Kulturális sokk: „ahogy mi nem szoktuk”

Egy némileg unisex gondolat ébresztőre hívnám fel a figyelmet, amiben talán elsősorban nem is a nemi hovatartozás, de a kulturális identitás játszik szerepet. Mindannyian utaztunk már életünk folyamán, ismerkedtünk akár a saját országunkon belül miénktől eltérő tájnyelvvel, akár egy másik európai vagy Európán kívüli ország eltérő szokásával.

Ezek lehetnek egészen szélsőséges megtapasztalások, mint például egy jó barát bizarr beszámolója arról, hogy miként kellett mongol tájakon lóvizeletben áztatott strucctojást fogyasztania. Mégsem kell ilyen groteszk távoli tájakról származó rémisztő élményekkel szembesülni, ahhoz hogy átéljük a kulturális sokk jelenségét. Még az 1950-es évekből származik ez a fogalom, amikor egy egészségügyi kiküldetésben lévő amerikai csoport számára a brazil őserdő, bőséges beilleszkedési zavart kínált. Az elmúlt években azonban a ’kulturális sokk’ jelenségét már összefoglalóan vonatkoztathatjuk mindazokra a fizikai és lelki alkalmazkodási nehézségekre, amelyekkel az utazók a külföldi környezetbe kerülés során élnek át. Értelemszerűen egészen eltérő lehet a lelki felkészültség, ha valaki egy két hetes vakációra indul, több hónapos tanulmányútra, vagy akár egy új országban elindítható másik életre gondol. Mégis mindhárom alkalommal szembesülhet egy eltérő kultúra számára idegen szokásival: lehet az egy sorban állás esete, vagy akár egy krízis helyzet, amiben merőben eltérő viselkedési mintákat lát. Lehet az akár egy pozitív élmény is, ami szimpátiát kelt, és bár rengeteg kellemetlen szokással szembesültem magam is a külföldön töltött hónapok folyama alatt, ugyanakkor had írjak le egy rokonszenves esetet. Egy nagyon forró napon az egyik fiatal hölgy utas rosszul lett a helyi járatos buszon. A hatalmas tömeg és a levegőtlen közeg erősen fogta közre a lányt, de abban a pillanatban, ahogy észlelték a körülötte állók, hogy nem érzi jól magát, egy fantasztikus jelenetnek lettem tanúja, amibe örömmel vettem részt. Nagyjából hat ember egyszerre, mindenféle előzetes megbeszélés nélkül összehangoltan és egy akarattal kezdett el azon munkálkodni, hogy a lány jobban érezze magát. Az egyik azonnal felpattant a helyéről átadva azt, két másik utas rögvest ablakot nyittatott, egy negyedik megpróbált helyet nyerni, hogy némi levegőhöz jusson a hölgy, az ötödik a buszsofőrrel tárgyalt, hogy egy utas rosszul lett, a hatodik meg zokszó nélkül azonnal odatámogatta a lányt a megüresedett helyre. Mindez másodpercek alatt zajlott le, pozitívan sokkolt a jelent: a bajban levő vadideg ember feltétel nélküli egységes támogatása. Abban a pillanatban úgy láttam, hogy ez a mozzanat részben kulturális gyökerekre vezethető vissza. Ugyanakkor visszatérve a kulturális sokk fogalmához, nem valamilyen számunka ’jó’ vagy éppen ’rossz’ szelete jelenik meg egy másik kultúrának, hanem pusztán az eltérő volta. Konkrétan három alapvető tényező játszik ebben szerepet. Először a megszokott kapaszkodók elvesztése, amikor úgy érezzük, hogy felborult a világ rendje, és ami gyermekkortól megszokott, az ebben a kultúrában eltérő. Nőként gondolhatunk arra, hogy az iszlámkövető hölgytársak csadorba burkolt testéből pusztán egy szempár tűnik elő, és ez merőben eltér öltözködési szokásainktól. A második, a személyközi kommunikáció problémáiban gyökerezik: részint az idegen nyelv, ám nem kizárólag a nyelv, de az idegen gesztusrendszer is idegenszerű lehet. Elég az élénk olasz gesztusokra gondolnunk, vagy a bolgár fejrázással jelzett ’igen’ válaszra. A harmadik lépésben pedig akár elkövetkezhet egy identitás krízis, amikor már nehéz megkülönböztetni a rengeteg új információból, hogy mi a lényeges és lényegtelen, vagy, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Várom a kedves olvasók más kultúrákban szerzett kellemes vagy kellemetlen tapasztalatait, ami szembeötlően eltért attól a kultúrától, amiben felnőtt.