100 éve Szeged: Egy orvos, egy város és a kéretlenül kért nyugdíjazás
Egy szegedi tiszti orvost nyugdíjaztak – legalábbis a hírek szerint. Ő maga viszont csak a sajtóból értesült erről.
1925 forró augusztusa már épp hanyatlani kezdett, amikor a szegedieket váratlan hír rázta meg: a város egyik legkedveltebb közéleti szereplőjét, dr. Andrássy Ferenc egészségügyi főtanácsost, az alsóvárosi tiszti orvost nyugdíjazták. Legalábbis így szóltak az újságok a Délmagyarország 1925.08.23. napi számában.
Azt írták, hogy saját kérésére, elegáns, csendes visszavonulással adja át a stafétát. Csakhogy volt egy apró bökkenő: maga Andrássy doktor is az újságokból értesült erről.
Én nem kértem soha, senkitől nyugdíjaztatásomat
– mondta meglepetten, amikor megkeresték.
Legalább is nem tudok arról, hogy kértem volna valaha, arról pedig még kevésbé tudok, hogy elő nem terjesztett kérelmemet, amelynek még a gondolata is távol állt tőlem, a város polgármestere már honorálta is volna.
A hír még különösebbnek hatott, amikor már a leendő utódok neve is napvilágot látott: dr. Jung Sándor Szatymazról került volna be a városba, őt pedig dr. Fröhlich Jenő váltotta volna Csengeléről. A városban mindenki tudni vélte, ki, hova, miért – egyedül az érintett, Andrássy doktor nem. Egy darabig tartotta magát, nem nyilatkozott, nem háborgott. De amikor kiderítette, mi is áll az ügy hátterében, csak annyit mondott:
Én nem kértem ugyan nyugdíjazásomat, de hát megnyugszom benne… Inkább félreállok. De azért magánpraxisomat tovább folytatom.
Ezzel a higgadt, kissé fanyar reakcióval le is zárta volna az ügyet – ám Szegeden akkor már nem lehetett lecsillapítani a kedélyeket. Alsóváros népe – amely megszokta, szerette, tisztelte „doktor bácsiját” – egy emberként állt mögé. Népmozgalom indult, társadalmi egyesületek szerveződtek, hogy megakadályozzák a „kierőszakolt visszavonulást”. Aki akkor végigsétált Alsóvároson, minden második kapualjban erről hallott beszédet.
Hivatalnoki logika és jó szándékú igazságtétel
A hivatalos magyarázatok sem csitították a kedélyeket. Dr. Wolf Ferenc főorvos – Andrássy közvetlen főnöke – úgy vélte:
Nem értem, miért ragaszkodik Andrássy az aktív szolgálathoz… hiszen szolgálati éveit kitöltötte, teljes fizetéssel nyugdíjba mehetne.
Ám arra a kérdésre, hogy vajon miként került nyilvánosságra egy nem létező lemondás, már nem tudott mit mondani.
Az ügy hátterében hivatali logika és szakmai szándék is meghúzódott. Dr. Wolf Ferenc tiszti főorvos – Andrássy közvetlen felettese – úgy nyilatkozott, hogy a régi tiszti orvos szolgálati éveit már kitöltötte, teljes fizetéssel vonulhatna nyugdíjba, így helyet adva a fiatalabb kollégáknak. Ezen belül is különösen fontosnak tartotta a tanyasi orvosok városi pozícióba kerülését – szerinte a rendszerben igazságtalanságot kellett jóvátenni, mivel mint mondta:
Beismerem, én magam is ilyen igazságtalanul jutottam álláshoz.
Szabadság volt, nem nyugdíj – mégis a visszavonulás mellett döntött
Végül a polgármesteri hivatalban sikerült némi fényt deríteni az esetre. Az aljegyző elárulta: Andrássy valójában csak három hónap betegszabadságot kért, nem nyugdíjazást. A polgármester – aki maga is szabadságon volt – hallani sem akart a nyugdíjazásról. Az ideiglenes helyettesítés csak átmeneti megoldás volt.
Csakhogy a hercehurca odáig fajult, hogy maga Andrássy is belefáradt.
Bár a polgármester nem támogatja a nyugdíjazásomat, én már belefáradtam ebbe az egészbe. Visszavonulok – hacsak a polgármester másképp nem dönt.
A történetnek így hát nyitva maradt a vége. Egy város aggódott a doktoráért, egy tiszti orvos bosszankodott az értelmetlen bonyodalmakon, egy közigazgatási gépezet pedig úgy tűnt, saját árnyékára is ráijed.
Mégis, ebben a szegedi nyárvégi históriában volt valami egészen emberi: hűség, félreértés, becsület és némi adminisztratív ügyetlenség – mindaz, amitől egy száz évvel ezelőtti orvosi kalamajka ma is mosolyt csal az olvasó arcára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
