Régiségvásár: a kályhától a plüssmaciig - képek+panoráma
2009. október 17., szombat
Avagy rézmozsarat vegyenek...
Aki szombatonként kilátogat a Dugonics térre és szereti a régiségeket, annak bizony nem árt a pénztárcáját is magával hoznia. Ugyanis itt kártyával nem lehet fizetni, de kártyát venni azért lehet: kártyanaptárat, jóskártyát. De ha épp megszólalna a régi nóta, mely szerint „rézmozsarat vegyenek…”, minden bizonnyal 4-5 árus is felkapná a fejét, hiszen majd’ mindegyik standnál fellelni néhányat ebből a szerkezetből. De a címbéli vaskályát kedvelők se távozhatnának üres zsebbel, ha épp erre a fűtőeszközre vágynának, ami egyáltalán nem fér el egy nadrágzsebben. „Ezt mind egyedül pakolom ki” – mutat az embermagas kályhára Nagy Sándor, aki épp most 60 éves, és a rendszerváltás óta adja-veszi-cseréli a régiségeket. „Innen a szomszédból jöttem, Szamostatárfalváról – teszi hozzá nevetve –, tudja ez a falu ott van Csengersima mellett. Hét szakmám van, de egyikben sem kaptam munkát, így maradtam a piacozásnál. Vásárokban, hagyatékokból veszem-cserélem a régiségeket. Sokan telefonon hívnak, ha kezükbe akad valami érdekes.”
Harsányi Gábor: Rézmozsarat vegyenek Parlévu franszoá miszter, Spekken zi dájcs mösziő? Ha bennem egy belföldit tisztel Az üzletünk megköthető. Csillog a cucc a kezemben, Önre kacsint ez a kincs, És erről jut sajna eszembe, Hogy egy huncut vasam sincs! Rézmozsarat vegyenek, Mily bűbájosan antik, Rézmozsarat vegyenek, Ez mostanság romantik! Ebben tört borsot az öreganyám A nagypapa orra alá, Rézmozsarat vegyenek, Már a készletem nem tart soká!
És valóban, Nagy úr portékái között a vaskályhától a porcelánnippig, a szaxofontól a kézi kávépörkölőig minden megtalálható. „A választék színvonalas – mutat végig hosszú standján –, mert azt sohasem lehet tudni, hogy a kedves vásárlónak épp mi tetszik meg. Nem szeretek senkit sem elengedni üres kézzel. Tányérok, vasak, rezek, régi könyvek, óra, még egyházi körmeneti zászlóm is van.” Közben szép számmal sétálnak a téren az érdeklődők, akik mosolyogva fedezik fel fiatalkoruk mára már elfeledett emlékeit. Van olyan árus, aki kizárólag egyféle termékkört tart, de általánosságban a „vegyesbolt” a jellemző. Néhány üzletkötés is történik: mindkét fél legnagyobb örömére cserél gazdát egy régi postástrombita, majd röviddel ezután egy gigavekker. „Sajnos ebből megélni nem lehet, de hát nincs mit tenni” – mondja szomorkásan Nagy Sándor, akit saját bevallása szerint csak Romsanyiként emlegetnek az ismerősei. „Nem loptam, segélyt nem kérek, most ezt csinálom. Munkahely nincs, valamiből élni kell.” Nem a klasszikus értelemben vett régiségkereskedők vannak itt, hanem kisemberek, kisportékával. De talán ugyanilyen embereket találunk a „pult” másik oldalán is, mert inkább nézelődőből van több. Meg árufajtából, hiszen balgaság lenne még belekezdeni is a „fajtaismertetésbe”, annyira sokrétű a kínálat. Szép, rendezett standok, kedélyes beszélgetések, nem csoda, ha szívesen járnak ide az emberek, mert nem egy multiban érzik magukat. Igaz, ilyesféle portékát senki se keressen a nagyáruházak polcain. És aminek nem lett új gazdája, azt viszontláthatjuk legközelebb, legfeljebb nem a plüssmaci mellé teszi ki az eladó, hanem átrakja a porcelánkacsa csőre mellé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.