Új korszak kezdődött a közélet online terében. Néhány hét alatt több mint 60 ezren csatlakoztak a digitális polgári körökhöz.
Rövid idő alatt óriási érdeklődést váltott ki az Orbán Viktor által meghirdetett digitális polgári kör kezdeményezés, amelyhez néhány hét alatt több mint hatvanezren csatlakoztak - írta meg a Magyar Nemzet. A miniszterelnök a tusványosi beszédében jelentette be a programot, amelynek célja a nemzeti, keresztény-konzervatív értékrendű közösségek jelenlétének megerősítése az online térben.
A kormányfő szerint a digitális tér ma ellenséges környezet a jobboldali gondolkodás számára, ezért „digitális honfoglalásra” van szükség.
Az első számú digitális polgári kör tagjai között megtalálható több ismert közéleti szereplő: Miklósa Erika operaénekesnő, Partos Bence pszichológus, Baji Balázs gátfutó, Lánczi András filozófus, Schmidt Mária történész, Rákay Philip producer, Bán Mór író, valamint sportolók, kutatók, állami vezetők és művészek is.
A kezdeményezés keretében eddig több száz különálló digitális polgári kör alakult. Kocsis Máté frakcióvezető létrehozta a Zebra DPK-t, amely céljául a liberális álhírek elleni fellépést tűzte ki. Vitályos Eszter kormányszóvivő a bántalmazott nők védelmében hívta életre a „Nők a bántalmazás ellen” DPK-t. Emellett elindult a Gazdálkodj okosan! DPK, amelyhez többek között Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is csatlakozott, valamint megalakult a Budapesti DPK is, amely Szentkirályi Alexandra vezetésével a főváros jövőjének kérdéseivel foglalkozik.
Orbán Viktor a Harcosok órája podcastben arról is beszélt, hogy az új digitális közösségek tagjai olyan emberek, akik nem rombolni, hanem építeni akarnak, akik számára fontos a haza és a jövő.
A Magyar Nemzet cikke összehasonlítást is tesz a Tisza Párt által indított „rendszerváltó tagsággal”, amelyet tavaly nyáron hirdetett meg Magyar Péter.
A cikk szerint a Tisza Párt kezdeményezése az elmúlt több mint egy év alatt sem tudott hasonló sikert elérni, jelenleg mindössze harmincezer fő körüli támogatói bázissal rendelkezik.
A Magyar Nemzet írása szerint a tagsági rendszer főként anyagi hozzájárulásra épül, és az utóbbi időben jelentősen visszaesett az érdeklődés iránta: több alkalommal is tömeges lemondások történtek.
A lap emlékeztet: a Tisza Párt honlapján korábban nyomon követhető volt az előfizetők száma, de a csökkenő tendencia miatt ezt az adatot később eltávolították.
Az idei évben bekövetkezett botrányok, például a Kollár Kingához köthető ügyek és az adatbáziskezeléssel kapcsolatos kérdések is hozzájárultak ahhoz, hogy sokan elfordultak a rendszerváltó tagságtól.
A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.