Bulvár

Pikkelysömör ellen biológiai terápia + FOTÓK

Pikkelysömör ellen biológiai terápia + FOTÓK

2013. május 31., péntek
Pikkelysömör ellen biológiai terápia + FOTÓK
pikkelysomor06_gs

A súlyos betegeknek évek óta ingyenesen elérhető az a biológiai terápia, amellyel a pikkelysömör tünetmentesíthető. A jogosultaknak azonban csak kis százaléka veszi ezt igénybe, ezen szeretnének most változtatni szakemberek.

„A legnagyobb baj a pikkelysömörrel, hogy nem lehet eltitkolni, és valljuk be, nagyon csúnya látvány. Az emberek közül sokan nem tudják, hogy ez nem fertőző” – nyilatkozta portálunknak

Hullmann László

. A Szegedi Pszoriazis Klub elnökhelyettese olyan példákról is beszámolt, amikor egy beteget kinéztek a strandról, sőt egy fiatal hölgyet eltanácsoltak egy fitnesz stúdióból, akin szülés után jelentkeztek a betegség tünetei. „A 20-21. század leprásaiként tekintenek a pikkelysömörös betegekre, a villamoson elhúzódnak mellőle, ha meglátják, hogy a könyökén egy vörös folt van” – tette hozzá. Hullmann László úgy látja, a sok esetben fizikai fájdalommal járó, ízületi gyulladással is kísért betegség éppen ezért lelkileg viseli meg a legjobban a betegeket, sok köztük a depressziós.

Magyarországon 150-200 ezer pikkelysömörös beteg él, a dél-alföldi régióban 30-40 ezerre tehető az érintettek száma. A betegség leggyakrabban a térd, a könyök és a hajas fejbőr területein jelenik meg, súlyosabb esetben test-szerte okoz tüneteket, illetve gyakran érinti a körmöket is. A pikkelysömörben szenvedő betegek legalább 10-15%-ában a bőrtünetekhez ízületi tünetek is társulnak. Társbetegségként magas vérnyomás, vérzsírszint-emelkedés, anyagcserezavar, cukorbetegség és az elhízás említhető. Genetikus jellegű betegség, a psoriasisra hajlamosító génnek eddig hét fajtáját azonosították. Az örökletes betegség megjelenéséhez azonban egy kiváltó faktor is szükséges.

„A biológiai terápiák élő szervezetekben gyártott gyógyszerek, a hagyományos terápiától ez különbözteti meg leginkább” – magyarázta

Kemény Lajos

. A SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika tanszékvezető egyetemi tanára elmondta, a hagyományos terápia során kis molekulájú gyógyszerekkel gyógyítják a pácienseket, ezek egy idő után könnyen után gyárthatók. Ezzel szemben a biológiai szerek sokkal komplikáltabbak, előállításuk meglehetősen drága, hiszen élő sejtekben termelődik a fehérje, amit a beteg megkap. „A biológiai szerekkel olyan drámai változást lehet elérni a betegek kezelésében, melyekre korábban nem volt példa. Azoknál, akiknél a hagyományos szerekkel nem lehetett elérni a tünetmentességet, ezzel az új terápiával megoldható. Évente néhány injekció elegendő a betegnek” – részletezte Kemény Lajos. A nagyon súlyos és középsúlyos pikkelysömörös betegek számára ingyenes a biológiai terápia évek óta, melynek költsége egy évre vetítve 2-3 millió forintot is elérhet. A tanszékvezető hangsúlyozta, a betegek egy részénél a bőrtünetek mellett a pszoriazis ízületi gyulladást is okoz, és munkaképtelenné is teheti a pácienst. Az ő számukra megváltás a biológiai terápia. A középsúlyos, súlyos betegek számára a kezelés a társadalombiztosítás által 100%-osan finanszírozott, ráadásul beutaló nélkül fordulhatnak a páciensek bármelyik pszoriazis centrumhoz. Mindezek ellenére Magyarországon jelenleg csak az arra jogosultak töredéke részesül biológiai terápiában. A Szegeden megkezdett felvilágosító kampánnyal erre is szerették volna felhívni a figyelmet a szakemberek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.