Rosszkor, rossz helyen: szükségszerűen

Egy kánikulával terhelt ballagási nap volt, amikor Szeged egyik legnagyobb középiskolai épület komplexumában bolyongtam. Lendületesen szállt a némileg már megfonnyadt vágott virágok illata, amik katonás rendben díszelegtek a ballagó diákok tiszteletére. Könnyes szemű, és unott tekintetű hozzátartozók eklektikus tábora leste az osztályfőnökök mögött kígyózó hol kacarászó, hol pedig „gaudeamus igitur”-t mormoló nebulók kanyargó sorát.

Az egy-egy forduló után leszakadt hátul loholó diákok csoportja nevetve kapkodta a lépcsőfokokat társaik után. Ballagás volt ez a javából, még a saját radnótis éveimet is eszembe jutotta, elmosolyodtam a sületlenségeink hosszú évekkel azelőtti emlékein. Ugyanakkor pillanatok alatt visszarántott a valóságba a több palack ásványvíz nyomán kialakult mellékhelyiség kutatás sürgető szükséglete. Lássuk be: ha kell, akkor kell, ezen nem lehet sokat variálni. Meggyőző női érvek erejével áttörtem a tanárok és harmadéves diákok feszes kordonján, ami persze nem volt olyan borzalmas kihívás, tekintve, hogy egy sor szociális gátlásnak hiányát szenvedem. A néptelen folyosók rengetegében futkároztam idegen módjára az akkorra számomra már gigantikusra nőtt intézmény szívében. Egy félemelet lépcsőjét követően végre megláthattam a fényt a szükséglet éjszakájában, rohanvást tempózva téptem fel a női mosdó ajtaját. Konkrétabban, téptem volna, ha nyitva lett volna. Gondos kezek bezárták a nagyközönség elől, nem számolva a túlzó hőség ásványvíz fogyasztásával. A rendkívüli precizitás felett érzett elégedettséget nem tudtam jelen pillanatban osztani az intézmény vezetőkkel. Már ásót, kapát és kaszát láttam szemem előtt, amiben már ásták sírhelyem, kapálták rajta a gyomot, és kaszálták mellette a gyepet. Nem tudom milyen logika vitt rá, vagy pusztán a női megérzés absztrakt gondolataimmal fűszerezve, de tény, hogy az esélytelenek látszólagos nyugalmával, végül lemondóan próbáltam meg lenyomni jobb híján a férfimosdó kilincsét. Ami csodák csodájára, zokszó nélkül kinyílt. A mellékhelyiség a maga piszoár sorával, és beljebb az angol vécék kecsegtető látványával a szokásos férfimosó elrendezést mutatta, leszámítva, hogy épp egy nő nyitott be. A küszöbről élénk ’hahó’ kiáltásokkal nyomoztam, tartózkodik-e bent valaki, de a csempék magányosan verték vissza kurjongatásom echóját. Tekintve, hogy az épületszakasz teljesen néptelen szárnyában tartózkodtam, különösebb aggályoktól mentesen robogtam el a piszoárok mellett a fülkékhez. Végül az ásó, a kapa, és a kasza is eltűnt szemem elől, boldogan perdültem ki a fülkéből, amikor egy nyúlánk, tizenöt év körüli kamasz fiatalember halálra vált sápadt arcát láttam meg a férfimosdó közepén, aki akkor lépett be. Meredten nézett rám, egyre haloványabb színben habogva egy bocsánatkérést, ekkor beláttam, hogy a fülkéből kifele jövet is kurjongatni kellett volna. Én elmosolyodtam, és tekintve, hogy azon kívül, hogy két ünneplőbe öltözött személy találkozott a mosdó közepén semmi nem történt, szerettem volna egy ironikus félmondattal nyugtázni a pillanatot. Ugyanakkor nem számoltam a kamaszos ténnyel, hogy ebben a korban minden és bármi válhat lángoló vörös kellemetlenséggé, a fiatalember egy szempillantás alatt hátraarcot produkált és elfutott az ellenkező irányba, abban a hitben, hogy a női mosdóba rontott be, és ezen még a piszoárok szemmel látható ténye sem segíthetett. Lelkiismeret furdalásom nyomán utána eredtem, kiabálva, hogy nem az ő hibája, én vagyok rossz helyen, de ezt már nem hallhatta, hisz nyurga, szaladó léptei messzire vitték. Van az úgy, hogy rosszkor vagyunk rossz helyen, a szó legszorosabb értelmében: szükségszerűen. Mosolyt igyekeztem Önöknek ajándékozni, de engedjenek meg egy parányit mélyebb gondolatsort is. Van úgy, hogy a szükségleteink nem akként találkoznak lehetőségeinkkel, ahogy azt mi szeretnénk, esetenként akaratlanul is közbotrány tárgyává lehetünk. Van abban egy elévülhetetlen igazság, hogy a szándékot érdemes tekinteni, a szív bizonyos állását, hogy abból mi fakad. Nem pedig a tényleges tettet, hisz balga, gyakorta esendő emberekként a legjobb szándékkal is beletenyerelünk olyasmibe, ami után magyarázhatjuk a bizonyítványt, de tökéletesen fölösleges, hisz fejvesztve menekülnek előlünk. Előfordulhat, hogy legnemesebb érzéseink vezérelnek bennünket, de mégis célt tévesztőkké válunk. Kedve Olvasók! Szép és nevetésben gazdag hetet kívánok Önöknek, mint mindig, most is várom megtisztelő meglátásaikat.