(N)évfordulós naptárunk segítségével kedves Olvasóink mindig tájékozottak lehetnek a „napi történelemből”. Ezúttal Kempelen Farkasra, Beethovenre és Béres Józsefre emlékezünk.
1804-ben ezen a napon halt meg Kempelen Farkas (Pozsony, 1734. január 23. – Bécs, 1804. március 26.) magyar tudós, sokoldalú tehetség. Az ír származású, bevándorló szülők gyermeke tanulmányait szülővárosában, Pozsonyban, majd Győrben, Bécsben és Rómában végezte. Filozófiát, jogot tanult, a rézmetszést gyakorolta, de a matematika és a fizika is érdekelte. 1770 táján – elsőként a világon – beszélőgépeket szerkesztett, melyek a belenyomott levegőt az emberi hanghoz hasonló levegőrezgésekké alakították át. Buda vízellátásának javítására vízemelőt tervezett két szivattyúval. Kempelen megszerkesztette a gőzturbina ősét és 1788-ban benyújtotta találmányát II. József császárhoz. Másik híres találmánya a sakkozógép, melyet 1769-ben készített. A Török néven híressé vált gépben ugyan egy ember is el volt rejtve, de ez a találmány újszerűségéből keveset von le, hiszen az ember nem volt a közönség számára látható, hanem rafináltan elhelyezett tükrök és rések segítségével belülről tájékozódott. Ötvösként, költőként, íróként, és építészként is tevékenykedett (a budai vár egyes részeit ő építette újjá, ő tervezte a Várszínházat, a pozsonyi várban vízvezetékrendszert épített ki, és a bécsi palotában (Schönbrunn) található szökőkutak is az ő alkotásai. Emellett nyomdai szedőládát, nyomtatógépet a vakok oktatásához és gőzgépet is készített. Szegényen halt meg, mert I. Ferenc megszüntette támogatását, valószínűleg jakobinus kapcsolatai miatt. 1827. március 26-án halt meg Ludwig van Beethoven (Bonn, 1770. december 16. – Bécs, 1827. március 26.) német zeneszerző. Első zenetanára iszákos apja volt, közepes tehetségű udvari muzsikus, aki gyakran verte fiát, és Mozartékhoz hasonlóan megpróbált belőle csodagyereket nevelni. Tizenkét éves korától többször helyettesítette mesterét a templomban orgonán, koncerteket is adott, valamint zongoradarabokat komponált. 1792-ben egy gróf támogatásának köszönhetően Bécsbe költözött, ahol Joseph Haydnnál szándékozott tanulni, de mivel neki nem volt elég ideje Beethovennel foglalkozni, Johann Albrechtsberger gondjaira bízta. Salierinél nyolc esztendeig tanult. 1795 márciusában lépett fel első ízben a bécsi nyilvánosság előtt, B-dúr zongoraversenyének előadásával. Ezt a fellépést azután újabbak követik, és hamarosan kiadója és pártfogója is akad. Hamar népszerű lett zongoravirtuózként, és – jóval lassabban ugyan – zeneszerzőként. Beethoven személyes élete problémákkal teli. Fiatalon, már 25 éves kora körül a siketség első jeleit észleli, amelynek hatására időnként az öngyilkosság gondolatával is foglalkozik. A századforduló környékén születtek legsötétebb művei, ekkor vált számára világossá, hogy a halláskárosodása visszafordíthatatlan folyamat. 1819-re teljesen megsiketül. Beethoven sokat betegeskedett, kiváltképp húszas éveinek közepétől, amikor is komoly hasfájásoktól kezdett szenvedni. 1826-ban egészségi állapota drasztikusan megromlott. A következő évben bekövetkezett halálát májbetegségnek tulajdonítják, bár Beethoven halálának idejéből származó hajmintáin végzett modern kutatások azt mutatják, hogy ólommérgezés is hozzájárulhatott gyengélkedéseihez és idő előtt bekövetkezett halálához. Beethoven halálának napjáig dolgozott. Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart mellett őt tartják a bécsi klasszicizmus harmadik nagy alakjának. Ugyanakkor zenéje a romantika jegyeit is magán viseli. Beethoven jelentősége azon is lemérhető, mennyire meghatározta a későbbi zenetörténet számos alakjának pályáját. 2006-ban e napon hunyt el Béres József (Záhony, 1920. február 7. – Budapest, 2006. március 26.) Széchenyi-díjas kutató, a Béres Csepp megalkotója. Kezdetben gyári munkásként dolgozott Záhonyban a fűrésztelepen, majd 1938–1940 között kertészetet tanult. Később az Állami Mezőgazdasági Gépállomás kisvárdai laboratóriumát vezette és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karán egyetemi tanulmányokat végzett, ahol általános élettanból és agrobiokémiából szerzett Summa cum laude doktori címet. 1972-ben alkotta meg a nyomelemeket komplex formában tartalmazó humángyógyászati készítményt, amely később Béres Csepp néven vált közismertté. Elismertetéséért szélmalomharcot vívott. Bár sok ezren könyörögve fordultak hozzá a gyógyszerért, de a hatóságok börtönnel fenyegették, ha terjeszti a készítményt. A segítő szándék és a börtön közötti csapdahelyzet igen megviselte. 1975-ben kuruzslás vádjával bűnvádi eljárás indult ellene, de 1976-ban bejelentette a szabadalmat, mely 1978-tól forgalomba is kerülhetett, gyógyhatású készítményként. 2000-ben hivatalosan is gyógyszerré nyilvánították. Az utóbbi években a nevét viselő cégcsoport elnökeként, és a szintén nevét viselő alapítvány tiszteletbeli elnökeként visszavonultan élt Kisvárdán. 
