Sport

Kézilabda: felülmúlta a várakozásokat az EX-ON FKSE Algyő

Kézilabda: felülmúlta a várakozásokat az EX-ON FKSE Algyő

2015. június 23., kedd
Kézilabda: felülmúlta a várakozásokat az EX-ON FKSE Algyő
fkse_algyo

Újoncként ötven százalékos teljesítményt produkálva, a hetedik helyen zárta az NB I/B Keleti csoportjának idei küzdelmeit az EX-ON FKSE Algyő együttese. A gárda az alapvető célkitűzést magabiztosan hozta, és jövőre az ideinél is jobb produkciót nyújtana a másodosztályban. A csapatnál és a férfi szakágban töltött első évének értékélésére kértük fel az együttes vezetőedzőjét, Dankó Ervint.

A

hatodik helyről várhatta a tavaszt

az EX-ON FKSE Algyő, amely azonban nem a legjobban kezdődött az együttes számára. Bár a

Füzesabony elleni nyitómeccset

majd’ 40 dobott góllal nyerte a csapat, ezt követően azonban kikapott a

MOL-Pick Szeged U23-as csapatától

és

hazai környezetben a Békéstől is

, míg ősszel ugyanezen meccseket megnyerte a csapat. Ugyanakkor az algyői kézisek produktumára nem lehet panasz, hiszen újoncként a hetedik helyen végeztek, és az előzetes elvárásként megfogalmazott biztos bent maradást könnyedén teljesítették. „Az egész félévet nézve elégedett vagyok, valóban kicsit bent ragadtunk a tavasz elején, de ez várható volt, hiszen jobban ismernek már minket az ellenfelek, volt egy kialakult kép rólunk ellenfeleinkben, illetve a játékosokban nyomot hagyott a jó helyezés, így könnyebbé vált a dolog. E mellett sok részleges is sérülés hátráltatott bennünket a második félév elején” – fogalmazott a szezon tavaszi feléről

Dankó Ervin

, az Algyő vezetőedzője. A szakember elmondta, az egész évet tekintve mindenféleképpen sikeresen szerepeltek, az előzetes elvárásokhoz képest is jól teljesítettek, hiszen az egyesület vezetése a biztos bent maradást tűzte ki célul, ami a szezon során nem változott. „Azért is mondtam fél távkor, hogy elégedett lennék a nyolcadik hellyel, mert az még bőven benne van abban, amit elvártunk magunktól. Le kellett rakni az új csapat alapjait, hiszen a nulláról indultunk, mert ugyan nyert a csapat egy NB II-es bajnokságot, ugyanakkor ez már egy másik kávéház. A csapat gerince megvan, amit elhatároztunk, az működik. Az, hogy hullámzóak vagyunk, azt mindig is tudtam, hiszen azok a játékosok, akik életük során NB I/B-ben is keveset szerepeltek, azok nem fognak stabil teljesítményt nyújtani egy ilyen kiélezett bajnokságban. A középmezőny rettentő homogén volt, gyakorlatilag a környezetünkben mindenkit meg is vertünk és adott esetben ki is kaptunk tőlük, adok-kapok volt végig. Az egészet nézve 26 meccsből 13 győzelmet produkáltunk, ez az én elvárásom felett van. A végén, azzal, hogy az utolsó három fordulót megnyertük, még egy picit magunknak is meglepetést okoztunk” – értékelte a mögöttük hagyott évet az algyői mester. Dankó Ervin szenzációs eredménynek tartja a hetedik helyet, és a csapat nem is járt messze attól, hogy még ennél is jobb eredményt érjen el, hiszen csupán négy ponttal végzett előtte az ötödik helyezett Békés. Az algyőiek trénere hozzátette, azt azért látni kell az eredményt tekintve, hogy az ellenfelek a téli szakaszban erősödtek, azok, akik problémásnak érezték a helyezésüket, azok a csapatok ráerősítettek a télen. Az algyőiek nem gondolkodtak a tél során sosem erősítésben, Dankó Ervin a munkában hisz, érzése szerint pedig ezzel az eredménnyel lerakták a következő év csapatának az alapjait, jövőre pedig reálisabb lehet egy jobb helyezés, mint idén.

SZS20140830_danko_ervin_002

A tavaszi mérkőzések közül az algyőiek mestere negatívumként az alsóházban lévő csapatok elleni vereségeket emelte ki, ezek fájtak a legjobban Dankó Ervin számára. „Tavasszal sajnos két olyan vereség volt, amit nehezen viseltem: a

Törökszentmiklós elleni hazai

, illetve az

Orosházán elszenvedett vereség

, ez volt nekem a két mélypont a teljesítményünkben. Ez a hullámvölgynek is betudható, viszont cserébe voltak olyan győzelmeink, ami meg egyértelműen nagy sikernek tudható be, például az utolsó fordulóban

Ózdon aratott 10 gólos győzelem

, az egy eufória volt számunkra. Talán a legkomolyabb szurkolótábora ennek az NB I/B-s közegben az Ózdnak van, a meccs végén pedig azt hallgattuk tőlük, hogy „Szép volt, Algyő!”. Ez is mutatja annak a győzelemnek az értékét, amit mások is elismertek, ez volt a csúcspontunk ebben a félévben” – tért ki a tavasz pozitívumára Algyő vezetőedzője. Dankó Ervin számára ez volt az első eltöltött év a férfi szakágban, így a mestert arról is kérdeztük, hogyan telt számára az első bajnoki év immáron a férfiak bajnokságában.„Egy évvel ez előtt azt gondolom, hogy a látatlanba ugrottam, az egyesület egy új bajnokságba, én pedig a férfi közegbe. Nem volt könnyű, de annyi volt a különbség, hogy ki kellett harcolnom a magam elismertségét, amit a lányoknál kevésbé kell. Úgy gondolom, hogy ezt sikerült tartanom is, az pedig nekem már egy elismertség volt, amikor az idősebb játékosok, például Ambrus József mesternek szólított, ez az eddigi munkának egy kis eredménye is volt. Soha nem volt ez elvárás a részemről, ezt inkább elismerésnek tekintem, ha így szólítanak” – mondta el portálunknak az első évvel kapcsolatban Dankó Ervin.

A stabilitás is erősítette a csapatot

A szakember úgy fogalmazott, nem megsértve bárkit is, de nem nagyon dolgozott még olyan helyen, ahol stabilan csak az edzősködéssel kellett foglalkoznia. Ez a biztonság megvan most is, ennek köszönhetően egy picit a jövőt is építik Algyőn, ahol a második félévben már a jövő szezonra is ügyeltek, hogy milyen csapattal tudunk nekivágni a következő évnek. „Erősödünk a nyáron, de szokták mondani, egy jó csapatnál már az is erősítés, ha megtartod az értékeidet, tőlünk úgy néz ki, nem megy el egy játékos sem, ami a csapat kohézióját is mutatja, jól érzik magukat nálunk a játékosok. Azt gondolom, hogy ebbe a közösségben jó lenni, így ez biztosítja azt is, hogy hasonlóan nyugodt feltételekkel vágjunk neki a következő szezonnak. Amit az elnök úrral szoktunk mondani, nem bocsátkozunk találgatásokba, jobbak szeretnénk lenni, mint tavaly” – tekintett a következő szezon céljaira Dankó Ervin. A

féltávnál történt értékelésnél

az algyőiek mestere úgy fogalmazott, az átlövő teljesítményben kellene javulniuk, miután a szélsőknél sikerült felemelni a gólszámot, a lövők produktumának kellene javulnia a tavaszra. „Bizonyos okok miatt ez nem valósult meg, a balkezes oldalon csak

Zöldi Tomi

volt, aki méreteiből adódóan nem az a klasszikus átlövő, így itt nem tudtunk előrelépni. A másik oldalon a sérülések nehezítették dolgunkat,

Ambrus Józsefet

hátráltatta még a felkészülés elején összeszedett sérülése, így

Valaczkai Attilára

helyeződött a fő hangsúly, amit különösen az elejében megoldott, de azt gondolom, hogy nem ott nyertük a meccseket. Ha valahol jók voltunk, az mindenképpen az irányító pozíció, ott kiegyensúlyozott teljesítmény volt, a kapuban sokkal inkább hektikusak voltunk, mint az ősszel, nem volt annyira egyenes vonalú a teljesítmény. Megint csak egy szlogen, általában a csapat nyerte a meccseket, visszanézve az idei félév gólszámait, négy-ötgólos játékosaink vannak a meccseken, eloszlott a teher, nem volt olyan, hogy egy ember lőtt volna 12-15 gólt nálunk. Ehhez nyilvánvalóan hozzá kell raknunk azt is, hogy volt egy másik célunk, hogy mindenki kapjon lehetőséget, ebből fakad az, hogy egy nem ember nem volt bent 60 percet, meg persze nincs Karabaticunk, aki végigjátszaná a meccset, e miatt forgattam a csapatot, így szétoszlottak a teljesítmény. A tűzben tartott játékosokból bárki tud extrát nyújtani, olyan is, akire nem is számítasz az adott pillanatban. Ez tényleg cél volt nálunk, hogy nyújtsunk mindenkinek lehetőséget, akár a jövőt tekintve, akár az egyesület alapvető célját tekintve, hiszen mi azokat a szegedi kézilabdásokat akarjuk mozgatni, akik nem férnek bele már a Pick Szegedbe, viszont komoly szinten akarnak kézilabdázni. Ebbe minél több játékosnak bele kell, hogy férjen, ragaszkodunk a szegedi vonalhoz, az lesz a fő terület az őszi igazolásokat tekintve is” – mondta el a várható erősítéssekkel kapcsolatban az algyői tréner. A bajnoksággal kapcsolatban Dankó Ervin elmondta, szerinte minden idők egyik legjobb NB I/B-je volt ez, a balatonfüredi edzőképzésen pedig próbált tájékozódni arról, hogy az ellenfelek hogy állnak az erősítés terén, így egyfajta képet kaphatott arról, milyen lehet a másodosztály Keleti csoportjának következő éve. „Változatlanul erős bajnokság lesz a következő, az esélyeseket elég könnyű látni, hiszen tavalyi tabellára ránézve az Eger feljutott, mögötte pedig a Nyíregyháza-Fradi kettős végzett, ők ketten fognak menni az idei bajnoki címért. A Ferencváros különösen jól erősít a Vác feljutásával, a harmadiktól a kilencedik helyig megint egy nagy adok-kapok lesz, nem lesznek nagy különbségek, és bárki befuthat bármelyik helyre. Aki előttünk volt, Lajosmizsét megvertük, Kecskeméten nyertünk, a Békést megvertük, itthon egyel kaptunk ki tőlük, így az esélyeket tekintve bárki ott lehet a harmadik helyen is” – latolgatott a következő évre Dankó Ervin.

A meglévő alapra kell építeniük

A következő szezon várható algyői játékára irányuló kérdésünkre a gárda mestere úgy válaszolt, meg kell tartaniuk azokat az értékeket, amikkel tudtak dolgozni az elmúlt év folyamán. „Lett egy fajta tapasztalatom is a szezon során, amiből nagyon sokat tudok meríteni. Ugyanakkor az egyértelmű, hogy kell egyfajta új is a csapat játékába, picit más stílusban fogunk kézilabdázni, védekezésünk nyitottabbá fog válni, illetve a hatosfalunk kicsit stabilabb lesz jövőre. Van mit fejlődnünk, de van most már, amire lehet fejleszteni a tudást. A nyáron új alapot kellett építeni, most viszont erre egy szebb várat is lehet tervezni” – osztotta meg a várható változásokat a csapat játékában Dankó Ervin. Az algyői mester önmagában ezt az eredményt sikernek érzi, a csapat játéka és hozzáállása mindenképp pozitív volt véleménye szerint, negatív képe pedig nincs is erről a bajnokságról, minden úgy alakult, ahogy azt várták. Dankó Ervin elmondta, csak azt csinálja, amit mindig, próbál minél többet dolgozni, és minél többet fejlődni mindenből: az előző mérkőzésből, az ellenfélből. Amire mindig figyel az algyői edző, hogy mindig hozzon újat, akár az edzéseken és a meccseken is, hogy ne legyen kiismerhető sem a játékosainak, sem az ellenfélnek a játékuk.

exon_fkse_algyo

Az NB I/B Keleti csoportjában 26 bajnokit kellett lejátszania az együttesnek, az algyőiek trénerét arról kérdeztük, nem tartaná-e jó ötletnek, hogy akár az élvonal rájátszásának mintájára még több találkozót játszanak a csapatok. „Nekem az NB I-es rájátszás alapvetően tetszik, azt gondolom, hogy a mérkőzés a legnagyobb mértékadó, minél több meccs van, annál többet lehet leszűrni, értékelni. Hozzá kell tenni, hogy ebbe a fél amatőr NB I/B-be nem olyan egyszerű megnövelni a meccsszámot, dolgozó emberek vannak jórészt, nem profi bajnokságról beszélünk. Szakmailag nézve, rengeteg edzőmeccset játszottunk, mi nem álltunk meg a 26 bajnokinál, legalább 18 edzőmeccset játszottunk, így elértük azt a 40-45 meccset, ami kellemes a csapat számára” – válaszolta kérdésünkre Dankó Ervin. A gárda edzője elmondta, július 27-én kezdik a felkészülést, a csapat tagjai számára pedig nem adott ki külön nyári munkát, mivel a csapatról megvan a képe, ugyanakkor a felkészülés kezdetére mindenkinek egy saját súlyt határozott meg Dankó Ervin, amivel vissza kell térnie, mert ha nem így tesz, akkor büntetést kap. „Azt gondolom, hogy hozni fogják azt az edzettségi szintet, amire nekem szükségem van. Hathetes felkészülésünk lesz, ami NB I/B-be elég, változatlanul sok edzőmeccsel készülünk. Szeretnénk menni Veszprémbe újra a tornára, ahol korábban is szerepeltünk, illetve előtte Orosházára megyünk egy tornára, így a felkészülésünk kész van, a munka pedig egy picit több lesz, mint tavaly. Kicsit többet várhatok el a csapattól, mint az előző évben, nagy verseny lesz a csapatba kerülésért” – mondta el az új idényre való felkészülésről az Algyő vezetőedzője.

Csapatként nyertek

Egyénekre lebontva az Algyő idei teljesítményét, látszik, hogy általában nem volt egy kiemelkedő teljesítmény a csapatban a gólszerzés terén, hanem eloszlottak a találatok a pályára lépő kézilabdások között. „Nagyon sokszor sok játékos nyerte meg a meccseket, így mindenki kapott szerepet a pályán. Olyan nagy elégedetlenség senkiben nem lehet, bár nem látok a játékosok fejébe, de alapvetően mindenki jól érezte magát. Az eredményt sikerként élik meg, hiszen a játékosok 80%-a NB /B-ben sem volt meghatározó játékos, 2-3-4 játékos volt, aki komolyabb erőt képviselt NB I/B-ben. Ahhoz hozzászokni, hogy nekik kell megoldani a helyzetet és húzni a hajót, az nem volt kicsi feladat. Sokan ahhoz sem voltak hozzászokva, hogy hogyan kell készülni egy meccsre, próbálunk a profizmus felé menni, így videózunk, elemzünk, készülünk, taktikát építünk fel, és nem megsértve senkit, de sokan nem láttak ilyet, így ezt is meg kellett szokni, hogy fel kellett készülni az ellenfelekre, az elején még ezzel is meg kellett küzdenünk” – tért ki a csapatépítés folyamatára Dankó Ervin. Dankó Ervin keretét több rutinosabb játékos mellett számos fiatal is alkotta, így a trénerrel arról is beszélgettünk, hogy a magyar férfi kézilabda válogatotthoz hasonlóan csapatában hogy sikerült megoldania az idősebb és a rutintalanabb játékosok összegyúrását. „Nagyon pozitív ez a változás a válogatottnál, hogy bemerte vállalni Dusebajev ezeket a fiatalokat. Nekem még kevésbé volt meg a lehetőségem erre, de sokan mondják, hogy kell a nemzetközi rutin a fiataloknak, a magyar klubok pedig hiába játszanak a nemzetközi kupákba, ott a fiatalokat kevésbé rakják be a tűzbe, így nem kapják meg azt a nemzetközi rutint, amivel a válogatottban lehetne játszani. Ez egy óriási pozitív vállalás, amihez kellett az is, hogy külföldi kapitány van, így könnyebb bevállalni azt, hogy így hozzá mer nyúlni a csapathoz. Ami biztos, hogy magyar edzőként nekünk is meg kell tanulnunk, hogy bízni kell a játékosban. Erre tudok egy jó példát, aki most ott volt a portugáliai meccsen, ahol 10 perc a vége előtt egy 19 éves játékosunk kihagyott két lövést is háromgólos portugál vezetésnél. Dusebajev odahívta, és csak annyit mondott neki, hogy oldd meg. Nem volt benne taktika, pusztán csak a lélek, nyilván nem ennyiből áll a történet, de a bizalom fontos. Nálunk is a fiatalok jó szezont mentek, érzékelem én is, hogy egy jó szó sokszor sokkal többet ér, mint bármi más. El kell tanulni tőlük, ez biztos, hogy előreviszi a játékosokat, a mai világban a pszichikum nagyon fontossá vált. Ma már nem lehet úgy a gyereket egyenesbe rakni, mert csak néz rád, hogy miről beszélsz. Egy jó szóval többet el tudsz ma érni, mint azzal, hogy próbálod egyenesbe rakni az embert. Ez a munka akkor fog visszaköszönni, amikor az Európa bajnokságon be kell rakni ezeket a srácokat, akik nem félnek, még nem ismerik őket, és lehet, hogy 28-28-nál ő fogja bedobni azt a nagyon fontos gólt, így szerintem ez pozitívan fog visszaköszönni, így van rá sansz, hogy kijut az olimpiára a válogatott” – mondta el véleményét a férfi válogatott átalakulásáról Dankó Ervin.

20150622_194502

Ahogy azt az algyőiek mestere hozzátette, eddig is figyelt erre, csapatában jó volt az elegye az idősebb és fiatalabb játékosoknak. Az idősebbek példaként tudnak jelen lenni az edzéseken, meccseken, a kulcsszituációkban pedig az idősebbek a nyugalmat jobban tudják visszahelyezni a többiekbe Dankó Ervin szerint. „Azt a fajta rutint nem könnyű megszerezni, ez szerintem jól működött a csapatba, ami abból is játszott, hogy nincs döntetlenünk. Hiába volt szoros a végjáték, azt általában nyertük, ha viszont nem ment a csapatnak, akkor sem lett döntetlen, ha nem is súlyosan, de kikaptunk. Nem is emlékszem, hogy lett volna olyan csapatom, ami nem játszott volna döntetlent. Egygólos győzelmeink voltak, így nem mondhatni, hogy nem voltak szoros meccseink, de döntetlen sosem lett. Vagy behajóztunk, vagy pedig olyan mélyről jöttünk, hogy nem bírtuk megfordítani, és kikaptunk egyel vagy kettővel. A rutin része megvolt a csapatban, amit tudott, azt behúzta” – mondta el az Algyő vezetőedzője. A következő szezon célkitűzésével kapcsolatban Dankó Ervin elmondta, azt jelenthetjük ki, hogy jobbak akarnak lenni, mint idén, csapatként jobbak szeretnének lenni szakmai értelemben, illetve a hetedik helynél előrébb szeretnének végezni, ami az ötödik helyet is jelentheti, de a harmadikkal nagyon boldogok lennének. „Nagy a mozgástér, de azt gondolom, hogy teljesen ideális felém és a játékosok felé is, hogy nincs irreális elvárás velünk szemben, ezzel tényleg lehet fejlődni és előrelépni. Minden évben egy kicsit szeretnénk jobbak lenni, remélem, hogy jövőre is sikerül, és akkor nem lesz hiányérzet senkiben. Mindig vannak nem várt tényezők, hogyha valaki bajnokságot akar nyerni, mint a Fradi vagy a Nyíregyháza, akkor kevésbé tűrhetőek a hibák, ha sérülés van, akkor azonnal pótolják, nálunk azért nem így van, nem így gondolkodunk. Mi nem pótoljuk ezeket rögtön, nem indulunk el a világba igazolni játékost, mindent a saját erőnkből akarunk megoldani. Szerintem a csapat magja alkalmas arra, hogy a hetedik helynél előrébb végezzen” – tekintett a következő szezonra Dankó Ervin. Az algyői mester kifejtette, ő lesz jövőre is a csapat edzője, örömmel állapodtak meg a vezetőkkel a folytatásról. „Nem is emlékszem a pályafutásom alatt olyanra, hogy mikor hosszabbítottak volna velem már márciusban a következő évre. Egyfajta közös megelégedettségből fakad, nagyon jól érzem magam Algyőn, terveim nyilván vannak, amiket a szegedi kereteken belül szeretném ezt elérni. Az, hogy ez mivé alakul, hogy fog megtörténni, azt én sem látom még. Nyitott vagyok arra a kérdéskörre, hogy jó munkát csináljak, ez a mostani egy jó munka, aztán meglátjuk, hogy mit hoz az élet” – fogalmazott a jövő terveiről Dankó Ervin.

Újoncként nagyszerű szezont futott az FKSE Algyő a férfi kézilabda másodosztályban - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=548773

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 23.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.