Illúzió és valóság: Nyolc magyar vb-arany története – 3. rész

A brazíliai világbajnokság évében azzal a tudattal várják a nyarat a magyar futballkedvelők, hogy saját nemzeti együttesükért ismét nem szoríthatnak a sportág legnagyobb megmérettetésén. Az alábbiakban Vitos György azon sorozatának harmadik írását közöljük, amelyben a szerző lajstromba veszi a hazánk válogatottjának szereplésével lezajlott tornákat, külön kitérve a tényszerű adatokon túl a háttérben meghúzódó érdekességekre, összefüggésekre.

Bizony, részben valóság, hogy mi, magyarok – akkori kvalitásainkat tekintve – 1930 és 1966 között mind a 8 vb-t (!) megnyerhettük volna, némelyiket akár fölényes biztonsággal is, néhol meg drámai küzdelemben… Hogy mikor, éppen milyen banánhéjon, apró nüanszokon csúsztunk el? Nos, erről szól ez a fölöttébb szórakoztató, olykor-olykor lélegzetelállítóan izgalmas, néha meg sírásra is okot adó, összességében nagyon tanulságos történet. Ma már sporttörténeti tény, hogy az MLSZ megalakulásának 38. évében világbajnoki döntős válogatott jött össze Magyarországon. Az 1920-30-as években vezető klubjaink, a Ferencváros, az MTK és az Újpest amúgy is sikert sikerre halmozott a különféle klubtornákon (KK, Bajnokok Tornája) és a rendszeres világ körüli portyáikon, amúgy mindenütt éreztették a magyar futball nemzetközileg kiváló névjegyét. Ennek megkoronázása volt a nemzeti tizenegy világbajnoki döntőbe jutása, ahol végül megint apró nüanszokon, és fölöttébb bosszantó vezetői baklövéseken múlt, hogy nem lett "színarany" a végkifejlet. Holott az is kérdéses volt, hogy egyáltalán elindulhatunk-e, mivel az 1938-as helyszín pályázói közül Argentína is nagy esélyesként indult harcba. A kialakult gyakorlat szerint ezúttal Dél-Amerika következett, így az ottaniak egyértelműen Argentínát támogatták. Annál is inkább, mert a fővárosukban, Buenos Airesben például fél tucatnál több, nagy méretű és korszerű stadion állt, így akár egy városban megrendezhették volna a vb-t. Ám a francia FIFA-elnök,

Jules Rimet

ezúttal is ügyesen keverte a kártyáit, s az európai futballnagyhatalmak irtózása a hosszú hajóúttól végeredményben legyőzte a dél-amerikaiakat: Franciaország rendezhetett! Az 1938-as vb-re immár 36 nemzet nevezett, így ismét selejtezőmeccseket kellett játszani - két ország kivételével. A rendező francia válogatottat ezúttal már kiemelték, a címvédő olaszoknak sem kellett kvalifikálniuk, ezáltal a további 14 helyért körmérkőzéses rendszerű "szelektálás" indult meg. Természetesen így már a magyarok is neveztek, habár ezúttal szintén komoly szakmai és anyagi problémákkal kellett megküzdenie a szövetségnek. A FIFA "álomcsoportba" sorsolta a mieinket: Palesztina és Görögország "testén" vezetett az út Franciaországba. Igaz, a derék hellének önbizalom-növelő sikerekkel léptek tovább a palesztinokon (3-1, 1-0), így már szinte Budapestre is pontszerzési reményekkel érkeztek. E helyett 1938. március 25-én a Hungária körúton: Magyarország - Görögország 11-1! A

Háda

(Ferencváros) -

Korányi

(Ferencváros),

Bíró

(MTK Hungária) -

Lázár

(Ferencváros),

Szűcs

,

Balog

(mindkettő Újpest) -

Sas

(MTK Hungária),

Vincze

(Újpest),

Nemes

(Kispest),

Zsengellér

(Újpest),

Titkos

(MTK Hungária) összeállítású,

Dietz Károly

szövetségi kapitány által irányított válogatottunk megsemmisítő csapást mért a görögökre, akik az "odavágó" után rögvest visszaléptek a visszavágótól és 1938 márciusában kizárólag Dél-Magyarország válogatottjával mérkőztek Szegeden. (Az is sporttörténeti tény, hogy a SZAK-ból, KEAC-ból verbuvált szegediekre és a csabaiakra épülő DLASZ-válogatottal már egy súlycsoportban voltak, nehezen, de 2-1-re győztek

Makrisz

és

Papadopulosz

góljaival, ám az akkori újságok az eredményt a görögökre nézve tartották hízelgőnek.) Az örömteli, 11-1-es eredményen kívül viszont a júniusi vb-re történő előkészületeket sajnos, csupa kapkodás és állandó széthúzás jellemezte nemzeti válogatottunknál. Dietz Károly szövetségi kapitány és az 1910-20-as évek világklasszisa,

Schaffer Alfréd

szövetségi edző között állandó viták zajlottak, így a csapatban sem alakulhatott ki az az egység, ami nélkülözhetetlen ismérve a leendő világbajnokoknak. Dietz korábban budapesti rendőrfőkapitány volt, majd 1919-ben a vörösök

Kun Béla

vezetésével letartóztatták és bebörtönözték. Majd az 1920-as években

Horthy Miklós

kormányfőhöz szabad bejárása volt, s hogy futballhobbijának élhessen, kijárta magának a szövetségi kapitányi posztot. A szakmát a vb-stábban igazából az egykori magyar "futballcsászár", Schaffer Alfréd képviselte és az egykor rendkívül népszerű "Spéci" hiába adott nagyszerű tanácsokat Dietznek, az összeállításban mindig a volt rendőr szava döntött. Ilyen előzmények után vágott neki 1938. június 5-én, Reimsben, a Vélodrome Stadionban nemzeti tizenegyünk a vb-menetelésnek és az első ellenfél a nyolc közé jutásért ideálisnak tűnt: a ma Indonézia néven ismert Holland Kelet-Indiát verte a magyar válogatott 6-0-ra. Csapatunk a vb-nyitómérkőzését

Sárosi

, Zsengellér 2-2, illetve

Kohut

és

Toldi

góljaival fölényes biztonsággal nyerte. A mérkőzés első gólját a válogatott egyetlen akkori idegenlégiósa, Kohut Vilmos szerezte a 13. percben, aki akkor már évek óta Franciaországban, a sokszoros bajnok illetve kupagyőztes Olympique Marseille csapatában futószalagon termelte a gólokat. A támadóink pedig tovább "bombáztak": két perccel később Toldi Géza, a Fradi, majd a Szeged robusztus csatára talált 10 méterről a hálóba, sőt, néhány perc múlva újabb sistergős lövésébe az indonéz védő,

Hukom

belefejelt - vesztére, mert elájult... Igazi magyar parádénak lehetett szemtanúja a közel 10 ezer fős gall nézősereg, szinte edzőmeccsé degradálódott Sárosi Györgyék negyeddöntőbe kerülése... A négy közé jutásért már "rágósabb" falat következett: a Németországot drámai csatában legyűrő - először hosszabbítás után 1-1, majd a megismételt mérkőzésen 0-2-ről 4-2-re diadalmaskodó - Svájc nemzeti gárdája. A mieink itt sem kegyelmeztek: 1938. július 12-én, Lille-ben, 15 ezer néző előtt 2-0-ra verték a helvéteket. Az első gólunkat fantasztikus fejesből a Ferencváros világklasszisa, Sárosi György szerezte, míg a másodikat közvetlenül a lefújás előtt az újpesti gólgyáros, Zsengellér Gyula bombalövése jelentette. Máris a világ négy legjobb csapata között volt a magyar válogatott, miközben vért izzadtak a hasonló kaliberű esélyesek. A címvédő olaszok például csak 120 perces csatában múlták felül a norvégokat (2-1), majd a negyeddöntőben a házigazda franciákkal is nagyon megszenvedtek Pioláék (3-1), a dél-amerikaiak titkos favoritja, Brazília pedig a nyolc közé jutásért Lengyelországgal játszott "horror-meccset": 3-1-ről 4-4, majd hosszabbítás után 6-4, végül 6-5, s a lengyel - később német -

Wilimowski

hiába szerzett négy gólt a brazilok ellen, ez is kevés volt a továbbjutáshoz. De a vb-gólkirály

Leonidas

által vezérelt dél-amerikaiak a négy közé jutásért sem adták alább, hiszen a csehszlovákokkal is két mérkőzésre kényszerültek: először hosszabbítás után 1-1-re végeztek, majd két nappal később, ugyancsak Bordeaux-ban már 2-1-re nyertek. Az elődöntőbe tehát a mieink mellett - addigi két meccsünket 8-0-ás gólkülönbséggel zártuk - bizony, vérrel-verítékkel Olaszország és Brazília, valamint szintén 8-0-ás különbséggel - Ausztria ellen játék nélkül, majd Kuba ellen 8-0-ra nyerve - Svédország masírozott. A sorsolás a svédekkel hozott össze bennünket, akik ugyan pihenten érkeztek, ám az igazi nagyágyúkat mégis Olaszország és Brazília képviselte. Ám az egyre jobb formába lendülő válogatott ismét fölényes 5-1 (3-1) arányú győzelmet aratott, de ez az eredmény kissé csalóka volt. 1938 június 16-án, a párizsi Parc des Princes Stadionban, 20 ezer néző előtt lejátszott találkozón a skandinávok

Nyberg

góljával már az 1. percben vezetést szereztek. A svéd jobbszélső a legelső támadásból úgy bevágta

Szabó Tóni

hálójába a labdát, hogy szinte földbegyökerezett a magyar labdarúgók lába. Lélekölő 20 perc után sikerült felébrednünk és ekkor már a saját, stílusos és fineszes játékunkat játszhattuk. Ám ehhez nagyon kellett, hogy

Jacobsson

a saját kapujába csúsztassa a labdát, s ezután már beindult a magyar henger: Zsengellér kettő, Titkos és Sárosi egy-egy góljával valósággal szétziláltuk

Ibrahimovic

kemény kötésű északi elődeit! Bekerültünk hát a vb-históriában először a fináléba, ahol a brazilokat 2-1-re megverő, címvédő olaszokkal kerültünk szembe. S a 3. vb-aranyunk helyett: Olaszország - MagyarországG 4-2 (3-1), góllövők: Colaussi, Piola 2-2, illetve Titkos és Sárosi. Az 1938. június 19-i párizsi döntőnek a Colombes stadion, 75 ezer néző előtt - szinte hihetetlen politikai és sportszakmai előzményei voltak. Másfél tucat forrás másfél tucat módon írja le az aranymeccs előtti történéseket. A címvédő olaszoknál egyértelmű volt a helyzet:

Benito Mussolini

a jól ismert fasiszta jelszóval - "Győzelem vagy halál!" - tüzelte föl kőkemény harcra a

Silvio Piola, Giuseppe Meazza

, és szövetségi kapitányuk,

Vittorio Pozzo

által fémjelzett nemzeti gárdát, míg nálunk egyre hevesebben dúlt a vita Dietz kapitány és Schaffer szövetségi edző között: ki játsszon, és ki nem, az olaszok elleni mindent eldöntő összecsapáson? A legnagyobb csapást Toldi Géza mellőzése jelentette, aki épp olyan ellenállhatatlanul és betonkeményen játszott, mint az olaszok, akik emiatt valósággal rettegtek tőle. De nem játszhatott döntőt az addig mindhárom meccsen remekelő Korányi Lajos és

Turay József

sem. Később többen is kérdezték erről Toldit, s ő kertelés nélkül így válaszolt: "Dietz kapitány közölte velem, hogy kimaradok a csapatból, mert az olaszok ezt kérik! Megdöbbenve néztem rá, mire megmagyarázta, jelen helyzetben nem lenne jó egy esetleges durvaságomból, vitatkozásomból eredő botrányos mérkőzés... Ezért ezt a kérést ő méltányolja. Játékostársaim felháborodásukban sorra mondták le a meccset, de hát nem volt mit tenni... Persze a vezetők biztosak voltak abban, hogy nélkülem is megnyeri a csapat a döntőt..." Nos, ezek után csak annyi volt biztos: memzeti Válogatottunk a 3. vb-aranyérmét is elveszítette az 1930-as években. Az 1940-es évek sajnálatosan kimaradtak a vb-históriából a második világháború miatt. Hogy aztán az ötvenes években - ezúttal már a legendás

Bozsik, Puskás, Kocsis, Hidegkuti

és

Czibor

vezérelte Aranycsapatunk - derekasan végig verve a világot, ismét csak egymást követő három vb-n (1950, 1954, 1958) veszítsük el, az oly sokszor tutira megálmodott futball-világbajnoki elsőségeinket...

Vitos György