Illúzió és valóság: Nyolc magyar vb-arany története - 2. rész

A brazíliai világbajnokság évében azzal a tudattal várják a nyarat a magyar futballkedvelők, hogy saját nemzeti együttesükért ismét nem szoríthatnak a sportág legnagyobb megmérettetésén. Az alábbiakban Vitos György azon sorozatának második írását közöljük, amelyben a szerző lajstromba veszi a hazánk válogatottjának szereplésével lezajlott tornákat, külön kitérve a tényszerű adatokon túl a háttérben meghúzódó érdekességekre, összefüggésekre.

Bizony, részben valóság, hogy mi, magyarok - akkori kvalitásainkat tekintve - 1930 és 1966 között mind a 8 vb-t (!) megnyerhettük volna, némelyiket akár fölényes biztonsággal is, néhol meg drámai küzdelemben... Hogy mikor, éppen milyen banánhéjon, apró nüanszokon csúsztunk el? Nos, erről szól ez a fölöttébb szórakoztató, olykor-olykor lélegzetelállítóan izgalmas, néha meg sírásra is okot adó, összességében nagyon tanulságos történet. 1930 nyarán, az első világbajnokságot még csak "virtuálisan" nyertük meg, 1934-ben viszont már éltünk is részvételi jogunkkal. Négy éve Uruguay-ban mindössze 13 ország rajtolt a világbajnoki címért és a legerősebb európai futballnemzetek - köztük mi, magyarok - különféle okok miatt el sem indultak. 1932. májusában viszont - amikor a svédek visszaléptek rendezési szándékuktól - az olaszok nyomban "elhappolták" a '34-es világbajnokságot. Ez csöppet sem volt véletlen, mivel a

Benito Mussolini

által fasizálódó Itáliának világbajnoki futballsikerekre volt szüksége, így a soron következő két VB ennek jegyében zajlott a politikai hadszíntéren kívül a sportban, de értelemszerűen a legnépszerűbb szakágban, a labdarúgásban is. Mivel ezúttal Európában rendezték a 16-os döntőt, az 1934-es küzdelmekre már 32 ország nevezett, s ezúttal mindössze két nagyágyú maradt távol, a címvédő Uruguay (bosszúból nem neveztek, így adván vissza a kölcsönt a '30-ban távol maradó európai futballnagyhatalmaknak), továbbá a sportág tanítómestereinek, Angliának ismét derogált a vb-szereplés. A 32 nemzetnek viszont selejteznie kellett, érdekesség, hogy a vb-történelem egyetlen házigazdájaként még az olaszoknak is pályára léptek, persze "habkönnyű" meccset tudtak le az itáliaiak: Görögország ellen 4-0, s a visszavágót már le sem játszották, csakúgy, mint 1938-ban ellenünk a hellének. A selejtezők legnagyobb szenzációját Jugoszlávia búcsúja jelentette, hisz ők azért Montevideóban elődöntősök voltak, ezúttal pedig a továbbjutó Románia és Svájc mögött kiesőhelyen végeztek. A 16-os döntőbe végül az akkoriban a világelithez tartozó Magyarország válogatottja szinte besétált, miután a bolgárokat kétszer is 4-1-re megvertük, 1934. március 25-én Szófiában 4-1-re, majd a pesti visszavágón már a "B" csapatunk győzött 4-1 ugyancsak arányban. Miután a osztrákok is kitömték a bolgárokat, így ez a két válogatott gond nélkül és potenciális esélyeskén jutott be az itáliai 16-os döntőbe. Mellettük még a rendező olaszok, valamint a spanyolok, a csehszlovákok, a svédek és a németek számítottak esélyesnek, mivel a dél-amerikaiak közül a brazilok és az argentinok csak gyengébb garnitúrával utaztak Európába. Hogy a hazai pálya minden előnyét kibrusztoló olaszok mellett nem a magyar csapat számított toronymagas esélyesnek a végső győzelemre, erről elsősorban megint csak mi, magyarok tehettünk. A három nagy profi klubunk vezetői - mivel Európában rendezték a vb-t - ezúttal ugyan beleegyeztek a részvételünkbe, de egyáltalán nem voltak a válogatottban közös edzések, sőt 1934. május 17-ig folytatták a bajnokságot, halmozták a nemzetközi klubmérkőzéseket, végül még edzőt sem küldtek ki a csapattal az itáliai, május 27-én sorra kerülő vb-nyitányra. Megdöbbentő volt az is, hogy a vb-ig működött egy válogatóbizottság, de utána a vb-n

Nádas Ödön

kapitányra és

Fábián Pál

profi kapitányra, hivatalosan szaktanácsadóra, bízták a válogatást. Fábián szerette volna a Fradi legendás edzőjét

Tóth-Potya Istvánt

illetve az FTC száz százalékos bajnokcsapatának edzőjét,

Blum Zoltánt

is segítségül hívni, ám próbálkozását nem kísérte szerencse. Ráadásul az erős igénybevételektől holtfáradt csapatban hatan is sérüléssel bajlódtak, köztük a Ferencváros világsztárja,

Sárosi György

, az Újpest gólzsákja,

Avar "Ricsi"

, valamint

Lázár, Kemény, Háda

és

Szabó

is... Mindezek ellenére az 1934. május 27-i nyitómérkőzést tuti esélyesként kezdhette a magyar nemzeti tizenegy - egy jubileumi visszavágás jegyében. A kieséses rendszerű itáliai döntőben az első ellenfelünk Egyiptom válogatottja volt, s bizony eljött a méltó visszavágás ideje az 1924-es olimpián elszenvedett 3-0-ás vereségünk óta. A párizsi "egyiptomi csapásért" a lehető legjobbkor, Nápolyban, a vb nyolcaddöntőjében sikerült visszavágnunk, melyen válogatottunk az alábbi összeállításban lépett pályára:

Szabó A.

(MTK-Hungária) -

Futó, Sternberg

(mindkettő Újpest) -

Palotás

(Debreceni Bocskai),

Szűcs

(Újpest),

Lázár

(Ferencváros) -

Markos, Vincze, Teleki

(mindhárom Debreceni Bocskai),

Toldi

(Ferencváros),

P. Szabó

(Újpest). Kitűnően kezdett nemzeti tizenegyünk, és a vb-történelem legelső magyar gólját a debreceni

Teleki Pál

szerezte a 12. percben. A 2010-ben kiadott, sorrendben a 7. DVSC-kötetemben, az "EUROLOKI"-ban, arról az időszakról segítségként Teleki Pál: "Emlékek, gólok, mérkőzések" című visszaemlékezését vettem alapul, hiszen a "debreceni ötök" (Palotás, Vágó, Markos, Vincze, Teleki) tagjaként ő is ott volt a nyitómeccsen, így megállapításai a lehető leghitelesebbek. Íme: "A Bocskai ötösfogata a technikás, szellemes támadójátékot játszotta már évek óta, s így a Markos-Vincze-Teleki jobbszárny sokszor szerepelt már addig is a válogatottban, mégis kérdéses volt a játékunk a vb-n. A keretből két szupersztár is hiányzott, Sárosi Gyurka a sérülései miatt vidéken pihent

Polgár

pedig vizsgái miatt nem utazott a csapattal... Nápolyban

Feldmann Gyula

, az Olaszországban edzősködő magyar szakember várt bennünket és beszámolt az első ellenfelünk Egyiptom játékáról, majd Nádas Ödön kijelölte a kezdőcsapatot. Ekkor tudtam meg, hogy négyen is játszhatunk a debreceniek közül, de a Nádas-Fábián kettős állandó telefon-összeköttetésben volt az otthon maradt Sárosival és Polgárral, egyértelműen őket szerette volna játszatni a Bocskai-játékosok helyett. Végül kényszerből az eredeti csapat lépett pályára, de mi is tudtunk győzni, hiszen 4-2-re vertük Egyiptom válogatottját. Góljainkat jómagam és klubtársam Vincze Jenő, valamint a Fradi tankszerű csatára, Toldi Géza szereztük. Nem volt egészen könnyű győzelem a lelkes, és helyenként keményen harcoló egyiptomiak ellen, de a meccs után Nádas Ödön szövetségi kapitány azonnal elhatározta, hogy az Avar, Sárosi, Toldi belső hármast fogja játszatni az Ausztria elleni vb-negyeddöntőn. Rólunk, a Bocskai-fiúkról már szó sem volt, igen kényelmetlenül éreztük magunkat. Mintha nagy hibát követtünk volna el azzal, hogy győztes csapatban játszottunk és bejutottunk a világ legjobb nyolc nemzeti válogatottja közé... Sajnos, az elődöntő már nem sikerült, szövetségi kapitányunk Sárosit meg Avart sérülten is beállította az osztrákok ellen játszó csapatba, ám ők így nem tudták valóra váltani elképzeléseit. A negyeddöntőt az esélytelenebb osztrákok 2-1-re megnyerték, holott végig kiélezett volt a küzdelem, ám Markos Imre túl szigorú kiállítása megpecsételte együttesünk sorsát. Utazhattunk haza, tehát dolgavégezetlen Olaszországból, pedig a magyar közvélemény jó szereplést, világbajnoki érmes helyezést várt tőlünk - joggal!" Tudni kell még, hogy nem csak szakmai baklövésekkel maradtunk alul az osztrákokkal szemben, hanem a nemzetközi sportdiplomáciában is.

Hugo Meisl

, az osztrák szövetségi kapitány (ő alakította ki a világbajnoki 4. helyezett csodacsapatot a "Wundermannschaftot") azt is ki tudta harcolni, hogy ne a kijelölt bíró, a belga

Baert

, hanem az olasz

Mattea

(akivel baráti viszonyban állt) vezesse a magyar-osztrák vb-negyeddöntőt. S a sorsdöntő meccs fényesen igazolta az aggályokat, mivel az itáliai sípmester már a 8. percben megadta az osztrák csatár,

Horvath

erősen vitatható gólját, majd a "sógorok" bekkjének,

Sesztának

teljesen nyilvánvaló kezezését véletlennek tulajdonította, így nem ítélt büntetőt. A szünet után már kénytelen-kelletlen megadott egy 1000%-os tizenegyest a javunkra, melyet Sárosi értékesített az 56. percben, de nehogy ettől szárnyakat kapjon a magyar csapat, egy perccel később, az 57-ben Markost a "derék" Mattea azonnal kiállította. Tíz főre csökkent a csapatunk, sőt, még Avar Ricsinek is kiújult a sérülése, kilenc emberrel már lehetetlen volt fordítani, így Magyarország második elvárható vb-aranyérme helyett a házigazda olaszok zsebelték be a dicsőséget. Meazzáék az elődöntőben Ausztriát verték nagy nehezen 1-0-ra, míg a római döntőben Csehszlovákiát hosszabbítás után gyűrték le 2-1-re a hazai pálya összes előnyét kiélvezve. De a mieink egyre közelebb kerültek a világbajnoki döntőhöz, ami 4 év múlva Párizsban már egyértelműen realizálódott.

Vitos György