Távolban egy fehér tengernagy

Pár nappal ezelőtt volt Horthy Miklós budapesti bevonulásának 90. évfordulója. De most nem erről, hanem egy másik admirálisról vetnék pár gondolatot a képernyőre. Ez az admirális is fehér volt, a bolsevikok ellen harcolt, próbálta kiemelni hazáját az első világháború utáni káoszból, de Horthyval ellentétben, küzdelme elbukott, harcának mártírja lett és hazáját végül lebírta a vörös fergeteg.

Pár hete volt szerencsém megnézni az Admirális c. orosz filmet. Az orosz filmgyártás tudni kell, hogy az utóbbi 10-12 évben hatalmas változásokon esett át, elég csak Timur Bekmambetov (Éjszakai őrség, Nappali őrség), Fjodor Bondarcsuk (9. század, Lakott sziget), Szergej Bodrov (Kaukázusi fogoly, Kelet-nyugat, Skizó, Nomád, Mongol), vagy Alekszej Balabanov (Fivér, Fivér 2, Háború) filmjeire gondolnunk. Az Admirális Andrej Kravcsuk rendezésében került vászonra, akinek ez eddigi legjelentősebb és legsikeresebb munkája. Akárcsak a többi, újhullámos orosz filmnek, az Admirálisnak is jellegzetessége a hollywoodi látványvilág és a tömegjelenetek, illetve az ezek mellé kerülő, jellegzetesen kelet-európai mentalitás, hangulatvilág megjelenése, amelyet például a magyar néző sokkal közelebb érez magához, könnyebben azonosulva a szereplőkkel.

Az Admirális Alekszandr Vasziljevics Kolcsak admirális életének utolsó szakaszát dolgozza fel, igyekezvén hitelesen ábrázolni az egyes eseményeket, karaktereket. A történet titanici keretbe foglalva kerül elbeszélésre: az 1964-es Háború és béke forgatásán a statiszták egyike, egy idős hölgy a báli jelenet forgatagától megszédülve idézi emlékeibe saját fiatalságát, illetve románcát az említett Kolcsakkal, aki csaknem megmenti Oroszországot a kommunistáktól. Egy gyors vágás után máris a Balti-tengeren vagyunk 1916-ban és egy rendkívül látványos jelenetben tanúi lehetünk Kolcsak kapitány (majd ellentengernagy, aztán altengernagy) bátor vezetésének, hősies helytállásának. Ezt követően ismerkedhetünk meg a női főszereplővel, Jelizaveta Bojarszkajával aki Annát, Kolcsak első tisztjének feleségét alakítja, a nyitójelenetben visszaemlékező idős hölgyet, aki természetesen első látásra beleszeret a férje felettesébe. A film ezután végigköveti Kolcsak életét, természetesen csak zanzásítva az egyes epizódokat, illetve Kolcsak és Anna tolsztojian plátói kapcsolatát. Ez olyannyira jól sikerült, a hogy a filmben a két szerelmes főhős között még egy tisztességes csókjelenetre sem futja, vérlázító módon kivillanó női bokákról vagy vállakról már nem is beszélve. Ez a fajta, 19. századias, Háború és békét idéző tolsztoji dráma-romantika végig meghatározza a filmet, néha tényleg olyan érzésünk adódhat, mintha a monumentális eposz filmes folytatását látnánk. Maga Kolcsak karaktere kicsit talán propagandisztikusra sikeredett. Egyébként is jelentős nosztalgiája van manapság Oroszországban a híres fehér hadvezérnek (jóval nagyobb, mint mondjuk Horthynak hazánkban), kultuszának nyomait jól jelzik megjelenő életrajzai, szoboravatások, róla elnevezett közterületek. A filmben kicsit putyini figura, az a személy, aki a szibériai hóviharban kezébe veszi az anarchiába süllyedő Oroszország sorsát, kiutat kínál a zűrzavarból és a sötétségből és feltámasztja a birodalmi gondolatot. E tekintetben akár egy Putyin-életrajz is készülhetett volna, haditengerészeti helyett KGB-s háttérrel, első világháború helyett hidegháborús 80-as évekkel, báli ruha és díszegyenruha helyett öltöny-nyakkendő-aktatáskával, tengeri csata helyett dzsúdó-edzéssel. Kissé meglepő lehet, de Kolcsak fennmaradt fotóinak némelyikén lehetetlen nem észrevenni a külső hasonlóságokat Vlagyimir Putyinnal. Ha túltesszük magunkat a cukormázas-gépzsíros romantikán a film abszolút elfogadható, főleg, hogy a helyt-helyt abszolút semmitmondó párbeszédeket kiváló látványvilággal igyekszik kompenzálni. A zene hagy maga után kívánnivalókat, romantikus jelenetekhez nem elég romantikus, patetikus-országmentő szólamokhoz meg harmatgyenge, ráadásul mindegy, hogy szinkronizált vagy eredeti nyelvű változatban nézzük a filmet, így is, úgy is túlzottan halk. A forgatókönyv nem sikerült túl jóra, mint említettem a párbeszédek gyakran sablonosak, semmitmondóak. Mindent összevetve az Admirális erős közepesre értékelhető alkotás, látványos számítógépes animációkkal, többé-kevésbé értékelhető színészi alakításokkal, sok hóval, még több Tolsztojjal. Nyomokban Putyint tartalmaz.