Úszás: Bánki Horváth Béla a masters világbajnokság rangidőse

Hetvenkilenc évvel ezelőtt országos ifjúsági bajnoki címet szerzett a Hajós Alfréd Uszodában Bánki Horváth Béla, kedden ugyanitt lett világbajnok a 97 éves sportember.

A 17. FINA Masters Világbajnokság legidősebb úszójaként szállt vízbe kedd reggel a Margitiszigeten Bánki Horváth Béla. Béla bácsi egyik kedvenc számában, 200 méter háton kezdte meg a versenyzést és hatalmas szurkolás mellett végül bőven nyolc percen belüli időeredménnyel (7:48,35) ért célba. „A legfontosabb a genetika, ami meghatározó, másodsorban pedig az életvitel. Túlfeszített sose voltam, laza pedig végképp nem. A táplálkozásomra is igyekeztem mindig odafigyelni, persze voltak kivételek, hiszen 3 év 8 hónapig hadifogságban voltam a Kaukázusban. Többnyire kubikos munkát végeztünk, elsőfokú fizikai munkás voltam, ami nem azt jelenti, hogy én voltam a legjobb, hanem ez volt a legnehezebb" - mondta el

a masters világbajnokság hivatalos honlapjának

a szegedi sportember. Béla bácsi a versenyszerű úszáshoz 65 évesen tért vissza, és keddi teljesítményével immáron tizenkilencszeres világbajnoknak vallhatja magát. „Szeretem a vizet, mind inni, mind pedig benne lenni. Nyílván szép az is, hogy az ember ilyen hosszú életnek örvendhet, valamint ilyen idősen is tudok még sportolni. Másrészt pedig, ahogy láthatják, a családom nagyon szeret, és én is szeretem őket. A keresztlányom nagyon kedves volt, most is hozott egy tábla desszertet" - mondta el keddi versenye után. A 96 éves rekorder nyolcéves korában tanult meg úszni, de csak 15 évesen kezdett el versenyezni. „Ebben a medencében 1938. augusztus 20-án ifjúsági országos bajnokságot nyertem, nagy meglepetésre. Tizenhét évvel később, már a hadifogság után úsztam utoljára magyar bajnokságon, akkor is én voltam a legidősebb. Még sokáig szeretném fenntartani az úszást, minél többet vízben lenni. Pár éve még minden nap úsztam, általában 1000-2000 métereket, ma már „csak” 4-500 métereket heti három alkalommal” – folytatta mosolygósan Béla bácsi, akit körülzsongtak az újságírók és a fotósok. „A hátúszás áll a legközelebb a szívemhez, az edzéseimet vegyesen tartom, de pillangózni már nem tudok" - tette hozzá. A napjai úgy telnek, mint minden hasonló idős embernek, korán fekvő és korán kelő típus, de úszni a nap minden szakában szeret. Azonban nemcsak a sport egészíti ki a mindennapjait, nagyon szeret kertészkedni és szereti a természetet is, de a családjával töltött idő számára a legfontosabb: „A szeretet él bennem, ez az egyik legfőbb éltetőerőm”. „Úgy gondolom, a mai magyar úszókat az eredményeik emelik ki. Hosszú Katinka teljesítménye lenyűgöző, Gyurta Danit sajnálom, hogy már nem megy neki annyira, Cseh Lacit viszont csodálom. Ennyi ideig a világ élvonalába tartozni, ráadásul a legnehezebb számokban...” Korábban öt évig magyar válogatott úszó volt, de a vízilabdát sokkal jobban szerette, állítása szerint azért, mert az játékos és mindenki szeret játszani. „Az érettségi bankettünk utáni napon kellett elutaznom Kecskemétre, mert az egyik pólós kiesett, akkor, 1939. június 30-án játszottam az első vízilabda-mérkőzésemet az OB 2-ben, ráadásul győztünk”. Arra a kérdésre, hogy van-e valami mottója egy rövid történetet mesélt el. „Egyszer megkérdezte tőlem egy orosházi nyelvészprofesszor, hogy meddig akarok én még úszni? Azt válaszoltam, Lacikám addig úszom, amíg élek, mert amíg élek, úszom!"