Kultúra

Magyar Teátrum Díjátadó Gála Csongrád megyei résztvevőkkel

Magyar Teátrum Díjátadó Gála Csongrád megyei résztvevőkkel

2014. december 21., vasárnap
Magyar Teátrum Díjátadó Gála Csongrád megyei résztvevőkkel
Kiss István; Werner József; Szabó Gábor

Immár ötödik alkalommal gyűltek össze a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak képviselői Békéscsabán, a Jókai Színházban, hogy látványos gálaműsorral és díjátadóval ünnepeljék meg a színházi háttérszakmák képviselőit - adta írül a hir6.hu.

A díjátadók között ott volt

Király Levente

, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész,

Juhász Tünde

, Csongrád megye kormánymegbízottja és

Tóth Kázmér

, a díszletgyártással is foglalkozó, szegedi Scabello Ipari és Szolgáltató Bt ügyvezetője. A zsűri döntése alapján 2014-ben hat díj talált gazdára: 5 darab szakmai díj és 1 darab különdíj – ez utóbbi a nemzetiségi színjátszásban munkálkodó szakembert illeti. A Magyar Teátrum Díjat 2010-ben alalpította a tagszínházak közössége és megkaphatja bármely színházi kiszolgáló, háttérszakma művelője, aki munkájával, személyiségével, példa értékű invenciózus jelenlétével, illetve a magyar színházművészet iránti odaadásával rászolgált erre. A díjra való nominálás legalább két, állami díjjal elismert (Kossuth-díj, Kiváló művész, Érdemes művész, Jászai-díj) színművész javaslata és a Magyar Teátrumi Társaság egyik színházigazgatójának együttes jelölése alapján történik. Az elmúlt négy évben a következő szakmák képviselői kaptak Magyar Teátrum Díjat: szervezőiroda vezető, ügyelő, maszkmester és fodrász, szcenikai csoportvezető, színházi kalapos, fővilágosító, jelmeztár vezető, színpadmester, műszaki vezető, műhelyház vezető, patinázó, kellékes, művészeti titkár, öltöztető, díszletgyártó. Maga a díj egy aranygolyót is tartalmazó, csapágyat formázó alkotás, amely a háttérmunkásoknak a színpad világában betöltött nélkülözhetetlen szerepére utal. Úgy, mint a csapágygolyó a szerkezetet, egymáshoz érve forgatják, mozgatják a színház nagy gépezetét. A Magyar Teátrum Díjakat idén is ünnepélyes keretek között adták át. A tegnapi díjátadó gálának ez alkalommal is a Békéscsabai Jókai Színház adott otthont, az est rendezője pedig Fekete Péter igazgató volt. A gálán színészek, rendezők, Kossuth- és Jászai-díjasok, a kulisszák mögött szolgálatot teljesítőknek adóztak tisztelettel, odafigyeléssel. Az idén

Gnandt János

, a Békéscsabai Jókai Színház festőtár vezetője,

Gulyás Szabó Gábor

, a József Attila Színház hangtár vezetője,

Horváth Ilona

, a kecskeméti Katona József Színház gazdasági vezetője,

Imre József

, a budapesti Játékszín színpadmestere,

Kiss István

, a Csiky Gergely Színház kelléktár-bútortár vezetője nyert el a díjat, a nemzetiségi külön díjat pedig

Werner József

, a Cinka Panna Cigányszínház szcenikusa, díszlet- és látványtervezője kapta. Most először adták át a Magyar Színháztechnikai Szövetség által az idén alapított, a színháztechnika nagy alakjáról elnevezett Tolnay Pál Életműdíjat is, amely a magyarországi színházi élet területén dolgozó, meghatározó és kiemelkedő tevékenységet folytató műszaki személyiségek tevékenységének elismerésére hivatott. A díjat

Schmidt János

szcenikus, színpadtechnikai szakértő, okleveles gépészmérnök és igazságügyi szakértő kapta. Díjátadóként több színházigazgatót, neves színházi és közéleti személyiséget láthatott a színpadon a közönség. Köztük hárman képviselték Csongrád megyét: az est díszvendége Király Levente, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai-díjas színművész, Érdemes Művész, Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott és Tóth Kázmér, a díszletgyártással is foglalkozó, szegedi Scabello Ipari és Szolgáltató Bt ügyvezetője. A díjátadók között volt még

Hausenblasz Dóra

, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős főosztályvezetője,

Doncsev András

, az MTVA kulturális főszerkesztőségének vezetője, dr. Ráksi Katalin, a Színházi dolgozók szakszervezetének ügyvezetője,

Szűcsborus János

, a Színpadtechnikai Szövetség elnöke,

Szabó László

, a Magyar Teátrumi Társaság főtitkára,

Mihályi Gábor

, a Táncművészeti Szövetség elnöke,

Cseke Péter

, a Katona József Színház igazgatója,

Gergely László

, a Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke,

Fekete Péter

, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, a Vidéki Színházak Igazgatói Egyesületének elnöke,

Seregi Zoltán

rendező, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatóhelyettese,

Fodor Zsóka

színművész. Az este folyamán anyagi elismerést is jelentő díj támogatói is szerepet kaptak, a színházak technikai hátterét biztosító cégek, vállalkozások képviselői szintén ott voltak a díjátadók között. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a gálaestet rögzítette a közszolgálati média, a műsor a Duna World-ön december 29-én, 22.35-kor, valamint január 4-én, 22 órától lesz látható. A műsorvezetők

Jegyes-Tóth Kriszta

és

Németh Kristóf

voltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.