Kötőtűtől az esztergapadig – nők a szocializmusban

A nemzetközi nőnap eredetéről, történetéről és a Rákosi- és a Kádár-érában betöltött szerepéről tartott rendhagyó történelemórát kedden Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze.A közgyűjtemény teltházas konferenciatermében az előadó felidézte: az első, a témához köthető eseményt 1857-ben jegyezték fel, amikor március 8-án New York utcáin a nők egyenjogúságáért tüntettek, mintegy negyvenezren. Azonban mégsem ez a megmozdulás az, amely kapcsán a nőnap e dátumhoz kötődött.

Az 1900-as évek első éveiben, az Egyesület Államokban a nők választójogáért több alkalommal szerveztek megmozdulást, amelyek sorában 1911. március 19-én már nemzetközi tüntetésről számolt be a sajtó. Az előadó kifejtette: az eseményre mozgósító plakátokon először csak a nők jogainak elismerését szorgalmazták, később a transzparenseken megjelentek szociális kérdések és a nemzetközi szolidaritás hangsúlyozása is. Miután 1917-ben Szentpéterváron március 8-án tüntettek a nők kenyérért és a békéért, ez a dátum lett a nemzetközi nőnap elfogadott napja. A bolsevik hatalom propagandája gyorsan magáévá tette a korábban a szociáldemokrata szervezetek kezdeményezte nőnapot, s a cár lemondását követően létrejött Kerenszkij-kormány, hogy a nőket eszméik támogatására megnyerje, néhány hónapra választójogot is biztosított számukra. Európa országaiban a nők választójogát különböző időpontokban fogadták el. Magyarországon erre 1919 után került sor, míg számos nyugati országban ez csak a II. világháborút követően történt meg, de Belgiumban csak 1958 óta szavazhatnak a nők a választásokon.

Nagy Gyöngyi

felidézte: a Marx és Engels neve alatt megjelent Kommunista kiáltványa 1848-ban a nőkben „a burzsoázia puszta termelőeszközét” látta, ennek megfogalmazása szerint a család csak „burzsoá csökevény”, amelyből jobb a gyermekeket kiemelni és nevelőotthonokban biztosítani „fejlődésüket”. A Rákosi-korszak Magyarországán a párthatalom által hirdetett nézetek szerint az anyaság is a termelés része, hiszen a gyermekekből lesznek az iparban dolgozó munkások és a fiúkból válnak a „békeharc” katonái. Az előadáson elhangzott a diktatúra kiépítésének idején Szegeden regnált kommunista vezető,

Komócsin Zoltán

kijelentése is, amely szerint „a nő ember, elvtárs és anya”, amely definícióból süt az akkori rendszer nőiesség-ellenessége. A rendhagyó órán szó volt arról is, hogy Sztálin úgy vélte: meg kell tartani a nőket a proletariátus oldalán és ehhez megfelelő eszköznek tartotta a nőnap megünneplését. A nemzetközi nőnap alkalmából Magyarországon már 1914-ben is tartottak rendezvényeket, amelynek fő szervezője az akkori Magyarországi Szociáldemokrata Párt volt, míg később, a Horthy-korszakban a nőnap jelentősége csökkent, viszont ebben az időben – nemcsak egy-egy napon – sok más szervezet is foglalkozott a nők jogaival, a családok és a rászorulók segítésével. A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége– amely 1945-ben alakult meg az akkori köztársasági elnök,

Tildy Zoltán

feleségének vezetésével – 1948-ig a nők, gyermekek és szociálisan rászorulók segítse mellett a hadifoglyok családjainak támogatását végezte. 1948-ban – a két kommunista párt egyesülését követően –

Rajk Lászlóné

vette át az MNDSZ irányítását, és ekkortól – a szovjet mintát követve – kötelező lett hazánkban a nemzetközi nőnap megünneplése is. A nőkről kialakítani kívánt kép a II. világháborút követően többször is változott. A világháború utáni újjáépítésben szükség volt a nők kétkezi munkájára és az 1948-tól kibontakozó, erőltetett iparosítás céljainak megfelelően az addig hagyományosan női foglalkozások helyett a propagandában egyre többet tűnt fel a traktoros, a kombájnos nő, valamint az „elférfiasodást” célozta a vájárként, bányászként, esztergályosként, sőt olvasztárként megjelenő nő modellje. A Rákosi-korszak nőjétől a hatalom elvárta, hogy dolgozzon keményen, legyen szakképzett, de öltözzön divatosan és mindemellett legyen politikailag képzett békeharcos, sőt, gondolkozzon internacionalista módon. Ezekben az években a nőnap igazán a kommunista párt „önünneplése” volt, amely során felvonultathatta és elismerhette az általa elvárt női szerepek beteljesítőit, nem egy esetben Kossuth-díjjal jutalmazva a sokgyermekes anyákat, vagy a sztahanovista mozgalom keretében, a nehéziparban kiválóan teljesítő nőket. 1953-tól,

Nagy Imre

miniszterelnöksége idején ez a modell ismét változott, a kiadványokban újra egyre több ábrázolást lehet látni a gyermekével megjelenő nőkről, de ábrázolták őket színjátszóként, sportolóként, vagy népviseletben megjelenítve. A Kádár-korszak – a Rákosi-éra sok vadhajtása nélkül – már nemcsak a sokgyermekes anyákat ismerte el, hanem azokat a nőket is, akik a szakterületükön – akár, a hagyományos női szakmákban és hivatásokban – magas szinten teljesítettek. Nagy Gyöngyi előadásában bemutatta a sok hódmezővásárhelyi nő egykori munkahelyét, az egykori Kokron Gyár ’49-es államosításával létrejött – Hódiköt Divatkötöttáru Gyárat is. Mint elmondta, itt 1961-től főleg pulóvereket, kardigánokat és sportöltözékeket gyártottak gyapjúból és szintetikus anyagokból és a brigádmozgalomban szervezett termelés eredményét több külföldi országba is értékesítették. Az előadás résztvevői megtekinthették azt a mini kiállítást is, amelyen az Emlékpont gyűjteményében megtalálható, a Hódikötben gyártott ruhadarabokat állítottak ki és az előadás szervezői – a nemzetközi nőnap alkalmából – édességgel kedveskedtek a rendhagyó történelemóra hölgy-látogatóinak.