Blatter és a játékosok is örülnek a videóbírónak



Történelmi napnak nevezte a csütörtökit Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, miután a sportág szabályalkotó testülete (IFAB) Zürichben úgy döntött, hogy engedélyezi a játékvezetőket segítő technikai találmányok alkalmazását.
A svájci sportdiplomata szerint ez a változás a futballnak és a szurkolóknak is jó. "Nincsenek kötelező dolgok, de nekünk ezt a lépést meg kellett tennünk" - mondta Blatter. "A labdarúgás ezzel együtt megőrzi emberi arcát, de ha van segítség, azt alkalmazni kell. A FIFA számára egyértelmű volt, hogy ami 2010-ben történt, nem történhet meg még egyszer." Blatter ezzel arra utalt, hogy a 2010-es világbajnokságon több bírói hiba is történt. Ezek közül az angol
Frank Lampardot
érintő volt a leglátványosabb: a németek elleni meccsen a lövése után a labda a felső kapufáról lepattanva legalább fél méterrel túljutott a gólvonalon, de a talajról kifelé pattant, s a játékvezető pedig nem ítélt gólt.
A focisták örülnek, Orbán nem
A profi futballistákat képviselő szervezet (FIFPro) pénteken üdvözölte a labdarúgás szabályalkotó testületének (IFAB) döntését, amellyel engedélyezték a játékvezetőket segítő technikai találmányok alkalmazását a sportágban.
Tijs Tummers
, a FIFPRo technikai bizottságának vezetője azt mondta, "a futballisták nagy része már évek óta támogatta a gólvonali kamerák használatának ötletét". "A labdarúgás célja az, hogy gólok szülessenek, ám nem mindig egyértelmű, a labda bent volt-e vagy sem. Ehhez segédeszközre lehet szükség a játékosok szerint" - fogalmazott Tummers. Mint pénteken az MR-1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában egy
Orbán Viktorral
készült rádióinterjú végén elhangzott, a közismerten futballbarát magyar miniszterelnök
nem osztja a FIFA-elnök és a labdarúgók nagy részének örömét
, mert szerinte a technika bevezetése még nem feltétlenül teszi igazságosabbá a játékot. Az IFAB csütörtökön döntött úgy, hogy
engedélyezi a játékvezetőket segítő technikai találmányok alkalmazását
a sportágban. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) márciusban nyolc technikai vívmány közül kettőt tartott további vizsgálatra érdemesnek, és az IFAB most mindkettőnek szabad utat adott. Előbbi a teniszből is ismert kamerás megfigyelő rendszer, az úgynevezett "sólyomszem" (HawkEye) segítségével, utóbbi a labdába épített chipnek (GoalRef) köszönhetően tudja megállapítani, hogy áthaladt-e a gólvonalon a labda. Az új technikákat FIFA-rendezvényen először a decemberi, Japánban sorra kerülő klubvilágbajnokságon, majd a 2013-as brazíliai Konföderációs Kupán és a 2014-es vb-n alkalmazzák élesben.
A fontosabb szabályváltozások 1866 óta
Nem sok módosítás történt a labdarúgásban azóta, hogy az angol szövetség 1863-ban lefektette az alapszabályokat. A sportág szabályalkotó testületének (IFAB) csütörtöki döntése, a játékvezetőket segítő technikai találmányok alkalmazásának engedélyezése ugyanakkor mérföldkő a futballban. 1866: engedélyezték az előre passzokat 1891: elkezdtek játékvezetőket alkalmazni 1891: bevezették a 11-es rúgást 1912: a kapusok számára tilossá vált kézzel érni a labdához a büntetőterületen kívül 1925: enyhítettek a lesszabályon: a védekező csapatból három helyett két játékosnak kell közelebb állnia az alapvonalhoz, mint a támadó futballistának 1958: engedélyezték a cserét, de először csak sérülés esetén 1970: bevezették a sárga és piros lapokat 1990: új lesszabály: az egyvonal már nem számít lesállásnak 1992: a kapusok a hazaadott labdát már nem foghatják meg kézzel 2012: engedélyezték a játékvezetőket segítő technikai találmányok alkalmazását