Kis magyar reneszánsz

Lehet, hogy a kulturális kormányzat fél a magyar reneszánsztól. Attól a magyar újjászületéstől, amely esetleg ismét elhinné, véget lehet vetni a megosztottságnak, a beszűkültségnek és a politikai, gazdasági és emberi romlásnak, akárcsak Mátyás korában. De az sem kizárt, hogy a magyar kormány nem akar sikeres és erős Magyarországot, akkor meg ugye minek győzedelmes példaképek.

A Hunyadi családra és a magyar reneszánsz világára emlékezve rendezik meg a hétvégén, immár harmadik alkalommal

a nándorfehérvári emléknapot Szegeden

, az alsóvárosi ferences templom mellett. Lesznek tudományos előadások, tizenötödik századi ételek és italok, reneszánsz karnevált idéző fölvonulás. A szervezők célja, hogy a magyar történelemnek végre ne csak a gyásznapjai, hanem a dicső és sikeres cselekedetei is bekerüljenek a köztudatba, a nemzeti emlékezetbe és az elkövetkező nemzedékek gondolkodásmódjába. Persze történelmünkben gyásznapból van több, és az alkatilag is pesszimista, sírva vigadós és vigadás közben könnyezős magyar nemzetkarakterbe (már ha egyáltalán van ilyen) jobban beleillenek a kivégzett hősökről, elveszített csatákról, megszégyenített országról szóló megemlékezésünk. A nemzeti összetartozás egyik alapja a közös múlt (pontosabban közös múltértelmezés, amelynek az is része, hogy milyen eseményre emlékezik a közösség), de legalább ilyen fontos fundamentuma a közös jövőbe vetett hit. Mátyás (itt Hunyadira gondolok, nem Rákosira) történelmi szerepét évszázadok óta sokan vizsgálták és kutatták, s az érettségire készülő diákok legalább azt tudják róla: legnagyobb politikai vezetőink egyike volt. Fontos üzenete lehet uralkodásának, hogy a területileg és politikailag megosztott, gazdaságilag és katonailag meggyöngült országot és annak lakóit egységbe tudta kovácsolni, sőt Európa egyik nagyhatalmává tenni. Hunyadi Mátyásnak mindez - ha csak rövid időre is - sikerült, s ezért világnézettől és ideológiától mentesen minden modern kori politikai kurzus követendő példaképként tekint rá. Sőt nemcsak a politikai kommunikáció és propaganda, de a népi emlékezet is megőrizte „az igazságos király” alakját, és vált részévé a magyar népi kultúrának. Elgondolkodtató azonban, hogy napjainkban a kulturális politika inkább a magyar reneszánsz kultúrára és annak európai kapcsolataira helyezi a hangsúlyt, semmint a Hunyadiak korának – illetve annak győzedelmes és sikeres jellegének – bemutatására és népszerűsítésére. Lehet, hogy a kulturális kormányzat fél a magyar reneszánsztól. Attól a magyar újjászületéstől, amely esetleg ismét elhinné, véget lehet vetni a megosztottságnak, a beszűkültségnek és a politikai, gazdasági és emberi romlásnak, akárcsak Mátyás korában. De az sem kizárt, hogy a magyar kormány nem akar sikeres és erős Magyarországot, akkor meg ugye minek győzedelmes példaképek. Szegeden ezen a hétvégén a magyar reneszánszra, a sikeres és gazdag tizenötödik századi államunkra emlékezhetünk. A magyar újjászületés reményében, sikeres és erős Magyarországot kívánva.