási rendszer talán legneuralgikusabb pontja a jelölés, és bizony, sok minden már eleve eldől e kezdő lépésekkel! A kopogtatós rendszert rengetegen, okkal szidták, de még mindig jobb, mint a néhányak által üdvözítőnek tartott pénzügyi kauciós módszer – ez utóbbi maga volna a vadkapitalizmus. (Összekapcsolódna a pártlista és a sok-sok virilista…) Aki tud javasolni e téren valami egyszerre ésszerűt és szerethetőt, szóljon bátran az albizottságnak, majd ha megalakul!