Egy au pair naplójából

2008 júniusában a kezembe akadt Szeged egyik mozijának ajánlója, miközben pakoltam a bőröndöm. Rögtön meg is ragadta a figyelmem az egyik cím: Egy babysitter naplója. Gondoltam, előnyömre válhat több szempontból is a produkció, mielőtt kiutazom a szigetországba.

A film után vidáman, felszabadultan léptünk ki a teremből, de néha elkalandoztak a gondolataim, izgultam, hogy hogyan fog sikerülni a következő napi utazás, bemutatkozás a családnál, első napjaim au pairként. Az aupair és a babysitter fogalmakat sokszor ugyanabban az értelemben használják, helytelenül. A babysitter nem lakik a családdal, az au pairek ezzel ellentétben egy háztartásban töltik mindennapjaikat a családdal, ebből kifolyólag több feladat is hárul rájuk. Teljes ellátást kapnak, a fogadók segítik az újonnan országukba érkezett látogatók elkalauzolását, beilleszkedését. Ha valaki szeretne gyermekekkel foglalkozni, tapasztalatokat szerezni a nevelés terén, más kultúrát megismerni, és nem utolsó sorban nyelvet elsajátítani, bátran vállalkozhat a feladatra. Angliában cégenként változhatnak a pontos feltételek, de többnyire 39 hetet tölthetnek otthon az újdonsült anyukák babáikkal. Vendégcsaládom esetében az anyuka mindössze fél évet volt a kislányával otthon, (még a kilenc hónapot sem használta ki) és újra dolgozni kezdett. Nagy kiesést jelentett a családi kasszából, hogy nem dolgozott, és nem is akarta kockáztatni biztos munkahelyét. Így döntöttek amellett, hogy au pairt keresnek, mivel a nagyszülők gondozásában nem bízhattak, és a bölcsőde sem volt rokonszenves számukra. Mire rájuk akadtam egy internetes portálon, már csak a sokadik dadus lehettem. Számukra már teljesen természetes dolog, hogy egy plusz személy szinte mindig jelen van életükben. Egyik barátnőm hasznos mondattal engedett utamra: „Nekik csak egy au pair vagy a sok közül, számodra pedig egy igazi nagy kaland!” Persze akad, ahol a család teljes értékű tagként kezeli a dadát, de ez ritka. A gyerekek szemszögéből nehéz lehet évente, kétévente megszokni környezetében egy új embert. Az adott családnál több sorstársammal is megismerkedtem, mindegyik különböző nemzetiségű, habitusú személyiség volt. Egyben elgondolkodtató is látni, hogy ki hogyan áll a feladatához, a kislányhoz, a családhoz. Mindegyikünk próbált valamit átadni a saját kultúrájából, érdeklődési köréből: valaki a Tízparancsolatot tanította játékos formában a csemetének, más a házi munkát próbálta megkedveltetni. Pszichológusok véleménye az au pairek alkalmazásáról pozitív abból a szemszögből,hogy ha a gyermekre egy személy felügyel, maximális figyelmet kap, nem úgy, mint egy zsúfolt bölcsődei, óvodai csoport esetén. Angliában bevett szokássá vált, a felügyelők számára pedig életforma is, ebben erősített meg a család is. Egyik hétvégi beszélgetésünkkor az anyuka egy cikket olvasott elmélyülten, amit pár perccel később elém tolt. A téma a női szerepek Angliában, illetve karrier vagy család kérdéskört érintette. Percek teltek el mire az írás végére értem, és megértettem a valódi mondanivalót. Számomra a szigetországban gyorsan telt az idő, már arra eszméltem, hogy újra csomagolnom kell. Gyorsan pörögtek az események: búcsú a vendéglátóimtól, repülés szülőhazámba. Hazaértem, hirtelen idegenek voltak az eddig már jól megszokott dolgok. Hetek kérdése, és újra minden a régi - nyugtatgattam magam. Ha nosztalgiázni támad kedvem, mai napig előhúzom fiókomból emlékeim lenyomatát, a fotókat és a bársonyborítású könyvecskét, melynek felirata: Egy aupair naplójából…