A könyv újjászületése + FOTÓK

Szakadt lapok, penészes könyvborítók, megkeményedett pergamen – ilyen és hasonló kihívásokkal kell szembenéznie egy könyvkötőnek, hogy kezei alól használható, sőt, olvasható kötetetek kerüljenek ki.

A Somogyi könyvkötészeti műhelyének „titkaiba” pillanthatunk be a bibliotéka aulájában rendezett tárlat segítségével, melyet

Vóna Györgyné (második képünkön)

könyv- és papírrestaurátor, a könyvkötő műhely korábbi vezetője rendezett, és aki a Gutenberg-galaxis harminc évnyi folyamatos „renoválása” után most nyugdíjba vonul. Munkáját év elején, a magyar kultúra napján Kölcsey-éremmel ismerte el a város.

Madarat tolláról, könyvet borítójáról

Mit csinálnak egy könyvkötészeti műhelyben? Be-, vagy éppen újrakötik a raktári állomány könyveit, folyóiratokat, napilapokat, kölcsönözhető és nem kivihető könyveket egyaránt. Hogy milyen új ruhát kap egy kötet, függ a könyv tartalmától, illetve attól is, hogy melyik időszakban készült, hiszen koronként változott a könyvkötés stílusa – tudtuk meg Vóna Györgynétől. A napilapoknál, új kötésnél meghatározott a borító színe, nyersvászon gerincet és egyszínű borítólapokat kapnak. A folyóiratoknál viszont a tartalom dominál, egy természettudományi darab például zöld „ruhát” kaphat, de a Magyar Közlönynek a komorabb-komolyabb fekete dukál. A kölcsönözhető könyveknél figyelembe veszik, milyen volt az eredeti fedőlap, s ha tehetik, visszahelyezik, mert az a tapasztalat, hogy a mai, szép kivitelű papírborítók után az olvasó is szívesebben nyúl. A minta alapján döntik el, milyen színű vásznat használnak a régi borító alá.

Ó idők, ó kötések

A 18. századig kötéshez használták a pergament, a bőrt, a bársonyt, a selymet. A 19. század elejétől a könyvnyomtatás tömegessé vált, ezért ezeket felváltották az egyszerűbb borítóanyagok, mint a műbőr, a textil alapú vásznak, a műanyag bevonatú papírok – sorolta a szakember. Ahogy az anyagok változtak, a módszer is módosult: míg a nemesebbeket használták, addig a kézi könyvkötés volt meghatározó, a 19. század hozta magával a ragasztott kötésű, kevésbé tartós példányokat. Vóna Györgyné azt is elárulta, főleg a raktári állomány esetében arra törekszenek, hogy a régi kötést kijavítva helyezzék vissza a mindennapi forgalomba, és a kézi könyvkötés mesterségét is így továbbvigyék. S ha már kézimunka, a kiállításon régi kéziszerszámokat is szemügyre vehetünk, mint a fűzőállvány, a fémprés, a bordabefogó, vagy a betűszorító, amivel annak idején kézzel vitték fel a szöveget a kötésre.

Könyvkötés számokban

Nehéz statisztikát felállítani, mert igen egyedi sérülések keletkezhetnek egy-egy példányon, de általában egy rossz állapotban levő könyvet másfél óra alatt kötnek újra. A Somogyiban körülbelül három-négyezer kötettel dolgoznak a könyvkötők évente, napilapból száz, folyóiratból ötszáz kötet keletkezik. Ehhez még hozzájönnek az állományvédelmi okokból kialakított tartóalkalmatosságok, mint a könyvbölcső, a doboz, vagy a védőmappa. Külön érdekességet jelent a régi dokumentumok konzerválása, restaurálása. Itt igen extrém példák is előfordulnak, például, ha penészes egy kötet, mert beázott a kötéstáblája, a pergamenlap felpörgött, leázott az előzékpapír, ne adj Isten a könyvtest is kiesett a kötéstáblából. Egy ilyen darabot mutatott nekünk Vóna Györgyné, és elmondta, miután leemelték a pergamenborítót, fertőtlenítették, majd kifeszítették, hogy a nedvességet kapott pergamenlap kisimuljon, végül a táblákat megtisztítva helyezték vissza a javított borítót a kötetre. A Könyveink új ruhája című tárlat május 31-ig látható.