Sport

Attól tartanak a kisebb szegedi sportegyesületek, hogy tönkremennek

Attól tartanak a kisebb szegedi sportegyesületek, hogy tönkremennek

2020. szeptember 9., szerda
Attól tartanak a kisebb szegedi sportegyesületek, hogy tönkremennek

A nyári szünet előtti utolsó közgyűlésen egyhangú szavazás után nevezték ki dr. Nagy Katalint a Városi Sportigazgatóság élére - ezzel az ellenzék is egyetértett, mondván, hogy „belső ember", ezért feltételezték, hogy „ért hozzá".

A jogi és marketing végzettségű sportvezetőnek semmilyen sportos múltja nincsen, de mint azt pályázatában megfogalmazta, ez előny lehet számára, hiszen egyetlen sportág irányában sem lesz elfogult.

Az új sportigazgató kinevezése mostanra úgy tűnik, nem éppen a legjobb döntés volt.

Bosszútól félnek az aggódó szülők és csapatok

Aggódó szülők jelezték szerkesztőségünknek, hogy gondban van gyermekük csapata, mert a Városi Sportigazgatóság radikálisan megemelte a létesítmények bérleti díját. Szerintük pedig kérdés, hogy hol és mikor edzenek majd a következő szezonban, „mert az új sportigazgató semmi mást nem néz, csak a számokat".

„Azok vannak előtérben, akiknek több pénzük van. Hiába a tao, olyan elszámolással, mint amit ez a sportélethez teljesen fogalmatlan vezető szeretne kifizettetni, a kisebb egyesületeket teljesen tönkreteszi"

- írta az egyik aggódó szülő, aki ugyan az érintett csapatot is megnevezte, de kérte, hogy se a nevét, se a sportágat ne említsük, mert attól fél, még inkább hátrányosabb helyzetbe kerülnének a tárgyalások folytatása során.

Információink szerint más csapatokat is negatívan érintenek a díjemelések, drágulások, de névvel senki nem merte vállalni a kritikáit, mert bosszútól félnek.

Radikális díjemelések Megnémult vezetők Kihaló élsport Szegeden

Úgy tudjuk, hogy

van, ahol közel a duplájára, van, ahol ennél többre tervezik emelni a díjakat. Azonban egy ilyen mértékű emelés több csapat működését ellehetetleníti.

A kisebb egyesületek ellehetetlenülése már csak azért is veszélyes, mert az utóbbi néhány évben erősen megkopott az élsport fénye Szegeden. Míg a 90-es és 2000-es években élvonalbeli női- és férfikosárlabda, élvonalbeli női- és férfiröplabda, élvonalbeli férfi- és nőikézilabda, élvonalbeli férfivízilabda és - a teljesség igénye nélkül - atlétika, teke, súlyemelés, ökölvívás, birkózás, tenisz volt a városban, addig mára ennek alig maradt nyoma. A sportágak többsége átállt az utánpótlás-nevelésre, és a másod-, harmadosztályban szerepel, vagy éppen szerényebb célokért küzd az élvonalban.

Alig van hol edzeni

A sportlétesítmények terén is óriási a város lemaradása. Az utóbbi években labdarúgópályák szűntek meg, eltűnt a lőtér Szegedről, csak lassan és körülményesen újulnak meg a sportcsarnokok, egyes sportágak képviselői - olykor olimpiára készülő sportolók - saját pénzből, saját kézzel újítanak fel edzőtermeket. Új sportlétesítményt a Csongrád-Csanád megyei Egyházmegye épített (Szent Gellért Fórum), illetve újak csak kormányzati forrásból (sportuszoda, sportcsarnok, atlétikai pályák) épültek.

A Városi Sportigazgatósághoz köthető meglehetősen szokatlan és igen barátságtalan lépésről is hírt kaptunk. A Sportuszoda vírusjárvány utáni újranyitásánál eltörölték a nyugdíjasbelépőt. A 300 forint helyett így jelenleg egységesen 1200 forintért lehet bemenni az uszodába. Kedvezmény csak a diákjegyre és a nyugdíjasbérletre van.

Előzetesben Szeged sporttanácsnoka, a vezetők hallgatnak

Az üggyel kapcsolatban a város sporttanácsnokát, Joób Mártont nem tudjuk kérdezni, mert előzetes letartóztatásban van, így Ménesi Imrének, a sportbizottság elnökének és a Városi Sportigazgatóságnak küldtünk levelet.

A képviselő úr másfél hete nem reagált levelünkre, a Sportigazgatóságról dr. Nagy Katalin ügyvezető pedig ugyan választ ígért az előző hét végére, azóta viszont hiába kerestük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.