
Fellobbant a hit lángja Kiskundorozsmán +fotók

A közösség ereje gyújtotta meg a remény fényét. A hit lángja lobbant fel.

Meghitt adventi gyertyagyújtás a közösség szívében Kiskundorozsmán vasárnap délután ünnepi csend és különleges meghittség lengte be a főteret, ahol együtt gyújtotta meg a közösség az adventi koszorú első gyertyáját. Fellobbant a hit lángja.

Fellobbant a hit lángja
Az eseményen Gordos Ferdinánd atya, a városrész plébánosa áldással köszöntötte az egybegyűlteket, majd meggyújtotta a hit gyertyáját. A pillanatot még meghatóbbá tette a Széksósi úti óvoda kisgyermekeinek rövid műsora, akik tiszta szívvel, őszinte szeretettel készültek erre a napra. Szavalatával emelte az ünnep fényét Vencel Lázár, a Jerney János Általános Iskola diákja is
Az advent számomra a lélek csendes megújulása. Egy időszak, amikor megállunk, befelé figyelünk, és hálát adunk azért, hogy békében élhetünk. Ma a magyar ember nap mint nap ajándékot kap az élettől és a sorstól: azt, hogy biztonságban vannak otthonaink, családjaink, közösségeink. Ez óriási érték, amiért hálával tartozunk mindazoknak, akik ezen dolgoznak
– nyilatkozta lapunknak Ruzsa Roland, Kiskundorozsma egyéni kormánypárti önkormányzati képviselője.
Hangsúlyozta: a béke és a biztonság nem magától értetődő, és nem jut minden nemzetnek.
Európában és a világban sok helyen háború és bizonytalanság uralkodik, mi pedig megélhetjük az adventet úgy, ahogyan azt a szívünk diktálja: családban, szeretetben, meghittségben. Ez nem véletlen, és nem is természetes adottság – ez felelősségteljes döntések és határozott országvezetés eredménye.
A közösség ereje gyújtotta meg a remény fényét
A vasárnap délutáni gyertyagyújtás újra bizonyította, hogy Kiskundorozsma közössége összetartó, a helyi intézmények és családok pedig szívvel-lélekkel ápolják hagyományainkat. Az advent első vasárnapja így nemcsak egy vallási ünnep, hanem egy közös üzenet is lett: van hitünk, van reményünk és van miért hálásnak lennünk.










