A független színház az Y és Z generációt akarja megszólítani

A függetlenek legfőbb előnye az intézményes keretek között működő színházakkal szemben, hogy kizárólag a nekik tetsző darabok közül válogathatnak. A szegedi Genéziusz Színház társulatvezetőjével beszélgettünk.

„2011-ben végeztünk a szegedi színi tanodában, s már akkor azon gondolkodtunk, hogy jó lenne valamit közösen is létrehozni. Kezdetben a Pinceszínházban Impro Társulat néven működtünk, egy-két kivételtől eltekintve mind tanodások vagy végzett színészek voltunk. Azóta sokat változott a gondolkodásunk arról, miként is lehet és érdemes színházat csinálni függetlenként” – számolt be a közel három éve már Genéziusz Színház néven működő teátrum alakulásáról

Horváth István

társulatvezető. Szükség is volt a névváltoztatásra, az impró szó ugyanis sokakat megtévesztett: a lelkes fiatalokból álló formációt az őket kevésbé ismerő közönség azonnal beskatulyázta az szövegkönyv nélkül játszó műfaj képviselői közé. A vértanúhalált halt

Szent Genéziusz

személyében azonban nemcsak tökéletes névadóra, hanem oltalmazóra is találtak: a színészek védőszentje felügyel a 10-12 állandó tagot számláló társulatra. „Úgy gondolom, a mai világban szükség van egy olyan pártfogóra, mint Genéziusz” – tette hozzá mosolyogva a társulatvezető.

A függetlenek legfőbb előnye az intézményes keretek között működő színházakkal szemben, hogy kizárólag a nekik tetsző darabok közül válogathatnak, ráadásul a kiválasztásba nemcsak a társulatvezető szól bele, hanem szinte bárki javaslatot tehet a műsorfüzet bővítésére. „Nem nyúlunk az Operaház fantomjához, mert annak részünkről nem sok értelme lenne, de nem szeretjük magunkat bekategorizálni. Van, hogy drámát, máskor vígjátékot állítunk színpadra, most pedig egy horror darabon dolgozunk. Igazán izgalmas egyikből a másikba csapódni.” A borzongató színház kapcsán több minden lapul a társulat tarsolyában. Horváth István a jövőre vonatkozóan fellebbentette: a korábbi darabok közül életet lehetnek,

Stephen King

: A mumus című írásába, valamint újragondolják az elefántember történetét is. „Sokat gondolkodtunk az ELEFÁNT/ember (aminek egyébként már az újraálmodott címe is beszédes) kivitelezésén, olyanok voltunk, mint gyerekek a csokoládéboltban: mindent fel akartunk markolni.

Hajdú Róbert

színésszel ráébredtünk, igenis érdemes keverni a műfajokat, ezért lesz tánc, árnyjáték, bábozás és egy kevés ének is, mindezt kortárs zenével fűszerezve. Amolyan igazi, 19. századi szörny-show várható.” Nem egyszerű feladat függetlenként, kísérletező kedvvel megszólítani az Y generációt, a Z nemzedéket pedig eleve nehéz becsalogatni a színház falai közé. De természetesen akadnak kivételek.

Szélesedő repertoárjuk kialakított egy törzsközönséget, így a kőszínházakhoz hasonlóan a genéziuszosoknak is megvannak a maguk sztárjai: a rendezők, a színészek elsősorban a kortársaikat foglalkoztató előadásokat visznek színre. „Darabfüggő, hogy mivel tudjuk megszólítani a saját generációnkat, vagyis a középiskolásoktól a fiatal felnőttekig terjedő réteget. A nekik szólók általában kamaradarabok és olyan kortárs művek, amelyekkel könnyedén azonosulhatnak. Ilyenek a verses estjeink, ilyen lesz a Mumus és az ELEFÁNT/ember is.” Ha már szó esett a szakmai függetlenség előnyeiről, annak árnyoldalaira sem lehet legyinteni. Az önálló, önellátó társulat kénytelen csapongani az őket befogadó játszóhelyek között: Szegeden a próbahelyszínként szolgáló Hattyas sori tornatermektől, a Tápén található Petőfi-telepi Művelődési Házig találkozhatnak velük az érdeklődők, attól függően, éppen hol szabadul fel hely számukra. „A tavalyi évben az Ifjúsági Házban is játszottunk, a Zero Art Café bezárása előtt pedig a művészeti kávézó fogadta be a kamaradarabjainkat. Úgy tűnik, szerencsére a Pinceszínház fogad minket, így náluk is folytathatjuk az előadásokat.”