Csík János: „Hála Istennek, bárhova megyünk, mindig lesz valaki, akit a magyar népzene érdekel”

A Kossuth-díjas Csík zenekar alapítójával, Csík Jánossal beszélgettünk a magyar népzenéről, a kultúráról és terjesztéséről. Nemcsak szórakoztatni akarnak a koncerteken, hanem egyben értékeket közvetíteni. A művész büszke arra, hogy nem egy magyar fiatal az ő közvetítésükkel ismerhette meg az évszázados múltú magyar népzene szépségét. Interjúnk.

- Amikor Csík János felmegy a színpadra, mit szeretne elérni, milyen értékeket kíván közvetíteni a közönség számára az ezt követő másfél órában?

- Nem szokták ezt kérdezni, pedig ez alapján szerkeszti meg az ember a műsorát, én felelek a lemezekért és a koncertekért is. A közönség nagy része tudja, hogy mire számíthat, de azért igyekszünk sokféle szempontot figyelembe venni, hiszen itt Szegeden teltház fogad minket. Szeretnénk, ha úgy mennének haza, hogy ez egy szórakoztató, de egyben értékeket közvetítő, hagyományőrző, valamint saját hagyományait őrző zenekar. Értékeink közé soroljuk a verseket, a népdalok sokaságát, erejét, vagy az alternatív zenei gondolkodást. Ezért az autentikus népdalok mellett megfér az alternatív rockzene, Cseh Tamás és Márai Sándor Mennyből az angyala, amelyet az 1956-os évforduló miatt játszunk. Minden koncertünkön el kell játszani azokat a dalokat, amik miatt régóta szeretik az együttest. Számomra az értékek nemcsak azt jelentik, hogy önző módon valami sajátos popularitás legyen, hanem mindig tudjunk adni vele, ha már ilyen sokan összejövünk.

- Mennyire érzi úgy a zenekar, hogy egy népnevelő, népművelő szerepet tölt be azzal, hogy becsábítja koncertjeire a könnyűzenei előadók dalainak feldolgozásával azokat a fiatalokat, akik a Quimbyt, vagy a Kispál és a Borzot szeretik, mégis most meg fognak hallgatni sok-sok népdalt, s meg is fognak kedvelni ezek közül néhányat?

- Ez egy majdnem tíz éve tartó folyamat, ekkor voltunk egy Kispál és a Borz koncerten vendégzenekar, ahol megdöbbentettük a 2500-3000 fős közönséget. Azonban nagyon szerették ezt, s így kinyílt egy kapu. Egy idő után kérdezgették, mi ez, mondjuk, hogy kalotaszegi legényes tánc. Később ezek a fiatalok csapatostul jöttek a koncertre, s megvették a lemezeket. Ők mesélték, hogy először mindig továbbléptették a CD-t a népdaloknál, aztán egy idő után meghallgatták, most pedig ott tart a dolog, hogy már bekiabálják: a kalocsai katonadalokat játsszátok! Ezek az emberek már nem kapcsolják ki a rádiót, fordulnak más irányba az utcán, amikor népdalt hallanak, nyitottabbá váltak. Ezért szoktam sokszor elmondani koncerteken: büszkék vagyunk arra, hogy magyarok vagyunk. Míg az utóbbi 150-200 évben a népzenegyűjtők német nyelvterületeken 4-5 ezer népdalt tudtak összegyűjteni, addig az egész magyar nyelvterületen 250 ezret! Hihetetlenül gazdag a kultúránk! Zenénkkel nevelhetjük a fiatalokat arra a kultúrigényességre, ami nemcsak a zenét jelenti, hanem azt, hogy mit eszik, milyen ruhát vesz fel, milyen könyvet olvas, elmegy-e egy kiállításra, vagy egy irodalmi estre. A Kossuth-díj átadása után kérdezték, hogy mi a fontos. Ez is az.

- Pár évvel ezelőtt a Szigeten egy Muzsikás-koncerten járva láttam, hogy franciák, belgák és mindenféle más náció tagjai ropták a magyar népzenére. Gondolom a Csík zenekar is már fellépett külföldiek előtt. Miben mások ezek a koncertek? Mit értenek meg azokból a dalokból, amelyeknek a szövege nem az ő nyelvükön van?

Nagyon érdekes történet ez. Régen, a ’70-es évek végén, mikor még az említett Muzsikás együttes is járt ki Hollandiába, akkor ez óriási érdekesség volt a kintieknek. Nemcsak azért, mert a vasfüggöny mögül jöttek, hanem mert kiemelkedő tudással adták át az élő, létező népzenét, ami borzasztó nagy kuriózum volt. Hála Istennek, bárhova megyünk, mindig lesz valaki, akit a magyar népzene érdekel. Mi is felléptünk Belgiumban, ahol valóban zenei szempontból igényes közönség jött el, mert egy olyan fesztiválon léptünk fel, ahogy jazz zenészek, kiváló world music (világzenei) produkciók voltak, mégis magával ragadta a hallgatóságot az a tiszta erő, ami a magyar népzenében létezik. Nem volt baj, hogy nem értettek a szövegét, mert tudták, ezek a dalok valamit mesélnek, szomorúságot, vidámságot, őszinteséget. Az utóbbi években viszont legtöbbször – például a tengerentúlon – az ott élő magyaroknak játszottunk. Csodálatos az a várakozással teli boldogság, amit nekik ez a zenével való találkozás jelent. Persze az internetnek köszönhetően ezeket bárki elérheti, de ez élőzene varázsa más. Szerte a világban bárhol járok, találkozom magyar emberekkel. Fontos, hogy nemcsak kint, hanem itthon is megőrizzük az egészséges magyar nemzeti öntudatot. Büszkék legyünk arra, hogy magyarok vagyunk.

- Régebben a koncertjeiken mindig hallottam, hogy mondják, akiknek tetszettek a dalok, azok megvehetik a CD-jüket. Az utolsó Csík zenekar bejegyzésben, amit a közösségi oldal rendszere kidobott, azt olvastam viszont, hogy a rossz minőségű rajongói videófelvételeket lecseréli jobbakra a zenekar, albumokat töltenek fel a Youtube-ra. Miért döntöttek így?

- A technológia valóban nagyon gyorsan változik. Ahogy a bakelitnak korábban, úgy most a CD-nek is kezd leáldozni a kora. Az biztos, hogy a jelenlegi folyamatokat kordában kell tartani. Volt olyan lemezbemutatónk, amikor szándékosan nem jelentettük meg az albumot, mert azt szerettük volna, hogy azon az estén ismerjék meg. Este 10 óráig tartott a koncert, mire fél egyre hazaértem Kecskemétre, akkor már ott volt feltöltve. Ezeket meg kell védeni. Rossz minőségű felvételek kerültek fel az internetre, ami nem szerencsés. Máskor a képekkel akadtak gondok, nem is mi szerepeltünk a fotókon, de erről minket senki nem kérdezett meg. Most lett olyan lehetőségünk, hogy meg tudtunk egyezni bizonyos cégekkel a szerzői jogokkal kapcsolatban.