Forradalmak, kampányok

Mesterházy Attila március 15-i beszédében kijelentette, hogy a jobboldali politikai erők a nemzet megosztását tűzték zászlajukra. Ezzel szemben a nemzeti egység politikáját nyilván a baloldal képviseli. Erről a baloldalról megtanulhattok (mert bizony már nyolc éve kormányon van), annyira küzd az egységért, hogy a másként gondolkodókat, ha kell, gumilövedékekkel és viperákkal utasíttatja rendre.

Sokan emlékezhetnek még rá, hogy a letűnt kádári diktatúra legmételyesebb és legunalmasabb időszakában is forradalmi ifjúsági napok keretében emlékezett meg a „három forradalmi tavaszról”. Ennek jegyében egyszerre tartották a pártállami rendszer tömegszervezetei 1848. március 15., 1919. március 21. (a Tanácsköztársaság kikiáltása) és 1945. április 4. (ahogy akkoriban nevezték Magyarország „fölszabadulása”, a valóságban a Szovjetunió általi megszállása) évfordulós ünnepségeit. Az államszocializmus ideológusai örömmel sajátították ki a 1848-as forradalom tartalmát. Ezt már csak az is indokolhatta, hogy a forradalom – és annak permanenciája – központi eleme (volt) a marxista gondolkodásnak. Olyannyira, hogy a derék a kommunista történészek ott is forradalmat láttak, ahol nem is volt. Így talán nem csoda: az elmúlt rendszerben a koalíciós éveket (amelyeket ma leginkább Magyarország szovjetizálása időszakaként jelöl a történeti kutatás) a népi demokratikus forradalom korának tartották. Persze igazából sem népi nem volt, sem demokratikus, sem forradalom… Fölösleges ugyan, de ismét hangsúlyozom: nem forradalom volt, hanem a sztálini mintájú kommunista önkényuralmi rendszer fokozatos kiépítése a megszálló szovjet hadsereg tevékeny segítségével. 1919 tavaszán, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a Károlyi Mihály nevével fémjelzett politikai rendszer az adott helyzetben működésképtelen, a politikai hatalom formailag Magyarország proletársága kezébe került. A gyakorlatban azonban a kommunista Kun Béla és társainak rémuralma kezdődött meg, amelynek bő négy hónapja alatt a magyarság megismerhette a vörös terrort. Ebből a három tavaszi évfordulóból az egyetlen valódi forradalom az 1848. március 15-i volt. Akkoriban a magyar politikai élet meghatározó szereplői félre tudták tenni személyes és napi politikai érdekeiket. S közösen vállalták például a polgári szabadságjogok biztosításának, a jobbágyság megszüntetésének és sajtó szabadságának a követelését. Ezzel megteremtették a modern polgári Magyarország alapjait. A forradalom évfordulója nagyon hamar (már 1849-ben) aktuális politikai tartalmat kapott. A centenárium évében, 1948-ban pedig a kommunista propagandagépezet odáig jutott, hogy nemcsak kisajátította a forradalom örökségét, de egyenesen párhuzamot vont Kossuth Lajos és Rákosi Mátyás között. Mesterházy Attila március 15-i beszédében kijelentette, hogy a jobboldali politikai erők a nemzet megosztását tűzték zászlajukra. Ezzel szemben a nemzeti egység politikáját nyilván a baloldal képviseli. Erről a baloldalról megtanulhattok (mert bizony már nyolc éve kormányon van), annyira küzd az egységért, hogy a másként gondolkodókat, ha kell, gumilövedékekkel és viperákkal utasíttatja rendre. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje úgy véli: a progresszió utolsó bástyája az MSZP. Ebből arra következtethetünk, hogy a Fidesz és a KDNP vezetésével létrejött szövetség (amely az egyetlen kormányképes politikai erő) a reakció bástyája lenne. Csakhogy a „haladó” szocialistákról az emberek többségének mi jut eszébe? A milliárdos politikusok, az intézményesített korrupció, a kezeletlen (és a kiszámíthatatlan erőknek teret nyitó) szociális feszültségek. Ezek bizony nem a progresszív politika jelenségei, s hogy erre a választópolgárok is rájöttek, az április 11-én ki fog derülni.