Politika

Még a nyári szünet előtt megérkezhetnek uniós pénzek

Még a nyári szünet előtt megérkezhetnek uniós pénzek

2023. március 9., csütörtök
Még a nyári szünet előtt megérkezhetnek uniós pénzek

"Tegnap az úgynevezett utánkövető tárgyalást tartottuk meg azután, hogy február közepén elküldtük javaslatainkat az Európai Bizottságnak."

– mondta a Magyar Nemzet megkeresésére Navracsics Tibor területfejlesztésért, valamint uniós forrásokért felelős miniszter. Mint azt tegnap megírtunk, szerdán Johannes Hahnnal, az Európai Bizottság (EB) költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosával tárgyalt Brüsszelben Navracsics Tibor, és igyekeztek megállapodásra törekedni az Erasmus-ügy kapcsán az egyetemi kuratóriumi összeférhetetlenség kérdésében is.

A miniszter elmondta, hogy a mostani tárgyalás során ezt az összeférhetetlenségi kérdést tárgyalták meg részletesen. Navracsics Tibor kifejtette, egyrészt arról volt szó, hogy pontosan milyen feladatkörei vannak a kuratóriumoknak, és hogy milyen összeférhetetlenségi szabályozást tudnának elképzelni. Mint mondta,

a magyar kormány javaslata szerint a miniszterek és az államtitkárok esetében mindenképp bevezetnék az összeférhetetlenséget, ezenkívül arra is javaslatot tettek, hogy legfeljebb kétszer hat évre szólhasson a kuratóriumi tagság.

Ugyanis az Európai Bizottság szélesebb körben, nem csak miniszterek és államtitkárok, hanem további politikusok, országgyűlési képviselők, valamint polgármesterek esetében is szorgalmazta az összeférhetetlenséget. Az időtartammal kapcsolatban pedig az EB szerencsésebbnek tartaná, ha a kuratóriumi tagság kétszer négy évre szólhatna.

Navracsics Tibor hangsúlyozta:

„Most ismét készítünk egy anyagot, erről valamikor március végén, április elején tárgyalunk ismét.”

Hozzátette: a magyar egyetemek most még semmilyen nemzetközi programról, így az Erasmusból sincsenek kizárva (csak az vetődött fel, hogy 2024-től történhet ez meg). Ha ez megtörténik, akkor utána nyárra rendeződhet a helyzet az Erasmussal is.

Fontos kiemelni, hogy a kormány részéről azonban több politikus is tárgyal más kérdésekről az uniós politikusokkal, és a kuratóriumi tagság témaköre mellett fontos lesz az, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter és Didier Reynders uniós igazságügyi biztos miben állapodnak meg a következő hetekben.

Navracsics Tibor az Indexnek adott interjújában azt mondta, ha rajta múlna, már megérkezett volna a pénz.

"Úgy látom, reális cél, hogy a 2021–2027-es uniós forrásoknál (MMF) és a helyreállítási alap (RRF) pénzeinél is zöld legyen a lámpa még a nyáron.

Köztudott, hogy Brüsszelben augusztusban a fű se nő, reményeim szerint még az uniós intézményrendszer nagy nyári leállása előtt, tehát júliusig sikerül egyezségre jutni.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.