(N)évfordulós naptárunk segítségével kedves Olvasóink mindig tájékozottak lehetnek a „napi történelemből”.
1933-ban ezen a napon hunyt el Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. – Budapest, Óbuda, 1933. május 12.) író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere.
Apja dzsentri volt, anyja paraszti származású, akik csak tizedik gyermekük születése után kötöttek házasságot. Az író elsőszülöttként látta meg a napvilágot. Az elemi iskolát szülővárosában, a gimnáziumot Szatmárnémetiben kezdte el. Rövid ideig Debrecenben, majd Nagyváradon volt újságíró. Még nem volt húsz éves, amikor első novelláskötete megjelent. Munkatársa volt számos folyóiratnak és a Nyugatnak is. Országos hírt és igazi közönségsikert a Szindbád-sorozat és az 1913-ban megjelent A vörös postakocsi című regénye hozott neki. 1919-ben nagy riportot készített a kápolnai földosztásról, s aktívan részt vett az őszirózsás forradalomban. 1920-21-ben, a Tanácsköztársaság bukása után a sajtóban hajsza indult ellene. Anyagi helyzete romlott, műveit csak elvétve adták ki. 1930-ban Baumgarten-díjat kapott, de akkor már nagyon el volt adósodva. 1931-32-ben szegényes körülmények között élt és újra rászokott az italra. Ekkoriban vívott kardpárbajt egy katonatiszttel, akit ügyes vágással örökre meg is nyomorított. (A százados becsmérlő, antiszemita kijelentést tett a kisdolgát éjszaka, békésen, az utcán végző, kapatos íróra.) 1932-ben hitelezői csődeljárást kezdeményeztek ellene, ekkor vagyontalansági esküt tett. Nyár végén megint kórházba került, sokat szenvedett, de valamennyire rendbe jött, s hazatért Óbudára. A következő év tavaszán az egészsége rosszabbodott, szíve, gyomra, mája kezdték felmondani a szolgálatot. Kilakoltatási végzést kapott, villanyát is kikapcsolták, jelentős lakbérhátralékot halmozott fel és a végrehajtók is zaklatták. Május 12-én, hajnalban hunyt el, élete 55. évében. Temetésén a hivatalos Magyarország képviselői nem vettek részt. 1926-ban ezen a napon érte el léghajóval Roald Engelbregt Gravning Amundsen (1872. július 16. – 1928. június 18.) norvég felfedező és társa az Északi-sarkot.1926-ban Ellsworth és Umberto Nobile társaságában Amundsen arra vállalkozott, hogy léghajóval átrepülik az Északi-sarkvidéket. 1926. május 11-én indultak útnak a Spitzbergákról, és két nappal később Alaszkában szálltak le. Valószínűleg ők voltak az elsők, akik légi úton elérték az Északi-sarkot, mivel az őket két nappal megelőző Richard Byrd útjának sikerével kapcsolatban rengeteg kétség merült fel. Amundsen ezt követően egy expedíció során 1928. június 4-én tűnt el. Nobile megmentésére indult repülővel, akinek Italia nevű léghajója lezuhant. Néhány héttel később repülője darabjait Tromsø közelében megtalálták. Úgy tűnik, a repülő lezuhant és vagy ekkor, vagy kevéssel ezután Amundsen meghalt. Holttestét sosem találták meg. A Földrajzi Északi-sark a lehető legközelebbi pont a Föld forgástengelyének és a felszínének a találkozásánál. A Földrajzi Északi-sark egyben az északi 90°-os szélességi kör. Ebből a pontból bármerre indul az ember, déli irányba fog haladni. Ez a pont a Jeges-tengeren található, mely ezen a ponton 4087 méter mély. 1820-ban e napon született Florence Nightingale (Firenze, 1820. május 12. – London, 1910. augusztus 13.) angol ápolónő. A modern nővérképzés úttörő alakja, a viktoriánus korban a női választójogért harcoló polgári mozgalom jeles képviselője volt.Florence neveltetése során szerteágazó műveltségre tett szert, beszélt görögül, latinul, olaszul, franciául és németül, s a korban rendhagyó módon nőként betekintést nyerhetett a filozófia, a matematika és a történettudomány rejtelmeibe. 1844-ben titokban részt vett egy három hónapos nővérképző tanfolyamon a salisburyi gondozóházban. Bár felháborodott szülei megtiltották számára a kórházak látogatását, Florence az elkövetkező éveket közegészségügyi tanulmányok olvasásával töltötte. 1851-ben három hónapon keresztül a diakonissza nővérek mellett dolgozva kitanulta az ápolónői mesterséget. 1854-ben az angol külügyminiszter közbenjárására harmincnyolc ápolónőt rendeltek felügyelete alá, akikkel egy törökországi hadi kórházban ápolta a krími háború (1853-1856) brit sebesültjeit. Nightingale-t sokkolták a hadszíntér közelében található ideiglenes kórház nyomorúságos körülményei, a télen is fűtetlen, piszkos kórtermek, a szegényes élelmezés, a gyógyszerellátás akadozása. Miután átvette a nővéri ügyelet vezetését, a megfelelő higiénés körülmények megteremtésén és az ellátás színvonalának emelésén fáradozott. Munkája eredményeképpen néhány hónap leforgása alatt a kórházba került sebesültek korábban 42%-osra rúgó halálozási arányszáma 2,2%-ra csökkent. Egy csapásra híres lett hazájában, maga Viktória királynő is rokonszenvvel szemlélte tevékenységét, s a főnővér szigorú, de önfeláldozó alakja ihlette. A királynő rokonszenvének és figyelmének volt köszönhető, hogy a hadügyminisztériumnak a hadsereg egészségügyi helyzetével foglalkozó osztálya a Nightingale által írt jelentések és ajánlások alapján 1859-ben megszervezte a Katonai Orvosi Iskolát. 1859-ben alapítványt tett, s a közadakozásból befolyt összeg segítségével megnyílt a londoni Szent Tamás Kórház Nightingale-féle tanintézete, ahol az ő elképzelései alapján és felügyelete alatt folyt a nővérképzés. Nightingale képzett statisztikus is volt, így kimutatta, hogy a csapataiknál maradt és ott ápolt katonák közül sokkal kevesebb halt meg, mint a higiénét mellőző kórházakban. Eredményeinek szemléltetésére feltalálta a kördiagram egy új változatát, a poláris diagramot.
