100 éve Szeged: Egy orvos, egy város és a kéretlenül kért nyugdíjazás
1925 forró augusztusa már épp hanyatlani kezdett, amikor a szegedieket váratlan hír rázta meg: a város egyik legkedveltebb közéleti szereplőjét, dr. Andrássy Ferenc egészségügyi főtanácsost, az alsóvárosi tiszti orvost nyugdíjazták. Legalábbis így szóltak az újságok a Délmagyarország 1925.08.23. napi számában.
Azt írták, hogy saját kérésére, elegáns, csendes visszavonulással adja át a stafétát. Csakhogy volt egy apró bökkenő: maga Andrássy doktor is az újságokból értesült erről.
Én nem kértem soha, senkitől nyugdíjaztatásomat
– mondta meglepetten, amikor megkeresték.
Legalább is nem tudok arról, hogy kértem volna valaha, arról pedig még kevésbé tudok, hogy elő nem terjesztett kérelmemet, amelynek még a gondolata is távol állt tőlem, a város polgármestere már honorálta is volna.
A hír még különösebbnek hatott, amikor már a leendő utódok neve is napvilágot látott: dr. Jung Sándor Szatymazról került volna be a városba, őt pedig dr. Fröhlich Jenő váltotta volna Csengeléről. A városban mindenki tudni vélte, ki, hova, miért – egyedül az érintett, Andrássy doktor nem. Egy darabig tartotta magát, nem nyilatkozott, nem háborgott. De amikor kiderítette, mi is áll az ügy hátterében, csak annyit mondott:
Én nem kértem ugyan nyugdíjazásomat, de hát megnyugszom benne… Inkább félreállok. De azért magánpraxisomat tovább folytatom.
Ezzel a higgadt, kissé fanyar reakcióval le is zárta volna az ügyet – ám Szegeden akkor már nem lehetett lecsillapítani a kedélyeket. Alsóváros népe – amely megszokta, szerette, tisztelte „doktor bácsiját” – egy emberként állt mögé. Népmozgalom indult, társadalmi egyesületek szerveződtek, hogy megakadályozzák a „kierőszakolt visszavonulást”. Aki akkor végigsétált Alsóvároson, minden második kapualjban erről hallott beszédet.
Hivatalnoki logika és jó szándékú igazságtétel
A hivatalos magyarázatok sem csitították a kedélyeket. Dr. Wolf Ferenc főorvos – Andrássy közvetlen főnöke – úgy vélte:
Nem értem, miért ragaszkodik Andrássy az aktív szolgálathoz… hiszen szolgálati éveit kitöltötte, teljes fizetéssel nyugdíjba mehetne.
Ám arra a kérdésre, hogy vajon miként került nyilvánosságra egy nem létező lemondás, már nem tudott mit mondani.
Az ügy hátterében hivatali logika és szakmai szándék is meghúzódott. Dr. Wolf Ferenc tiszti főorvos – Andrássy közvetlen felettese – úgy nyilatkozott, hogy a régi tiszti orvos szolgálati éveit már kitöltötte, teljes fizetéssel vonulhatna nyugdíjba, így helyet adva a fiatalabb kollégáknak. Ezen belül is különösen fontosnak tartotta a tanyasi orvosok városi pozícióba kerülését – szerinte a rendszerben igazságtalanságot kellett jóvátenni, mivel mint mondta:
Beismerem, én magam is ilyen igazságtalanul jutottam álláshoz.
Szabadság volt, nem nyugdíj – mégis a visszavonulás mellett döntött
Végül a polgármesteri hivatalban sikerült némi fényt deríteni az esetre. Az aljegyző elárulta: Andrássy valójában csak három hónap betegszabadságot kért, nem nyugdíjazást. A polgármester – aki maga is szabadságon volt – hallani sem akart a nyugdíjazásról. Az ideiglenes helyettesítés csak átmeneti megoldás volt.
Csakhogy a hercehurca odáig fajult, hogy maga Andrássy is belefáradt.
Bár a polgármester nem támogatja a nyugdíjazásomat, én már belefáradtam ebbe az egészbe. Visszavonulok – hacsak a polgármester másképp nem dönt.
A történetnek így hát nyitva maradt a vége. Egy város aggódott a doktoráért, egy tiszti orvos bosszankodott az értelmetlen bonyodalmakon, egy közigazgatási gépezet pedig úgy tűnt, saját árnyékára is ráijed.
Mégis, ebben a szegedi nyárvégi históriában volt valami egészen emberi: hűség, félreértés, becsület és némi adminisztratív ügyetlenség – mindaz, amitől egy száz évvel ezelőtti orvosi kalamajka ma is mosolyt csal az olvasó arcára.
