Szeged

Múltidéző: A 2-es villamossal repülünk a múltba 47 évet

Múltidéző: A 2-es villamossal repülünk a múltba 47 évet

Kibédi Péter
2024. szeptember 22., vasárnap
Múltidéző: A 2-es villamossal repülünk a múltba 47 évet

Ismét egy olyan videóval utazunk időt, ami a szegedi tömegközlekedés segítségével repít vissza bennünket a múltba. Egészen 1977-ig utazunk, a helyszín pedig a Lenin körút, azaz a mai Tisza Lajos körút. Ami rögtön szembetűnő, hogy a villamos akkor még az út szélén közlekedett, a városhoz közelebbi járda mellett közvetlen. A képekből az is kiderül, hogy éppen ekkor, az eredeti „kettes” megszűnésével egy időben került be a villamossín az útpálya közepére és két vágánnyal, egészen a Centrumig, azaz a Mérey utca sarkáig. Még csak épül a Novotel, ami Új Hungária néven kerül be a szegedi köznyelvbe. És persze megnézhetjük milyen volt az eredeti kettes utolsó útja 1977 februárjában. 

Ha csak az építkezésen dolgozók öltözködését, a munkagépeket nézzük, már akkor is elkerekedhet a szemünk, de az utakon járó autók, buszok láttán pláne. Faros Ikarus, Robur, Zil, Lad, Trabant. Ma már csak nosztalgiaautók találkozóján lehet ilyen járművekkel találkozni. A videó végén amolyan bónuszként még kirándulunk egyet a Kossuth Lajos sugárúton. Erre a városrészre sem ismernénk rá rögtön.

A legrégebbi 2-es villamos (bár még szám nélkül) a Fölső Tisza-parton zötykölődött, a végállomásai többször változtak. 1927-ben az Ártézi kút, azaz a mai Anna-kút és a Somogyi telep, a mai Petőfitelep között járt. 1943-ban a Fodor tep–Közvágóhíd viszonylatot megszüntették, helyette a Somogyi telep–Vágóhíd és a Széchenyi tér–Fodor tep viszonylatok jöttek létre. Ekkor számozták be a vonalakat, a Somogyi telepre járó a 2-es, a Fodor telepre járó viszonylat a 4-es számot kapta. Miután a 2-es villamossal lehetett a legegyszerűbben jutni a Fölső Tisza-part végén, a mai Pick Aréna helyén álló Városi Stadionba, ezért meccsnapokon garantáltan csordultig megteltek a villamosok a meccsre igyekvő szurkolókkal. 1977-ben a második közúti híd, a Bertalan híd építésénél útban volt, ezért a vonalat sürgősen megszüntették. 

A korabeli Délmagyar írása a vonal megszüntetéséről:

 


 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.