A Botkára hányt borsóról

De nem ez a lényeg, jól mondja Tanács István, a betonon van itt a hangsúly, abból lehet utat, hidat, vasúti szakaszt, villamosvonalat, fürdőt, rendezvénycsarnokot, körforgalmat vagy bármit építtetni: még a negyvenhármasra is jut belőle. Úgy tetszik, mindegy is, mit, csak még most ők költhessék el, mihamarabb, minél átláthatatlanabb körülmények között az uniós támogatásokat...

Az erős hazai médiazajon néha átjön egy-egy hír, amelyre felkapom a fejem, majd várom - ahogy ezt mifelénk szokás - hogy

néhány napig melegen tartják

bizonyos véleményformáló körök. Azonban valahogy érzékem van hozzá, hogy kiszúrjam, mi lesz az a hír, aminek se füstje, se lángja, de foganatja sem várható, mert még a pártok sajtóosztályainak ingerküszöbét sem éri el igazán, ezeken az agytrösztökön is úgy megy át, mint a gyomorrontás: szaporán. Ideig-óráig emlegették csupán azt az egy hónapja közölt jelentést is, mely kerek-perec kimondta, hogy

Magyarországon bizony korrupció van

, különösen az üzleti és a kormányzati szféra között.

Közölték azt is

, hogy "a vizsgálat szerint ma a korrupció három és huszonöt százalék közötti mértékben növeli az adott beszerzés árát." Na bumm, ezt eddig is sejtettük, nincs ebben semmi új, mondhatnók. Hétfői hír volt, hogy az Állami Számvevőszék megállapította: a Kőröshegyi völgyhíd (dunaújvárosi híd dettó) megépítésére vonatkozó (százmilliárd forintos) döntés műszaki, gazdaságossági, természetvédelmi és településrendezési megalapozottsága nem igazolt,

az autópályákra költségbecslés nem készült

! Végezetül az ÁSZ több javaslatot tesz, a sorban első az, hogy a kormány kezdeményezze a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szóló törvény módosítását annak érdekében, hogy -

az állami érdekeknek megfelelően

- érvényesüljön a közpénzekkel való takarékos és átlátható gazdálkodás. No és mi lett ennek hatása? Mondhatni, semmi... Pedig feketén-fehéren ott áll, hogy az elmúlt két évben

az Országgyűlés nem kapott tájékoztatást

a gyorsforgalmi úthálózat építésére fordított pénzek felhasználásáról és a folyamatban lévő fejlesztésekről. (A beruházások finanszírozása kizárólag állami pénzeszközökből történt.) Ugyanaznap jött a hír, hogy

megbukott az osztrák kormány

, mert kormánykoalíció kisebbik tagja, a néppárt felmondta az együttműködést a szociáldemokratákkal, s

új választások kiírását sürgette

. Sógoréknál nem kilépnek, nem ellenzékbe vonulnak, nem várják be, míg az általuk a mézeshetekben delegált felügyelőbizottsági tagok és mindenfajta más haszonlesők

kipumpolják a maradék pénzt is

a rendszerből, hanem azt mondják, ennyi volt, nem több, nem kevesebb! Most jön az, hogy

hogyan kerül a csizma az asztalra?

Tegnap a Népszabadság szegedi illetőségű főmunkatársánál borult ki a bili, csupa olyan dolgot hánytorgatott fel a városvezetésnek és klientúrájának címezve, melyekkel mi is foglalkoztunk már nem is egyszer.

Botkára hányt borsó ez csupán?

De nem ez a lényeg, jól mondja Tanács István,

a betonon van itt a hangsúly

, abból lehet utat, hidat, vasúti szakaszt, villamosvonalat, fürdőt, rendezvénycsarnokot, körforgalmat vagy bármit építtetni: még a negyvenhármasra is jut belőle. Úgy tetszik, mindegy is, mit, csak még most ők költhessék el, mihamarabb, minél átláthatatlanabb körülmények között az uniós támogatásokat... Hiszen tudjuk, bár a hír egyhónapos, mifelénk virágzik a köz- és az üzleti szférák közötti korrupció, melynek becsült mértéke 3-25 százalék között mozog, üzlettől, alkalomtól függően! Menyi pénzt is hoztak Szeged városának, mennyit is szeretnének még hozni nekünk a szocialisták? És vajon milyen szorzóval számolnak? Vagy épp osztanak?