Nagy Feró: Mindenkinek jogában áll hülyének lenni

Közvetlenül soha nem politizált, de a politika mindig megtalálta. Véleménye mindig volt és azt még akkor is elmondta, amikor azért verés járt. Manapság egy-egy sarkos véleménye után újságcikkekben találják meg és állítanak róla valótlanságot. Most, 73 évesen is élvezi, hogy együtt énekli vele idős és fiatal a napjainkban is üzenetet hordozó negyvenéves slágereket – legutóbb a JATE telt házas Ricse-koncertjén.

– Nagy Feró 73 éves. Ez azért még leírva is meglepően soknak tűnik.

– Én már nem lepődök meg semmin. Valóban 73 vagyok. –

Nem a klasszikus nyugdíjas életet éli. Szüksége van még a pörgésre?

– Ez tart életben. Tavaly megnéztem Mick Jaggert és akkor is láttam, éreztem, hogy lehet ezt még hetven fölött is jól csinálni. Nem láttam rajta, hogy kényszer lenne és mondhatni ezek ajándékbulik. Élvezik, amit csinálnak. Ez nálam is így van. Életem legjobb zenekara a mostani Beatrice. Nem mi vagyunk legelöl a sorban, de az elején vagyunk. Az elmúlt hetekben voltak, akik kóstolgattak engem és azt írták, hogy erre a zenekarra senki nem kíváncsi. Ehhez képest csak februárban volt három telt házas bulink. –

Kettős arca van a Beatricének. A Nyolc óra munkát mindenki ismeri, de mondjuk a Jerikó vagy a Hősök tere nem az a populáris, mindenki által ismert zene. Mindkettőre vevő a közönség?

– Az utóbbi koncertjeinken visszanyúltunk 40 éves dalokhoz is. Kicsit féltem is tőle, mert eltelt négy évtized, és fiatalok is vannak a koncertjeinken. Megdöbbentem, hogy velünk énekelték a legrégebbi nótákat is. –

Van üzenete ezeknek a daloknak a mai világban is?

– Az emberek nem változnak, ugyanúgy falak vannak az emberek között, ahogy azt már a Pink Floyd is megmondta. Szóval ezek a falak most is ott vannak. Sőt! Van most egy kisebbik tábor, amely nem tud belenyugodni abba, hogy a vár nem az övéké. Fújhatja a trombitát, fújhatja a sípját, a többség döntött így. Nem értem, miért nem értik meg ezt vagy fogadják el

.

–

Ilyenért kapott is a fejére a napokban, amikor leírta, hogy milyen jó ellátást kapott egy kórházban.

– Csodálkoztam is nagyon. Szorongással mentem be a műtétre, mert tucatjával olvasom a cikkeket, hogy tönkrement az egészségügy, már a portás műt, annyira nincs ember. Szerettem volna megosztani az emberekkel a saját tapasztalataimat. Bár sokan gondolták azt, hogy magánkórházban voltam és különleges VIP-vendégként fogadtak, de Siófokon ott feküdtem, ahol mások, ugyanazt az ellátást kaptam, mint ők és

–

ugyanúgy, mint én

–

ők is elégedettek voltak az ott tapasztaltakkal. –

Valahogy Önt mindig megtalálja egy-egy ilyen helyzet. Másképp kezeli ezeket, mint mondjuk harminc éve?

– Akkor sokkal vehemensebb lettem volna. Az egyik nótánkban benne van: mindenkinek jogában áll hülyének lennie. Az a borzasztó, hogy van ma Magyarországon néhány ember, akiket hangadónak nem lehet mondani, inkább lázadozónak. Nem tetszik nekik, hogy negyven-, ötvenéves korukra csak tehetségesek maradtak, de nem futottak be igazán. Legalább a Keleti pályaudvar harmadik vágányára futottak volna be, akkor valamit csináltak is volna. Ezek a sikertelen emberek rendkívül irigyek. Rólam például ezek azt szokták írni, hogy egy nótám van. Ilyenkor azért átfut az agyamon, hogy a Bikininek, a Pokolgépnek és a Beatricének mennyi jó nótát raktam össze. A nyolcvanas években írtam le, hogy „

Felment a függöny. Íme Európa/Érted szólnak a harangok Európa/Én nem tartozom senkihez/és kiszállni tudom nem lehet

." Nemrégen felhívott Németh Alajos a Bikiniből és azt mondta: te negyven éve megírtad, ami itt folyik.

–

Direktben soha nem politizál, de valahogy mindig megtalálja a politika.

– Minden arról szól. Lemegyek kenyeret venni és ott mondom, hogy jó ez a kenyér, de nem lehet, hogy legközelebb kovászos kenyér legyen? Ez egyfajta lázadás, ha szólsz, hogy márpedig te olyat akarsz. Szólsz, hogy nem úgy működik a világ, ahogy kellene vagy ahogy elképzelted. De azt elképzelhetetlennek tartom, hogy én Magyarország ellen egy szót is szóljak. A nyolcvanas évek elején visszakaptam az útlevelemet és kimentünk Németországba. Akkor ott 20 ezer márkáért megvették volna a Beatrice-sztorit és ez csak az előleg volt. Annyiért már egy Mercedest lehetett venni. Gondolkoztam, hogy maradok, németül is elkezdtem tanulni. De az volt a véleményem, hogy most nagy pofám lehet Németországból, de haza kell menni és otthon kell ugatni és hősnek lenni. Visszajöttem. –

Ha úgy kezdtük, hogy kell ez még 73 évesen, akkor zárjuk úgy, hogy fáradhatatlannak tűnik. –

Azért elfáradok én is egy kétórás koncert végére. De én nagyon élvezem. Ha olyat csinálsz, amit élvezel, akkor az nem munka és én élvezem azt a szeretetet, ami feljön a színpadra.

Nagy Feró és a Beatrice jelenlegi formáció 2010 óta járja az országot és koncertezik. A zenekar többszöri tagcsere után két éve ugyanazokkal az emberekkel lép fel, ráadásul Feró legnagyobb örömére mindkét fia tevékeny közreműködésével. – A nagyobbik fiam, Botond már 16 éves korában roadként dolgozott a zenekar mellett. Valamikor 10 éve mondtam neki, hogy át kellene venni tőlem dolgokat, mert én a bulik után inkább leülnék, innék egy kortyot és a közönséggel találkoznék. Neki kellene elintézni a gázsit és tartani a kapcsolatot a koncerthelyekkel, szóval legyen ő a menedzser – meséli Feró és gyorsan hozzá is teszi, hogy ez nem látszatmunka, a saját fiától is elvárja, hogy profin dolgozzon és úgy keressen pénzt. – A kisebbik fiam már 5 évesen is volt, hogy beült a dobok mögé egy-egy koncerten. Nyilván akkor még ez inkább jópofa dolog volt, de már akkor is érződött, hogy van érzéke hozzá. Hunor is roadként kezdte nálunk és onnan lett a zenekar dobosa – meséli. A frontember édesapa szerint nagyon fontos, hogy mindkét gyerek úgy került a zenekar közelébe, hogy a legalsó szintről kellett felküzdeni magukat, így megtanulták becsülni a munkát és saját bőrükön tapasztalhatták, mennyi minden kell egy jó koncerthez.