Csík János: Éljük igényesebben az életünket

A Csík Zenekar korszakos, merész és kockázatos lépéssel nyitotta meg a népzenekedvelők táborát. Most már 15 év is eltelt, így érdemes mérleget vonni. Csík János beszél még politikáról, tiszteletről és nyitottságról. Blogstar-nagyinterjú.

-Milyen színpadi hatást akar kiváltani a közönségből?

- Ez egy jó régi történet, mert a színpad az nem mindig az adott megépített színpadi pódium, hanem sokszor volt egy táncpróbaterem vagy egy gyerektáncház apró kis zugja, ahol gyerekeknek muzsikált az ember, vagy akár egy házibuli konyhája. Ilyenkor mindig egyfajta előadóvá válunk, bárhová is kerüljünk a muzsikával. Mindig az a fontos, hogy amit muzsikálok azt szeretem, és azt meg is akarom mutatni, bárhol is legyen maga a „színpad”. A közönségen látom, hogy örömmel hallgatják azt, amit csinálok és ez mindig boldogsággal tölt el. Ezek mind arra sarkallják az embert, hogy minél igényesebben próbáljon előadni, zenélni, énekelni, hogy minél jobban odafigyeljen a részletekre és vegye figyelembe a külsőségeket is. Amikor visszajelzéseket kap, arra mindig figyeljen oda és azt vegye később figyelembe. Így lesz kidolgozottabb és színvonalasabb az előadóművészete.

- Ez minden korosztályra érvényes?

- A tervezés épp olyan érdekes a gyerekeknél is, mint az idősebbeknél. Régebben rendhagyó órákat is tartottunk iskolákban, de az ilyen, amikor fesztiválokon kiállunk tízen-húszon éveseknek muzsikálni és látjuk, hogy mire tombolnak, minek örülnek nagyon. De az idősebbek igényeit is figyelembe vesszük, hiszen van úgy, hogy ők ott ülnek és nagyon csendesen, visszafogottan hallgatják a zenénket, természetesen nekik is épp úgy megfelelő műsort kell csinálni, mint a fiataloknak. Ha mindig őszinte és találó az előadásunk, akkor sikerrel tudjuk megszólítani a közönségünket. Az egész eddigi életem a magyar népzene átadásával, szeretetével és tanulásával telt és ez mindig is nagyon komoly és fontos feladat lesz a számomra és ezt továbbra is így szeretném csinálni.

- Mit gondol, hogy a 21. században a népdalokon keresztül mennyire lehet megőrizni és a megfelelő módon közvetíteni a történelmet?

- Ez egy jó és fontos kérdés.Nagyon sok előadóművész – attól függ, hogy most a popularitást fontosnak tartó réteget nézzük, vagy másfajta előadókat – inkább a jelennel törődik és sokszor öncélúan teszi ezt. Úgy mondanám, hogy vannak előadók, akiknél az öncélú populizmus, a népszerűség egyfajta halmozása működik, de vannak olyanok is, akik az értékes zenét szeretik, tisztelettel és a legnagyobb hitelességgel szeretnék átadni a múlt igazi, nagy mestereit, és mi magunk, népzenészek azt hiszem, hogy egy ilyen nagyszerű családba tartozunk. Mert a régi, falusi emberek érzéseit, gondolatait közvetítjük, amik generációkon keresztül letisztult értékeket és szellemi termékeket hoznak létre. Nagyon sajátos dallamokat, szóképeket és szimbólumokat használnak - ezért is hívják ezt népköltészetnek, mert a hétköznap használt szavakkal úgy beszélni valamiről, hogy azt nem mondjuk ki, de mégis mindenki tudja, hogy miről van szó, az már költészet. A történelem ilyen fajta megjelenítése a mi feladatunk, hogy tiszteljük a múltunkat, tudjunk róla és ez mindig legyen fontos mindenkinek, aki hall minket, hogy később ezt adja át a fiának meg a lányának, mert így örökíti tovább a magyar kultúra értékeit, és ezt eleve büszkén, tisztelettel kezelje.

- Ha a mai korról, témákról születnének népdalok, akkor azok milyen jellegűek lennének, miről szólnának?

- Hmm... Való igaz, hogy mindig az olyan meghatározó pillanatokról szóltak a népdalok, hogy ha valaki szerelembe esett, vagy ha éppen megcsalták, vagy a szerelme elment katonának, vagy esetleg meghalt valakije. Ilyen pillanatok mindig is lesznek az emberek életében, hiszen 150 évvel ezelőtt is szerelmesek voltak és most is. Ha megnézzük, akkor a mai könnyűzenei élet is leginkább a szerelemről és az emberi kapcsolatokról szól, ennek ilyen-olyan megfogalmazásában. Én úgy hiszem, hogy ma is az általánosan az ember életéhez tartozó legfontosabb dolgokról szólnának ugyanúgy, mint eddig. Az, hogy a megfogalmazás milyen, azt már mindig egyfajta divat, stílus, maga a korszak jellemzi. Még az alternatív rockban is, ahol olyan megfogalmazások vannak, amit inkább már szürrealista verselésnek is mondhatnák a teljesen kortárs ízű gondolatok miatt. Úgy vélem, hogy azoknak a szövegeknek vagy azoknak a daloknak van sikere, amelyek bármilyen stílusú megfogalmazásban is, de jól érintik meg az embert. Ha nem is érti meg hirtelen azt a versszakot, de érzi vagy valamit sejt, hogy valamit mondanak neki. Ha meg pontosan érti, akkor meg azért jó.

- A zenekara lassan már 30 éves, hogy látja, hogy az indulása óta, milyen irányt vett a magyar népzene, mennyiben vagy miben változtak a 80-as évek óta a nemzeti értékek?

- Bizony ez hosszú idő és jócskán változott. Az alapok nem, azok a népzenei értékek, amikről az előbb is meséltem a dalokkal, meg táncdalamokkal kapcsolatban, azok nem változtak. A zenei dallamsokaság megmaradt, amit még az olyan régi, igazi és tehetséges zenészek, énekesek adtak át nekünk, akik egy életen át tanulták ezt és az életük fontos része volt. Nagyon sokszor nem hiszik el, pedig így van: a gyűjtőinknek köszönhetően az utóbbi 150 évben elképesztő mennyiségű dallam lett felgyűjtve, katalogizálva. Míg a német nyelvterületen – ami azért nem kicsi... - kb. 5 ezer körüli ennek száma, addig a magyar nyelvterületen 250 ezer és még mindig nincs minden feldolgozva! Olyan kultúrkincsünk van, amire mindig büszkék lehetünk. Az is tény, hogy mindig változik a világ, a tempója is, ahogy a technológiai evolúció egyre gyorsabb ütemben halad. A számítógépek, azoknak a modern eszközei, a mobiltelefonok, az internet hálózat a világot most már szinte vérkeringés szintjén lüktető módon fenntartó rendszerével. Ez a nyolcvanas években még nem volt így, elképzelhetetlen volt. Tehát rettentő gyorsan megy az élet és így azokat a táncdallamokat is, amiket régiek játszottak, a mai fiatal zenészek ezeket már gyorsabban játsszák.

- Miért?

- Nem tudom, talán pont az előbbiek miatt, de kicsit bulisabban, tempósabban akarják közvetíteni a dolgokat. Emellett megváltozott a táncházak rendje, maga a táncház, és a népzene átadásának a módja is. Lehet, hogy anno, amikor tizenöt évvel ezelőtt elkezdtük ezt a „feldolgozást a népzenébe ültetni”, ez egy nagyobb lökést adott ennek az átalakulásnak, annak a gondolkodásnak, hogy másképpen is át tudjuk adni a népdalokat. Hogy el tudjuk juttatni azoknak is, akik esetleg nem találkoznának vele, bár már ilyet korábbi zenekarok is csináltak, mint például a Muzsikás együttes és az Illés zenekar, akik még Írországból vehették át azt, hogy a könnyű zenét ötvözik a népzenével. A mi munkánkat is nevezhetjük egy nagyobb és újabb „vérfrissítésnek”. Nagyon sokan ezt éppen nem így értették, vita volt arról, hogy az értéket most hogyan frissítsük vagy éppen gyengítjük. Ez mindig érdekes téma volt, hogy mi az autentikus érték és mi az, ami ebből megváltoztatva mégis megmarad. Addig jó, amíg ezekről tudunk vitatkozni, mert addig élő marad ez, hogy törődünk a népzenével.

- Tehát akkor voltak olyanok, akiknek nem tetszett az Önök irányváltása, nyitása a fiatalok felé. Ez miben nyilvánult meg? Úgy gondolták, hogy ez már nem is igazi népzene?

- Igen, vannak azok, akik a népzenét zenészként, táncosként még a hetvenes évek táncházmozgalmával indulva nagyon meg szerették, ők egy nagyon fontos generáció, Erdélybe jártak gyűjteni nagyon sok és fontos munkát végeztek és ez egy nagyon dicséretes és tiszteletre méltó dolog, amiért nagyon sok köszönettel tartozunk nekik. Ők jogosan gondolhatták, vitathatták azt, hogy tényleg kell-e ez az újítás, de mi is féltünk ettől, hogy vajon mit fog szólni a szakma. Azonban a népzenére előtte azt mondták, hogy egy rétegműfaj és így kevesebb embert ért el, mint azt megérdemelné, de ezzel, hogy a feldolgozások megjelentek sokkal több emberhez jutott el mondjuk egy kalocsai katonadal, mint előtte bármikor és folyamatosan csak pozitív visszajelzéseket kaptunk és kapunk a közönségtől is. Most már elcsendesednek ezek a viták, mert látják, hogy élő és működő ez a dolog, és így még több emberhez tudjuk eljuttatni és többekkel tudjuk megszerettetni a népzenét.

- Honnan jött az ötlet a Quimby vagy Lovasi feldolgozásokra?

- Részemről ez egy összetett dolog, mert a nagyszüleim még falusiak voltak, de én már városi gyerekként találkoztam - fesztiválokon és táncházakban - a népzenével és a néptánccal, és nagyon megszerettem ezt a muzsikát. Az ilyen eseményeken mindig nagyon jó volt a hangulat, jó volt, hogy magyarul énekeltek és táncoltak és tényleg mindig nagyon jól éreztem magam, ezért azt szerettem volna, hogy ezt mások is átélhessék. Anno, még 2002-ben jelent meg A kor falára című lemezünk, ahol egy erdélyi, mezőségi táncdallamot eljátszottunk úgy a lemezen, ahogy a falusi zenekar és úgy is, hogy megkértünk egy jazz zenekart, hogy swing ritmusban is játssza ugyanazt, aztán persze újra eljátszottuk a falusi stílusban is. Ennek a későbbi pozitív visszajelzései adtak bátorságot arra, hogy az egyik zenésztársunk –

Szabó Attila

, aki a Kispál és a Borz zenekarral korábban már sokat muzsikált együtt – megmutassa ezt a lemezt

Lovasi Andrisnak

, akinek ez sok szempontból megtetszett. Majd kitalálta, hogy egyszer a Petőfi Csarnokban csináljunk egy ilyen közös produkciót, hogy a koncertjükön közreműködik a Csík Zenekar, de úgy, hogy az ő számaikat játszanánk a mi akusztikus, népi hangszereinkkel. Ez a jó ötlet egy egészen új kaput nyitott ki nekünk és a hallgatóságnak is, és erre egyikünk sem számított. Eljátszottuk a mi a zenénket, először népzenével kezdtük egy virtuóz kalotaszegi erdélyi muzsikával, utána már a Kispál és a Borz számait játszottuk. Először döbbenten hallgatták, de miután egy alternatív rockzenekarról és rajongóiról beszélünk, ők mindig a másságot szeretik, aztán már várták, hogy „na, ebből mi lesz”. Amikor már elkezdtük játszani az általuk is ismert és szeretett zenéket, akkor már teljesen feloldódtak - akkor nyílt ki az a bizonyos kapu. Nekik utána már nem volt olyan, hogy népzenét, azt nem hallgatok, meg mi ez a hülyeség. Illetve ők is inspiráltak minket, hogy mi volt az a zene, amit akkor játszottatok, olyat játsszatok már, és ez most már 10-12 éve volt. Ennek később adódtak olyan sodrásai, amiben születtek még új számok.

- Vannak-e hasonlóan izgalmas tervei a közeljövőre nézve?

- Mindig törjük a fejünket újdonságokon. A zenekartól nem idegen, hogy a klasszikus zene is a műsorunkba kerüljön, most például a Pénzügyőr Fúvószenekarral, egy hivatásos rézfúvós együttessel találtunk ki egy olyan történetet, amelyben magyar zenékre átültetünk más, híres muzsikákat. Például mindenki jól ismeri

Boban Markovicnak

, a Macskajaj című filmben játszott cigány dallamait, na, a mi elképzelésünk nem pont olyan jellegű, de hangzásában mégis hasonló, azzal a különbséggel, hogy több fúvós meg vonós lenne benne, meg persze magyar dalamok.

Ferenczy Gyuri

és a Rackajam-mel voltak produkcióink eddig is. Az akusztikus hangszereiken nagyon jól meg tudják szólaltatni a blues vagy a szép és sajátos amerikai progresszív népzene dallamait, és ilyenkor egy szép ötvözetet csinálunk, ami még biztos lesz a jövőben is.

Csík Jánossal

az interjút a

blogstar.hu

készítette.