Szent István és a politika

A kommunista hatalomátvétel után augusztus huszadikát deszakralizálták: megfosztották eredeti tartalmától és Szent István személyétől. Az 1949-ben bevezetett szovjet mintájú alkotmány és az új kenyér ünnepévé tették. Az ünnepek átpolitizálása – persze érthető aktuálpolitikai érdekekből kiindulva – a rendszerváltozás óta is gyakorlat.

Augusztus huszadika a magyarság körében több mint kilencszáz éve az európai magyar államot megteremtő első uralkodó, Szent István király ünnepe. Legendái és a katolikus hagyomány szerint Szent István 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján halt meg. A régi egyházi gyakorlat a szentek emléknapját haláluk – mennyei születésnapjuk – évfordulóján ünnepelte. Mivel azonban Szűz Mária tisztelete általános volt mind az európai, mind a magyar keresztény hívek között, Szent István ünnepe néhány nappal az évforduló napja utánra került. Ezt már csak az is indokolta, hogy a katolikus mariológia (a teológia Máriával foglalkozó ága) egyik fontos eleme, hogy Szűz Mária élete végén nem enyészett el, hanem testestől-lelkestől a mennybe vétetett. Az első magyar király történeti szerepe és annak aktuális politikai értelmezése a tizenegyedik századtól kezdve napirenden volt, sőt rendszeresen kisebb-nagyobb vitákat gerjesztett. Nem sokkal halála után következett az úgynevezett „pogánylázadások kora”, amely egész életművét (köztük a legfontosabbakat: a vérségi társadalomszerveződés helyett bevezetett vármegyerendszert és a keresztény katolikus egyházszervezetet) kérdőjelezte és ingatta meg. Nem véletlen, hogy egyik utóda, – a később ugyancsak kanonizált – Szent László az első magyar szentté avatások alkalmával (1083) oltárra emeltette, s ezzel saját uralmát is legitimálta és szakralizálta. (Akkoriban a szentté avatáshoz még nem kellett a pápa jóváhagyása.) A középkori forrásokban később az Árpád-dinasztiára gyakran alkalmazták a „szentkirályok nemzetsége” elnevezést is. A trónviszályok napjaiban és a királyi család kihalása idején egészen a kora újkorig fontos érv volt a trónra igényt tartók között, hogy az első magyar király nemzetségéhez tartoznak. A katolikus egyház a tizenegyedik századtól kezdve nagy pompával ünnepelte meg Szent István ünnepnapját. Az első világháborús vereség és az ország azt követő megcsonkítása idején Szent István személyiségét és történeti karakterét is újraértelmezték. Megjelent a politikai közgondolkodásban a Szent István-i állameszme, amely a korszak hivatalos ideológiája, a keresztény nemzeti gondolat egyik alapjává is vált. Ennek lényegét Teleki Pál gróf 1939-ben a Katolikus Nagygyűlésen a következőképpen fogalmazta meg: „Ez a gondolat nemzeti és keresztény, mint két eszme, két valóság, két hagyomány házassága a Duna-medence templomában. Ez a gondolat jelenti a keresztény Magyarországot megteremtő király ragaszkodását népünk hagyományához, életformájához, szervezetéhez, jellegéhez, tartalmához.” A Horthy-korszak vezető politikusai – szemben az akkori szélsőjobboldal vagy a baloldal prominenseivel – úgy vélték, Szent István államszervező tevékenysége mentette meg a magyarságot, hiszen olyan kormányzati struktúrát hozott létre, amely megalapozta az ezeréves Kárpát-medencei jelenlétet és dominanciát. Érdekes, hogy a koalíciós években (1945–1949) is fontos szerep jutott augusztus huszadikának, hiszen az újjáépítés éveiben jó előképnek kínálkozott az államszervező uralkodó. A kommunista hatalomátvétel után azonban a napot deszakralizálták: megfosztották eredeti tartalmától és Szent István személyétől. Az 1949-ben bevezetett szovjet mintájú alkotmány és az új kenyér ünnepévé tették. Az ünnepek átpolitizálása a rendszerváltozás óta is gyakorlat. Emlékszünk: néhány éve Gyurcsány Ferenc ünnepi beszédében Batthyány Lajost állította párhuzamba saját magával (volt is fölháborodás miatta az első felelős magyar miniszterelnök leszármazottai körében). Reméljük, Bajnai Gordonnak nem jut eszébe egyszer csak hasonló módon analógiát vonni Szent Istvánnal…