Labdarúgás: Zab Sándorék még krémesért hajtottak a pályán gyerekként

Egy évtizede felügyeli a játékszabályok betartását Zab Sándor, a labdarúgáshoz viszont még régebbi kapcsolat fűzi. Az MLSZ Csongrád megyei igazgatósága által életműdíjjal kitüntetett bíróval a régi idők focijáról, játékvezetésről, karrierje legfontosabb állomásairól beszélgettünk.

"A legnagyobb különbség az akkori és a mai foci között a tisztelet. Nekünk még nem volt számítógépünk, mi az iskola után egyből mentünk játszani, csak este következett sorra a tanulás. Nem csavargott senki, együtt voltunk, egy közösségben. Józsi bácsi a mérkőzések előtt kihirdette, hogy győzelem esetén fejenként kapunk egy krémest. Vártuk is nagyon! Abban az időben ilyen örömöket találtunk a futballban, pénz helyett ezt kaptuk" - fogalmazott portálunknak a díjazott, aki 1954-ben, az Aranycsapat legendás, egyben tragikus világbajnoki döntős szereplésének évében kezdte el űzni egyesületi szinten a labdarúgást. A Szegedi Dózsa úttörő I-es korosztályában

Bagaméri József

edző keze alatt pallérozódott, olyan társakkal együtt, mint

Madarász Mihály

,

Széll Sándor

, vagy

Csanádi György

. Az akkori, mára már nehezen elképzelhető viszonyokról szólva elmesélte, mesterük birkákat tartott, ők pedig akkor kapták meg a fűzős labdát a tréningeken, ha előtte megtisztították a játékteret az állatok által hátrahagyott ürüléktől. A gyerekeket persze ez kevéssé érdekelte, a foci állt mindenek felett, hiába rúgták mezítláb a bőrt a durva salakkal borított Dózsa-pályán. Kifejtette, kiváló közösség alakult ki a csapaton belül, nagyban köszönhetően Bagaméri edzőnek, aki nem hagyta elkanászodni a fiatalokat. Azokat például, akiket dohányzáson kapott rajta, még el is tángálta. Az együttes említett magja a későbbiekben is együtt maradt.

Zab Sándor

a megyei ifjúsági válogatottal egészen az országos döntőig jutott, de felnőve sem maradt sikerek nélkül. A Dózsa

Vörös László

irányításával 1966-ban előbb felkerült az NB III-ba, majd újoncként onnan a másodosztályba. A Magyar Népköztársaság-kupában egy alkalommal a legendás

Tichy Lajost

is felvonultató,

Bozsik József

által dirigált Budapest Honvéddal találkoztak a Tisza-partiak, végül pedig tízezer néző (!) előtt 2-1-es vereséget szenvedtek. A korszakra jellemző egyébként, hogy ez a nézőszám egyáltalán nem számított kirívóan magasnak, a megyei I. osztály nagyobb rangadóira például rendszeres kilátogatott 2-3 ezer ember. Zab Sándor 1969-ben átigazolt a városi rivális Délép SC-hez, amely

Palotai "Csuti" Károly

edző vezetése alatt a megyeegy bajnoki címéért küzdött. Az egykori középpályás kitért rá, bár a csapat sikerrel el is érte a kitűzött célt, feljutniuk már nem sikerült, mert a labdarúgó-szövetség

Kertes Mihály

hathatós közreműködésével a Makói Vasast engedte fel a harmadik vonalba. Levezetésként a hetvenes évek közepétől az IKV Alsóváros és a megyehárom következett, ahol Zab egészen 1998-ig rúgta a labdát. Ekkor áttért a kispályás focira, amelyet azóta is kitartóan űz. Manapság heti egy alkalommal a Csonka-iskolába jár vissza játszani, ahol 1975 és 2004 között szakoktatóként dolgozott.

Csengelére mindig felkészülten kell menni

"Én is mindig a bírókat szidtam, álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer játékvezető leszek, de egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt választottam. Hál' Istennek olyan embereket ismertem meg így például, mint

Kormányos Gábor

, aki a legmesszemenőbbekig támogatott engem,

Szekeres Ferenc

, vagy akár manapság

Nógrádi Tibor

, akit egy végtelenül rendes úriembernek tartok, és aki nélkül nem tartana itt a Csongrád megyei labdarúgás" - mondta Zab Sándor áttérve a játékvezetésre. Visszaemlékezve kifejtette, 2005-ben

Bokor Béla

és

Rácz László

kereste meg azért, hogy elcsábítsák sípmesternek. Bár későn kezdőként a megyei II. osztálynál magasabb szinten nem vezetett mérkőzéseket, azt kiemelte, nagyszerű közösségbe került. Kitért rá, azt illetően is nagy szerencséje van, hogy egy olyan feleséget tudhat maga mellett, aki mindig támogatta abban, hogy azt tegye, amit szeret. Kérdésünkre elárulta, pályafutása legnagyobb szakmai kihívásának Csengelét ítéli. "Csengelére mindig felkészülten kell menni" - hangsúlyozta a sporttárs, hozzátéve, bár néha nyugtatnia kell a meccsek közben,

Kun-Szabó Tibort

összességében jószándékú úriembernek tartja, akivel a lefújás után mindig szent a béke. "Kilencven perc alatt mindenkivel jót tenni nem lehet. A játékvezető feladata az, hogy jól levezesse a mérkőzést, miközben elfogadják a csapatok is. Ha nem fogadják el, akkor fújhat bárhogy. A lényeg az, hogy nem szítani kell a tüzet, hanem félrehívni azt a játékost, aki feldühödik egy-egy ítéleten, és elmagyarázni neki, hogy higgadjon le. Ehhez pedagógia érzék kell, de nekem tanárként ez soha nem okozott gondot" - fogalmazott Zab Sándor a jó bíró ismérvéről. Kitért rá, általában az idősebb labdarúgókat kezelni a nehezebb feladat, illetve az sem teremt könnyű helyzetet, amikor a játékosok magánéleti problémáikat, gondjaikat viszik magukkal a pályára. "A legjobban az esik az embernek, hogy néha felhívnak telefonon a meccsek után azzal, hogy jól vezettem és menjek máskor is. Van ebben sikerélmény, nem mindig a rosszat kell csak nézni" - árulta el az életműdíjjal kitüntetett játékvezető. Hozzátette, génjeinek köszönhetően még mindig teljesíteni tudja a kötelezően előírt egészségügyi, állóképességi és elméleti teszteket. Manapság partjelzőként a megyei III. és IV. osztályban kap meccseket, a sípot pedig az utánpótlásban, valamint a Török György-kupában fújja. "Addig csinálom a játékvezetést, ameddig elfogadnak" - zárta gondolatait Zab Sándor.

Interjú-sorozatunk korábbi részei az MLSZ Csongrád megyei igazgatóság által Életmű-díjjal kitüntetett szakemberekkel:

-

-

-

-