Rövid távon nem lesz versenyképes a magyar futball

A magyar labdarúgás és az úszósport került a leginkább terítékre azon a szerda esti kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a sport társadalmi szerepei címmel szervezett a Hitel folyóirat szerkesztősége.

A fórumon szakmai és filozófiai megközelítést egyként használva fejtette ki álláspontját a moderátorként közreműködő

N. Pál József

irodalomtörténész, sportesszé-író, valamint a két vendég,

Hargitay András

állatorvos, világ- és Európa-bajnok úszó és

Dénes Tamás

újságíró, futballtörténész. Hargitay András leszögezte: nem a tudáson, hanem az emberi hozzáálláson múlik, ki mennyire lehet sikeres, és aki a legtöbb áldozatot hozza, az győz. Személyes példát említve kitért rá: háromszor is alkalma nyílt arra, hogy olimpiai bajnok legyen, de be kellett érnie a dobogó alsó fokával, mivel - magyarázata szerint - nem volt meg benne az elégséges hit. Dénes Tamás történeti visszatekintésében megemlítette, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kétszer tudott világbajnoki ezüstérmes lenni, és még az 1960-as években is a világ élvonalához tartozott, az 1970-es években azonban a magyar futball már nem volt a legjobb 10 között. Ennek egyik okaként a sportág erőteljes elüzletiesedését nevezte meg. Emlékeztetett rá, hogy a korábbi évtizedekben több országban is a magyar szakemberek játszottak jelentős szerepet az ottani futballélet fejlődésében, és például az olasz labdarúgás is a magyar edzőknek köszönhette az 1930-as években a felemelkedését. Hogy a helyzet negatív irányban mekkorát változott, azt Dénes Tamás azzal a költői kérdéssel érzékeltette: "Ki az, aki minket tanítana meg ma futballozni?" Összegzésképpen pedig egy szomorú jóslattal zárta mondandóját, kijelentve: a realitás az, hogy rövid távon nem lesz versenyképes a magyar labdarúgás.