Egy éntörténet színterei – Kötések, szakadások á la Füzi + FOTÓK
2012. június 16., szombat
Kötések, szakadások címmel jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában Füzi László irodalomtörténész, kritikus, a Forrás főszerkesztőjének, a szegedi bölcsészkar Modern Magyar Irodalmi Tanszéke óraadójának új kötete.
A könyvet a 83. Ünnepi Könyvhét szegedi eseményeinek egyik záróakkordjaként mutatták be szerda este a Grand Caféban. Az ismertetőkben „irodalmi esszékötetként” emlegetett mű a szerző 2010-ben megjelent, Világok határán című könyvének folytatása.
Füzi Lászlóval
a paraszti világról, feszültségekről, éntörténetekről beszélgettünk.
– Hogyan határozná meg új kötetét?
– Ez egy énkönyv, egy éntörténet arról, hogyan alakult ki az az ember, aki most vagyok. Ezt a könyvet pusztán magamról szólva nem írtam volna meg, úgy vélem, ez egy kor- és társadalomrajz az elmúlt ötven évről. Arról, hogy miként esett szét a falu, hogy éltem meg a paraszti élethez való kötődés utolsó stációját. Részem volt még a közösségi társadalomban, majd abban, hogy az ember az élete különböző színterein, vagy a családjában miképpen próbál közösséget teremteni.
Mozaikok
– A kötetet bemutató Szőke Katalin tanárnő valahogy úgy fogalmazott, a könyvben harcol az idővel, illetve próbálja „domesztikálni” azt, ezért terekbe szorítja. – Megjelennek a gyerekkor színterei, egy Sopron alatti falu. A katonaság színtere, Hódmezővásárhely. Az egyetemi világ, kiváló tanárok, köztük is legfőképpen Ilia Mihály – Szeged. Majd útkeresés, kilépés: Eger. Utána a megérkezés, egy városban való letelepedés krónikája Kecskeméten. Mindez szellemi vonatkozásokban rögzítve, másrészt mindig a korra való utalásokkal ellátva. Ilyen értelemben egy nemzedéki könyv arról, hogy az ötvenes évek második felében, illetve a hatvanas évek elején születettek milyen világot éltek – máig. – Mire szolgálnak a feljegyzéseket kísérő kommentálások? – Szinte minden följegyzéssorozatot megjegyzetelek. Igyekeztem rögzíteni, hogy akkor miképpen láttam a világot, de évtizedek teltek el azóta, így többet és mást is tudok róla, sok mindent olvastam, ezért láttam el jegyzetekkel. Ebből a mozaikosságból, az énvonatkozásokból és a társadalmi vonatkozásokból talán kirajzolódik valami. Nemcsak az derül ki, hogy Sopron alatt milyen falvak voltak, hanem például az is, hogy mi az, hogy Kádár-rendszer – így áll össze a könyv. Az első kötete külön is megjelent, ahhoz dokumentumértékű képeket tettem, a mostanihoz már nem. Úgy éreztem, ahogy egyre közeledünk a mához, eltűnik a dokumentumértékük, és egyre személyesebbé válnak, amit a kötet már nem akar felvállalni.
Érték tűnt el
– A Kötések, szakadásokban is nagy szerep jut a paraszti világnak. – Igen, a kötet ugyanis olyan ember állapotát rögzíti, aki még tudja, mi volt a parasztság, de már nem tud kaszálni, nem végezte a munkát, mert kilógott, és egyébként el is akart jönni onnét. Amikor azonban eljött, akkor érezte, hogy valami elveszett vele. Nem nosztalgikus könyv, mert nyilván tudva tudom, hogy változni kellett, mozgott a világ, így is elmaradtunk – de azt is tudom, hogy érték tűnt el azzal a világgal. – Egyfajta értelmiségi ellentmondás ez: tudatosan elhagyni a paraszti világot, majd visszasírni az értékrendjét? – Nem ellentmondás, hanem feszültség az emberben, hogy valami eredendő közösségből kilépett. Ez ma hiánycikk. Egyébként pedig tudom, hogy mindennek meg kellett történnie, ahogy azt is, hogy én úgymond otthon nagyon rosszul érezném most magamat – az a világ is változott –, de ennek ellenére hiányaim vannak abba az irányba. Az emberbe beépülnek ilyen feszültségek, amiket meg kell tanulni kezelni. És az, hogy az ott érték volt, nem zárja ki, hogy a mostani világom is az legyen.
„Tartoztam vele…”
– Tehát feszültségekkel teli a kötet? – Ha így nézem, akkor igen. Tömbként alakult ki bennem, és le kellett írnom. Nem gondolkodtam rajta túl sokat, sem a hangon, sem semmi máson. Leültem és megírtam. – Mi, vagy ki volt a közvetlen ötletadó? – A Műhelybe Villányi László kért egy írást a vonatról. Mivel bejáró voltam Fertőszentmiklósról Sopronba, gondoltam, ez nem okoz gondot. És abban a percben, ahogy befejeztük a beszélgetést, az első könyv pontjait leírtam – az egész megjelent előttem. – Milyen recepcióra számít? – Az első kötetnek nagyon jó irodalma volt, tucatnyi tanulmány íródott róla, ami a mai világban nagy szó, és Tandori Dezső ütötte meg az alaphangot, roppant megbecsülő kritikát írt. Erdélyben is olvasták. Ennél jobb fogadtatásra nem számíthat az ember. A Kötések, szakadások a könyvhétre jelent meg, könyvdömping van, így hogy az első után a második-harmadik könyvvel foglalkoznak-e, nem tudom, de őszintén szólva, nem is foglalkoztat. Ezzel tartoztam annak a világnak és magunknak. Megírtam, és ebben a vonatkozásban teljesen nyugodt vagyok, akkor is, ha egy sor sem íródik róla. – Lesz-e folytatás? – Nem tudom, mert ezen a hangon már nem tudok tovább írni. Bármi későbbi önéletrajzi szöveghez először meg kell találni a hangot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
