Bűnözőből elismert művészember – Pécz Zoltán alkotásaiból nyílt kiállítás a TIK-ben + FOTÓK

Két hétig tekinthető meg a tárlat. Az egykori nehézfiú ma már olyan alkotó, akinek munkásságát más művészek is elismerik. A fogvatartottak 30 százaléka végez hasonló tevékenységet.

Rendkívül veszélyes fegyenc, gyilkosság társtettese – ez a múlt, amit inkább helyes meg sem említeni, mert a Tanulmányi és Információs Központban most csak egy büszke és vitathatatlanul tehetséges alkotót láttunk.

Pécz Zoltánra

a Csillagban talált rá a múzsa, az eltelt évek során a világ több pontján bemutatták festményeit. „Csak az embert lehet bezárni, a lelkét, a tehetségét, a művészetét nem, ez utóbbiakat mi hagyjuk kibontakozni, segítői, támogatói vagyunk” – vélekedett

Tikász Sándor

bv. dandártábornok, a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka. Hangsúlyozta, nem egyedi támogatást biztosítanak Pécz Zoltánnak, igyekeznek mindenkit segíteni, a fogvatartottak 30 százaléka végez hasonló tevékenységet. Sokan faragnak, vagy kerámiákat, dísztárgyakat készítenek. Egy részét ezeknek felajánlják, s ezzel segítik a beteg gyerekeket, vagy más rászorulókat. Az 1600-1700 ember reintegrációja a börtön egyik legfontosabb feladata, mert meg kell találni a kitörési pontot az eddigi életmódból. Ebben kiváló tanárok, gyógypedagógusok, nevelők, pszichiáterek segítik az intézmény munkáját.

„Kétféle ember létezik: akinek van Pécz Zoltántól festménye, s akinek nincs. Én szerencsésnek nevezhetem magam, mert az első csoporthoz tartozom” – mondta a szeptember 19-től 30-ig tartó kiállítás megnyitóján

Szász Ferenc

festőművész, egy korábbi kiállításának kurátora. Nagykörű galériájának 44. kiállítása volt Pécz Zoltáné, amely először a festő személye miatt került középpontba, de az épületbe belépve átterelődött a figyelem a „különleges, szuggesztív hangulatú” művekre. Alkotásaiban a bezártságot a szabadságvággyal ellensúlyozza, ennek köszönhetően a kíváncsiságot szép lassan a megértés és az azonosulás váltotta fel a tárlat látogatóiban. A stílusok helyett a befogadóra gyakorolt hatás a fontosabb Pécznek, képeit megosztónak látja. A festő

Reigl Judit

követőjének vallja magát, mert a Franciaországban élő művésznő is alkot különböző képeket, de csak olyanokat csinál, amiben kedvét leli. Pécz azt mondja magáról, hogy az alapvető festészeti szabályokat betartja, de azon kívül nem sok mindent. „Nemcsak a művészetről, festészetről vallott elveit osztotta meg velem, hanem leírta leveleiben véleményét az életről, a világról, saját helyzetéről, így remélem, nem minden alap nélkül beszélhetek Pécz Zoltánról, a művészemberről” – fogalmazott Szász Ferenc, akinek meggyőződése, a kiállító valódi tehetséggel rendelkezett, de ezt ki kellett bontani. Pécz Zoltán már gyermekkorától sokat festett: „előbb undorral, majd kedvvel” –

Reich Károly

és

Szabó Vladimir

is felfigyelt rá, végül mégis elkallódott. Egy időre, mert a börtönben újra rátalált erre, s „hosszú ideig ez lett az egyetlen értelmes tevékenysége”, ekkor döntötte el a festészet autodidakta kitanulását. A kísérletezés és a sok munka eredményt hozott: más művészek is elismerték őt, nemzetközi sikereket aratott.

„A festészettől egy teljesen új életet kaptam. Szembesültem önmagammal, érteni és látni kezdtem magamat, az engem körülvevő világot. A mindennapjaimat már nem valami ellen, hanem valami érdekében, célok mentén éltem. A piktúra tanított meg dolgozni, küzdeni, s mutatta meg azt is, hogy a két kezem munkájával messzebbre jutok.

<…>

Ha az alkotás teremtés, akkor a festő műveinek istene” – vallotta Pécz Zoltán. A mostani kiállítás névadója a mandragóra. „Akasztófa tövében terem, emberre emlékeztető gyökerű, kitépésekor borzalmas, elviselhetetlen sikolyt hallató teremtménynek emberformája van és démoni lelke” – idézte Benedek Istvánt Szász Ferenc. A mandragóra egyben megformázza magát Pécz Zoltánt is. A kiállításon látható képek nagy része csorgatásos technikával készült, több közülük bibliai témájú. „Bátorsága tehetséggel és egyre bővülő festeni tudással van meg. Sokat küzdött elsősorban saját magával, másodsorban a világgal, legyőzte démonait, megtisztult, művészete kiteljesedőben vannak. Ez jelenik meg kiállított műveiben, amelyeket szerényen Hangyaként szignál” – foglalta össze a kiállító munkásságának lényegét Szász Ferenc.