Vélemény

Ki változik békávé?

Ki változik békávé?

2010. január 8., péntek
Ki változik békávé?

A várakozás elementáris erejű, hiszen azt csak-csak belátja a többség, hogy egyik hónapról a másikra nem köszönt ránk az anyagi jólét; az elszámoltatás, a felelősségre vonás elmaradása azonban beláthatatlan következményekkel járna.

„Eleonóra nyitány”: ez az eddigi legfrappánsabb összefoglalása a BKV-jelenségnek, bár amikor jeles kollégám egy hét eleji hírműsor lapzártájában ezzel a metaforával élt, aligha tudhatta, hogy kisvártatva őrizetbe veszik Szalainé Szilágyi Eleonórát, a végkielégítések hazai hercegnőjét, csalás alapos gyanúja miatt. A rendőrségnél nem a végkielégítés szokatlanul (a köznyelvben: pofátlanul) magas, 86 millió forintos összege, plusz a tízmilliónyi egyéb juttatás ténye verte ki a biztosítékot, hanem az, hogy a BKV személyzeti főnöke ezt a pénzt saját magának utalványozta, majd mindezek után a legnagyobb természetességgel vette fel a havi egymillió-kétszázezres fizetést is, minthogy cége nyugdíjasként tovább foglalkoztatta őt. A „nyitány” kifejezés többszörösen találó, számos jel mutat arra, hogy a nyár végén, ősz elején kirobbant BKV-s végkielégítési botrány amolyan utolsó arzénes csepp volt még a vallásos módon MSZP-SZDSZ-hívek poharában is. Úgy tapasztalom, még a milliót a milliárddal gyakorta összetévesztők számára is, minden misztikuma ellenére van realitása, „van szaga” Eleonóra hercegnő százmilliójának. A tízmilliós panellakásban vagy a húszmilliós családi házban lakó magyar, akár kettes volt számtan-mértanból anno, akár jeles, rá tud csodálkozni arra a tényre, hogy úristen, ez a nő egyszeri végkielégítésként, készpénzben kapott ötször illetve tízszer annyi pénzt, mint amennyit az ő élete vagy húsz éves munkájának gyümölcse, a saját lakása vagy a háza ér. Ilyen szempontból még szerencsés is ez a 96 milliós összeg, hiszen mennyivel könnyebb a közbeszédben százmilliós végkielégítésről beszélni, mint mondjuk hatvanhét vagy hetvenhárom milliósról. A százmillióst ugyanis azonnal többes számba lehet tenni – ez a hatvanhétnél nem forogja ki magát igazán jól -, eként az egész jelenség, a számos állami és önkormányzati vállalatot haveri kifizetőhellyé degradáló gyakorlat jelölhető vele. Sőt, a kifejezés szinte napok alatt „elemelődött” eredeti jelentésétől, s ma már az országlakók túlnyomó többsége a „százmilliós végkielégítések” említésekor nemes egyszerűséggel az állami korrupcióra gondol, a hatalmasságok törvényen felüliségére asszociál. Ha elhisszük, hogy van olyan kecske, amelyik nem szereti különösebben a káposztát, akkor jobb híján a BKV saját belső vizsgálatára hagyatkozva elmondhatjuk: két év alatt összesen 3,2 milliárd (3200 millió) forint lelépési pénzt fizettek ki; ők maguk 48 esetről gondolják, persze csak a lebukás után azt, hogy előnytelen volt a társaság számára, ám várhatóan csak 31 esetben tudják visszaperelni ezeket az összegeket. Valami hasonló történt a Horn-éra vége felé is, akkor azonban nem a tényleges összeg, a 800 millió forint szúrta ki az emberek szemét - pedig az 1998-ban a mainál lényegesen többet ért, elképzelhetetlenül sok pénznek számított -, hanem az a szó, hogy sikerdíj. Ekkor szembesült az ország lakosainak többsége azzal a ténnyel, hogy kapitalizmus van, tehát ha jogászként írok egy tízmondatos szerződést, és annak másolatait a megfelelő önkormányzatokhoz szétküldöm, s az üzletek létrejönnek, máris irdatlan mennyiségű pénzt kasszírozok. Persze, a Kádár-rendszerben is lehetett munkaegységet vagy táppénzes papírt, jelenléti ívet vagy fuvarlevelek illetve anyagkiadási bizonylatok sokaságát hamisítani, ebből össze is jött néhány ezer plusz, a fazékhoz közelebb álló ügyeseknek esetenként egy balatoni nyaraló vagy egy sukorói horgásztanya is, de hogy egy egyoldalas szerződésből 800 millió… A toleráns magyar nép azonnal be is fogadta Tocsik Mártát, oly módon, hogy vezetéknevét igenevesítette, majd tulajdonnévből köznévvé szélesítette; azóta is használatos a nehezen körülírható korrupciós esetekre a tocsikolás, vagy az el- és széttocsikolni kifejezés. A fővárosi közlekedési vállalatra is hasonló sors vár, amennyiben szabadon továbbfejleszthető az a népszerű vicc, melyben a királykisasszony, esetünkben Eleonóra hercegnő megcsókolta Bajnait (Gyurcsányt, Demszkyt etc.), aki aztán „békávé vált”. Meg kell mondjam, kicsit azért „bezavart” ez a szerda esti őrizetbe vétel. A közhangulat ugyanis erősen olyan, hogy a választások előtt immár senki sem számít érdemi igazságosztásra, rendcsinálásra a tocsikolásokkal kapcsolatban sem, azt viszont sokan remélik – főleg, miután a Fidesz és a Jobbik naponta sulykolja -, hogy a várt több mint kormányváltás után elsöprő mértékű és erejű lesz az elszámoltatás: a rendőrség, az ügyészségek és a bíróságok megtáltosodnak, a magyar építőipar pedig húzóágazattá válik az új börtönépítések következtében. Erre kiderül, hogy ha lassan is, mégis működik a rendszer, hiszen Sziebert György, a BKV jogi igazgatója immár második harmincnapos „ciklusát” kezdi előzetesben, „Cusi” és Hunvald már öreg börtönróka, aztán itt van az Eleonóra is… Igazán várhattak volna májusig-júniusig, amikor aztán a Pink Floyd „Money” c. zenéjére egy az egyben bemasírozik minden gazember a börtönbe, Ferenc testvérrel az élen. A várakozás tehát hatalmas, hiszen azt csak-csak belátja a többség, hogy egyik hónapról a másikra nem köszönt ránk az anyagi jólét; az elszámoltatás, a felelősségre vonás elmaradása azonban beláthatatlan következményekkel járna. Ezért aztán vérmérséklettől függően már most igyekeznek tompítani a kampány egyes résztvevői ennek élét, tudván, hogy az igazság akarása és a bosszúvágy között keskeny a palló. A Fidesz egyetlen alkalommal sem mulasztja el a „jogállami keretek között” kifejezés használatát, amelyben burkoltan persze benne van ezen keretek kitágítása, bizonyos törvények alkotása, módosítása is; azaz olyan cselekmények is büntethetők lehetnek akár, amelyek jelenleg nem. A mindig megfontolt Varga Mihály elszámoltatás helyett leltározásról beszél, s leginkább a kőröshegyi völgyhíd építésének, a Postabank és a Malév eladásának körülményeit, valamint a Hospinvest tevékenységét vizsgálná, az egyébként szókimondó Kövér László arra figyelmeztet, hogy „lesznek ügyek, amelyek elévülnek, olyanok is, amelyek bizonyíthatók”, Balsai Istvánnak a sukorói telekügy és a televízió székházának elkótyavetyélése van leginkább a bögyében, ám Orbán Viktor a nyilvánosság előtt egyre többször használja a börtön szót… Vona Gábor egyenesen falanszterszerű, önellátó börtönökről vizionál, melyben a fehérgalléros és gallér nélküli bűnözők megtermelik a betevőre és a téli tüzelőre valót. (Ez már majdnem Recsk, illetve Ebes, nem? Csak itt nem ártatlanok „laknak”.) A potenciális érintettek és pártjaik szócsövei persze készülő boszorkányüldözésről, politikai leszámolásról beszélnek, legszellemesebb replikájuk az, hogy „a Fidesz McCarthy-bizottságát Balsai István fogja vezetni”. A pártlisták befutó helyeire való tülekedés azt bizonyítja, hogy sokan biztosabbnak érzik a mandátum nyújtotta védelmet a sztárügyvédek foglalkoztatásánál (no meg kifizetődőbb is így), másoknak azonban egyáltalán nem működik a veszélyérzete. Mivel magyarázzam ugyanis azt, hogy háromhavi kemény békávésozás után, amikor az egész ország felelősökért kiált, legszívesebben hajtóvadászatot indítva ellenük, a jogi igazgató lazán átvesz tízmillió forint kenőpénzt egy parkolóban? És azt, hogy Eleonóra hercegnőnek eszébe nem jut eltüntetni a 96 millióját se Ciprusra, se a Csatorna-szigetekre, de még az unokatestvérei széfjébe sem? (A rendőrség a saját nevére szóló bankszámlákon találta meg és zárolta a végkielégítés több mint felét, 54 millió forintot.) Beethoven Leonóra nyitányáról Wagner azt mondta, hogy „tökéletesebben mondja el az opera mondanivalóját, mint maga az opera.” E szimfonikus költemény önmagában is megállja a helyét, anélkül, hogy utána színpadi cselekmény következnék – hangsúlyozta. Rendben, élvezzük ki a nyitány minden egyes hangját, a rendőrségi szóvivő amúgy is kilátásba helyezte BKV-ügyben további gyanúsítottak kihallgatását. Azután azonban, májustól magára az operaelőadásra, a szimfonikusok és az egész társulat összhangjára is kíváncsiak vagyunk. Már ha váltunk (jegyet).

Sandi István

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.