Nyáry Krisztián legendák helyett igazságot kínál

Nyáry Krisztián irodalomtörténész öt évvel ezelőtt robbant be a köztudatba az Így szerettek ők című kötetével. Az első magyarországi szerzők egyike volt, aki népszerűségét egy közösségi oldalnak köszönhette, irodalmárok szerelmi történeteiről szóló Facebook-posztjainak hála közel 50 ezren követik bejegyzéseit. Az eltelt évek során újabb könyvei jelentek meg, évente mutat be egy-egy kötetet. A legelső munkájának folytatása után, az Igazi hősök – 33 magyar, a Merész magyarok – 30 emberi történet és a Festői szerelmek címmel olvashatóak tőle újabb életrajzi témájú írások. A szerzővel az irodalmárok és a festők szerelmein kívül beszélgettünk a nők megjelenéséről a történelemben, a tudományos kutatásokról és vitákról, a legendák megcáfolásáról, valamint a kortárs irodalomról.

- Minden bizonnyal ismeri Hegedüs GézaA magyar irodalom arcképcsarnoka című munkáját. Kisiskolásként többször elolvastam, hamarabb találkoztam ott Szabó Dezső, vagy Reviczky Gyula nevével, élettörténetével, mint bármely művükkel. Miért vonzza az embereket az irodalmárok életrajza?

- Általánosságban maga az életrajz műfaja érdekli őket. Szeretjük tudni, hogy más hogyan élt, főleg, ha számunkra fontos emberről, művészről van szó. Ha bemegyünk egy könyvtárba, s megkérdezzük, hogy milyen könyveket kölcsönöznek ki a leggyakrabban, akkor biztos, hogy az első négy kategóriában ott lesznek az életrajzok. Minden korban megtalálja a közönségét, legyen szó akár regényes életrajzról, vagy dokumentumregényről.

- Elolvassák a könyveihez kapcsolódó novellákat, verseket is az olvasói?

- Azt tapasztalom, hogy igen. Kapok visszajelzéseket, amelyeknek nagyon örülök. Egyik olvasóm azt írta, hogy tőlem hallott először

Tersánszky Józsi Jenőről

, azóta több könyvét elolvasta, kedvenc írójává vált.

- Festők és irodalmárok múzsáiról is írt. Azt gondolnánk, hogy talán máshogy néztek a két művészeti ág képviselői az őket inspiráló nőkre. Valóban így van?

- Sok hasonlóságot, s rengeteg különbséget is találunk. Kutatóként is másképpen közelíthetőek meg, egy író elsősorban írt, vannak levelek, naplók, versek, amelyekből összerakható egy szerelem története. Egy festőnek viszont ritkán születtek irodalmi alkotásai, gyakran naplója sincs, a szerelem dokumentumai a műalkotások, s ezek nehezebben feltárhatóak.

Korszakonként más és más, de a XX. században van egy érdekes eltérés, a festők világa kevésbé belterjes, mint az irodalmároké. Az írók – főleg a Nyugatosok – beszorultak Budapest kávéházi kultúrájába, onnan is választottak partnert. Gyakran színésznő a szerelmük, mert ugyanazon a szabadságfokon élnek. Az irodalmárok olyanok voltak, mint egy ötszáz fős falu, megjelent többször ugyanaz a férfi, vagy nő, csak más oldalán. A festők sokkal nemzetközibb karriert futottak be, néhány kivételtől eltekintve mindegyikük élt Párizsban, Rómában, Münchenben. Nagyobb valószínűséggel lett külföldi partnerük,

Rippl-Rónai Józsefnek

,

Czóbel Bélának

francia,

Munkácsy Mihálynak

luxemburgi,

Zichy Mihálynak

orosz neje volt. Nem kellett a szakmai, társadalmi programokon részt venniük a festőfeleségeknek, a Nyugatos költőfeleségek viszont szereplői voltak az irodalmi életnek.

- Mikor váltak az irodalmi élet szereplőivé a nők? Berzsenyi Dániel jutott eszembe, aki a XIX. század első felében panaszkodott felesége műveletlensége miatt.

- Az író olyan, mint kora társadalma, Berzsenyi azért izgalmas, mert két egymást kizáró dolgot várt el. Egyszerre panaszkodott, s tett is róla, hogy nehogy tanuljon a neje. Azzal is dicsekedett

Kazinczy Ferencnek,

hogy „nem szabadítám az alól fel”, hogy műveletlen, de közben vágyott a művelt nőkre is. Ezt életében

Dukay-Takács Fruzsina

, felesége unokatestvére jelentette, akivel nem szerelmi, hanem intellektuális viszonyban állt, levelezett vele.

- Egyre divatosabb a nőtörténet, a feminizmus megjelenik a közéletben, az ELTE-n pedig gender szak indul. Felmerült-e Önben, hogy külön kötetben mutassa be a költő- és írófeleségeket?

- Külön kötetben nem terveztem, de mindig fontosak számomra a női sorsok, mert sokkal kevésbé feltártak, tíz férfi életrajzra jut egy női. Így működik az emlékezet, férfiakról nevezünk el utcákat, róluk állítunk szobrokat, ők szerepelnek a pénzeken. Mesélni kell a hölgyekről, hogy ne lehessen elmondani 1848 történetét

Teleki Blanka

nélkül. Biztos vagyok benne, hogy a XX. század tíz legfontosabb magyar költője között ott van

Nemes Nagy Ágnes

, mégsem szerepel a kánonban ennek megfelelő hangsúllyal. Azonban annak sem vagyok híve, hogy valakit csak azért emeljünk ki, mert nő volt.

- Hogyan áll össze egy könyve a téma megtalálásától a nyomdába kerülésig?

Egy könyvben általában 30-40 kis életrajzi történet szerepel, de kezdetben 80-90 van benne, amelyek folyamatosan kopnak le különböző szerkesztési szempontok alapján. Ha eszembe jut egy téma, akkor legelőször az interneten nézek utána, hogy van-e erről valami, milyen kötetek ismertek, majd egy könyvtárban folytatom a munkát, néha levéltárban kutatok. Irodalmi munkákhoz általában a Petőfi Irodalmi Múzeum könyvtárát használom, sokat járok a Széchenyi-könyvtárba, de írni legjobban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban szeretek, mert a Budapest-gyűjteménye kényelmes és barátságos hely.

- A tavalyi BBC History egyik számában Petschauer Attila izraelita vallású magyar olimpikonról írt. A cikkel kapcsolatban levelet küldött a magazinnak Szakály Sándor történész, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója, amelyre Ön is válaszolt. Milyen gyakran fordul elő, hogy meg kell védenie egy-egy írását tudományos körökben?

- Ritkán, de szeretem az ilyen kihívásokat. Egy jó vita volt arról, hogy egy életrajz milyen módszerekkel közelíthető meg. Hozzátartoznak-e az ember életéhez a saját korában megírt életrajzi történetek, vagy az a kép, amit ki akart alakítani magáról? Ez nem a tudományos és a szórakoztató megkülönböztetése, mert tudományosan is lehet úgy írni, hogy a magáról mutatott képet is elemezzük. Petschauer Attila tulajdonképpen az első sportceleb volt, aki fontosnak érezte azt, hogy mit írnak róla az újságok. Tényszerűen nem minden volt igaz, lehet, hogy nem vívott a berlini olimpián

Göringgel

, de ezt mesélte magáról, s ez a kép elfogadottá vált róla – ez hozzátartozik az életéhez. A másik fontos kérdés az volt, hogy miként halt meg. Ezzel kapcsolatban felszínre került sok olyan tényanyag, amellyel más esetben nem foglalkoztam volna, mert én elsősorban a sportolói életútjára helyeztem a hangsúlyt.

- Feladatának érzi azt, hogy utána menjen a legendáknak, esetleg megcáfolja azokat, mint Petschauer Attila esetében?

- Igen, megteszem, de túlzásnak nevezném, hogy feladatomnak érzem. Ha találkozom olyasmivel, amit másképp tudtam, vagy más a közhit róla, akkor fontosnak tartom megírni.

- S az olvasók, akiknek esetleg fáj, hogy megcáfoltak egy szép történetet, amiben hittek évtizedeken keresztül?

- Nehéz kérdés, de szerintem az igazságnak van a legfontosabb szerepe. Nem találkoztam olyannal, akinek nagyon fájt volna, habár megjelent egy olyan kritikai attitűd, mikor a szerelmi történeteket elkezdtem írni, hogy

Radnóti Miklós

verseit hogyan lehet olvasni, ha kiderül, nem volt hűséges

Gyarmati Fannihoz

. Az olvasói reakciók azonban megcáfolták az aggodalmakat, újból levették a polcról a köteteket, még érdekesebbé váltak a versek. Amikor először az elvárásoktól elütő történetszálakat kihagyták – például

Petőfi Sándor

esetében -, akkor ezt pedagógiai céllal tették, hogy az ifjúság ne váljon „romlottá” e miatt. Ma már azonban ez a korosztály finoman szólva is többet tud a szerelemről és a szexualitásról, mint akkor, s már nem botránkoznak meg azon, hogy nem

Szendrey Júlia

volt a költő életében az egyetlen nő.

- Be lehet vinni köteteit az irodalomórákra, a tankönyvek kiegészítéseként. Mit tapasztal, mit mondanak a magyartanárok a munkáiról?

- Óvok attól mindenkit, hogy tankönyvpótlékként forgassák, de úgy tűnik, hogy kedvcsinálóként működik. Ezért kapott az első könyv a könyvtárosoktól, az irodalomtanároktól díjat, mert lett egy olvasásnépszerűsítő funkciója, habár nem ezzel a céllal írtam.

- Mit szólt hozzá, amikor kiderült, a művét előadják, felolvasnak belőle – többek között a szegedi REÖK-ben? Mintha egy szokásostól eltérő fordított folyamat lenne: a tudományos igényességű, népszerűsítő irodalomból válik művészet, s nem a tudomány elemzi a művészetet.

- Mindig élvezem, amikor különböző csatornákon jut el ugyanaz a történet. Hatalmas szerencsém volt tavaly, a színházi előadástól a képzőművészeti kiállításig rengeteg rendezvény kapcsolódott a könyveimhez, így különböző közösségekhez juthattak el munkáim.

- A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatójaként hogyan tekint a kortárs irodalomra? Megkeresik-e azzal a kéréssel Önt írók, költők, hogy népszerűsítse könyvüket, beszéljen friss munkájukról?

- Általánosságban fontos, hogy az irodalom eljusson minél több emberhez, s ez munkámhoz hozzá is tartozik. Azonban abban hiszek, hogy ez nem egy gépies módszer, egyáltalán nem biztos, hogy a kortárs íróknak jó a közösségi médiában írni, ha nem érzik magukat jól ebben a közegben. Ugyanez igaz az író-olvasó találkozókra. Mindenkinek meg kell találni azt a közeget, ahol jelen tud lenni és szert tehet egyfajta törzsközönségre. Nagyon fontos, hogy legyen egy olyan olvasóréteg, amely számon tartja az adott szerzőt, várja újabb könyveit, mert ez esetben egy könyvkiadó is szívesebben adja ki a következő munkáját. A második köre a könyv megvásárlóinak szinte csak ajándék. Ma már ezt az írók is tudják, hiszen megszűntek, csökkentek azok a hagyományos felületek, amelyeken keresztül kapcsolatot teremthettek. Kevés kulturális műsor van rádióban, televízióban, a napilapokból kivesztek a versmellékletek, a novellák, a folyóiratokból is alig maradt. Megváltoztak az író-olvasó találkozók is, már nem egy zörgős papírról olvas fel a szerző, amit az első sorban sem hallanak a közönség tagjai, hanem megszerkesztett estekkel készülnek, akár társművészek bemutatkozásával.

- Mi az a három kortárs regény, amelyet elolvasva egy 18 éves nem szaladna ki sikoltozva a könyvtárból? Avagy mit ajánlana kedvcsinálónak a középiskolásoknak?

-

Bartis Attilától

A vége,

Grecsó Krisztiántól

a Jelmezbál című regényeket és

Milbacher Róberttől

a legújabb novellagyűjteményét, a Szűz Mária jegyesét ajánlanám nekik.