A kapitalizmus védelmében

A kapitalizmus körüli zavar nagy, de ennek oka nemcsak a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság. A magyarországi tünetcsoportok egyike az, hogy az elmúlt évek vitáiban felkapott kifejezés lett a kapitalizmus - kivált azok részéről, akik a kapitalizmust valamilyen vélt vagy valós ellenségtől kívánták megvédeni.

Botos Katalin fején találta a szöget azzal a gondolattal, hogy a kapitalizmust a kapitalistáktól kell megvédeni. (Lásd

Pintér M. Lajos november 12-i interjúját Botos Katalinnal

.) A kapitalizmus körüli zavar nagy, de ennek oka nemcsak a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság. A magyarországi tünetcsoportok egyike az, hogy az elmúlt évek vitáiban felkapott kifejezés lett a kapitalizmus - kivált azok részéről, akik a kapitalizmust valamilyen vélt vagy valós ellenségtől kívánták megvédeni. A kapitalizmusnak a „kapitalizmus" fogalmán keresztüli védelme talán megmosolyogtató, de hűen tükröz bizonyos társadalomlélektani problémákat. Egy szocializmusnak és/vagy kommunizmusnak nevezett, negyven évig létező antikapitalista rendszerben a kapitalizmus és - főleg - a kapitalisták szitokszónak számítottak. Tőlük már csak a burzsoázia (tulajdonos polgárság), a burzsoá vagy a burzsuj (tulajdonos polgár) fogalmaival voltak képesek gyomorforgató politikai undort kiváltani. A „kizsákmányolásmentes" társadalomnak hazudott antikapitalista rendszerben a kapitalistákat a burzsoákkal (és kulákokkal) együtt népet szipolyozó és elnyomó rémeknek festették le. A lelkekbe sikerrel is ágyazták be az antikapitalista érzéseket, de azért a nyugati utazások lehetővé tételével a kép módosult. A nyugati melósok életszínvonalát látva a „kizsákmányolásmentes" társadalomban senyvedő átlag magyarok között voltak szépen, akik arról álmodoztak, hogy őket mocskos nyugati kapitalisták nyugati módon és színvonalon zsákmányolják ki. De a „kizsákmányolásmentes" antikapitalista rezsim is töredezni kezdett Magyarországon. Azok után, hogy hosszú ideig még a magánérdek létét és létjogosultságát is tagadták (!!), az antikapitalista rezsim fenntartása és működése érdekében szép lassan rehabilitálniuk kellett a magánérdekeket, ami nem ment máról holnapra. Aczél György még a rezsim marxista-baloldali kritikusait is azzal támadta a hetvenes évek elején, hogy „akvizitív" („gyűjtő" vagy „szerző") társadalmat akarnak létrehozni, amivel arra utalt, hogy elfogadhatatlan az, hogy az embereket az anyagi (magán) érdekeik motiválják, és anyagi gyarapodásra rendezkedjenek be. Aczél még megérte a rendszerváltást (1991-ben halt meg), aminél csak az lehetett nagyobb csapás számára, hogy a nyolcvanas éveket a „vállalkozói szocializmus", a „piaci szocializmus" meg a „szocialista piacgazdaság" körüli ideológiai spekulációk uralták. De már nem rendeztek ideológiai autodafékat, mert látták talán, hogy fű alatt érik az új magyar kapitalizmus, és ahhoz, hogy a rezsim uralkodó elitje fennmaradjon, a „kizsákmányolásmentes" társadalom sűlyedő hajójáról be kell ugraniuk a kapitalizmus tengerébe. Az, hogy a (kiszes) Nagy Imrék, Gyurcsány Ferencek, Fejti Györgyök, Kapolyi Lászlók és mások hogyan s miért lettek jó magyar kapitalisták, és máig antikapitalista híveik miért hisznek bennük kapitalista mivoltuk ellenére, külön történet. Amit ebből a metamorfózisból itt és most fontosnak tartok kiemelni, hogy a pártpolitikai baloldalon, a „szocdemek" körében kiveszett a kapitalizmus kritikája. A kilencvenes évek közepén egy bevallottan kádárista ismerősöm azzal a közismert ténnyel próbálta mentegetni Kádár antikapitalista rendszerét, hogy milyen nyomor, egyenlőtlenség és ordító igazságtalanság van a kapitalista Amerikában. Igen, igen, bólogattunk többen is, csakhogy kapitalizmus van Norvégiában, Dániában és Svédországban meg Hollandiában, ám az Amerikából ismert tünetek nélkül. Az tehát, hogy milyen kapitalizmus van egy országban, függ a szabályozó politikai elitektől, maguktól a kapitalistáktól és a társadalom egészétől. A 21. század tele volt különböző kapitalizmus-koncepciókkal (jóléti állam, szociális piacgazdaság, szervezett kapitalizmus, népi kapitalizmus stb.), amelyek a kapitalizmus különböző működtetési módjáról szóltak, azért mentálisan bántó, hogy a mai magyar vitákban a kritikát és korrekciókat az „antikapitalizmus" vádjával söprik félre. Tessék csak visszaemlékezni, hogy neoliberális körökből hányszor lehetett hallani, hogy a Fidesz vagy Orbán Viktor „antikapitalista", vagy hogy Barack Obama, az USA elnöke „szocialista" lenne...