Kultúra

Baby Boy - A Szegedi Kortárs Balett új bemutatója

Baby Boy - A Szegedi Kortárs Balett új bemutatója

2016. február 23., kedd
Baby Boy - A Szegedi Kortárs Balett új bemutatója
A Baby Boy címû darabot mutatja be a Szegedi Kortárs Balett

A bennünket körülvevő világ káoszát és őrületét tükrözi vissza Uri Ivgi izraeli és Johan Greben holland koreográfusok Baby Boy című darabja, melyet szombaton mutat be a Szegedi Kortárs Balett Budapesten a Müpában - közölte Pataki András, a társulat igazgatója kedden a csongrádi megyeszékhelyen.

Az új produkció sajtótájékoztatóján és nyilvános próbáján a szakember elmondta, hogy az évad elején még nem szerepelt a műsortervben a darab, a társulat azonban felkérést kapott a Budapesti Táncfesztivál szervezőitől egy új bemutató elkészítésére. A produkció koreográfusául

Uri Ivgit

és

Johan Grebent

kérték föl, akik korábban már többször dolgoztak az együttessel. A koreográfuspáros a társulat számára új mozgásnyelvet használ, amely fizikailag nagyon igény beveszi a táncosokat. Munkamódszerükhöz hozzátartozik, hogy a próbák során is folyamatosan csiszolják a mozdulatokat, nagyon erős képeket, jeleneteket hoznak létre. A darab komponistájának állandó alkotótársukat, a brit

Tom Parkinsont

kérték föl, aki szintén napról napra formálja a zenét. A gyakorlás során rögzített hangokat, zörejeket beépíti művébe, ezzel teszi még kifejezőbbé szerzeményét - hangsúlyozta a táncművész. Uri Ivgi a vörös falakból és padlóból álló díszletben játszódó darabról elmondta, hogy igyekeznek visszaadni, mi történik napjainkban a világban. Johan Greben ezt úgy egészítette ki, hogy nem a háborúkat, a borzalmakat akarják a nézők szeme elé tárni, inkább azt, hogy ezek milyen benyomást gyakorolnak rájuk. A társulat a produkciót Szegeden március 18-án mutatja be, ekkor Strauss egyfelvonásosát, a József-legendát adják még elő a Nagyszínházban.

A társulat a produkciót Szegeden március 18-án mutatja be, ekkor Strauss egyfelvonásosát, a József-legendát adják még elő a Nagyszínházban.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=612072

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 23.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.