Magyarok a Titanic fedélzetén + FOTÓK, VIDEÓ

Száz éve, 1912. április 15-én, az Atlanti-óceánon 150 kilométerrel Új-Fundland partjai előtt hajnali 2:20 perckor süllyedt el a Titanic luxushajó, mely előző éjjel jéghegynek ütközött. A katasztrófában 1517 utas veszítette életét. A hajón utazók között magyarok is voltak, néhányukat a túlélők között is megtalálhatjuk.

Az RMS Titanic brit Olympic-osztályú utasszállító hajó, amely egy jégheggyel történt, 1912. április 14-i végzetes ütközéséről és 1912.április 15-i elsüllyedéséről vált ismertté. Egy óceánjáró hármas második hajójaként a Titanicot és testvéreit heti három járat kiszolgálására és a transzatlanti forgalom uralására tervezték a White Star Line társaság számára. Titanic arról is nevezetes volt, hogy gazdag és híres embereket szállított Európa és az Egyesült Államok között, a hajó azonban több célt is szolgált. A brit és amerikai postaküldemények szállítása is a feladatai közé tartozott, erre is utal a hajó teljes neve Királyi Postahajó Titanic (Royal Mail Ship – RMS Titanic). Általános áruszállításra és fagyasztott hús szállítására is kialakítottak benne rakodótereket, mivel az idő tájt Európa nem volt képes a szükségleteit kielégítő mennyiségű hús előállítására. Személyszállítás terén az első osztályú utasok luxuskörülmények közötti, a másodosztályú utasok kimagasló kényelemben történő, illetve a harmadosztályú utasok költséghatékony szállítására tervezték.

A hajó építése

A Titanicot a konkurens Cunard Line hajózási társaság két óriáshajója, a Lusitania és Mauretania vetélytársának szánták. A Titanic és testvérhajói, az RMS Olympic és a Gigantic lettek volna a leghosszabb óceánjárók, melyek egyben a legnagyobb luxussal is szolgálnak. Azonban a Gigantic nevét a Titanic katasztrófája után Britannicra változtatták. A White Star Line hajótársaság megbízásából, 1907-ben három luxusgőzös tervezésébe fogtak. A Titanicot Írországban, Belfastban, a Harland és Wolff hajógyárban építették, együtt testvérhajójával, a némileg kisebb RMS Olympickal. Ehhez a 6000 dolgozó létszámát meg kellett duplázni. Másik testvérhajója a HMHS Britannic (HMHS= Őfelsége kórházhajója) volt. A hajó terveit Thomas Andrews készítette a White Star Line megbízásából. Az építés 1909. március 31-én kezdődött, és két évig tartott. A hajó legnagyobb szélessége a vízvonalnál 28 méter, hosszúsága 269 méter volt, annyi, mintha nyolc darab tízemeletes panelházat tennénk egymásra. Magassága a gerinctől a kémények tetejéig 53 m volt, ami körülbelül egy 18 emeletes háznak felel meg, így a saját korában a világ legnagyobb hajója volt. A hajón úszómedence, törökfürdő, tornaterem, squashpálya és lift is volt. Kommunikációját két darab, független, 1500 W teljesítményű Marconi-rádió látta el. A hajó építésének tervében eredetileg 64 mentőcsónak lett volna, de – arra hivatkozva, hogy elsüllyeszthetetlen, illetve hogy a csónakok túl nagy teret vennének el az utasoktól a csónakfedélzeten – a kor szabályzatának megfelelően mindössze húszat helyeztek el. Az akkori előírások nem tették kötelezővé a teljes utaslétszámnak megfelelő férőhellyel ellátott mentőcsónakok felszerelését, mert nem az utaslétszám, hanem a vízkiszorítás számított. A tragédia egyik következménye volt, hogy ez az elavult szabály megváltozott. http://www.youtube.com/watch?v=DIBHhWn0BCc

A gépek, a hajótest és a berendezés

A Titanicot három, egyenként 98 tonna súlyú hajócsavar hajtotta. Négy kéménye volt, melyből három a kazánok füstjének elvezetésére szolgált. A negyediket a hajó egyensúlyának megőrzése és a hajó látványosabbá tételének érdekében szerelték fel. A hajót kétezer darab, mintegy két és fél centiméter vastag acéllemezből állították össze. Ehhez hárommillió szegecset használtak fel. A főlépcső korlátja XIV. Lajos stílusában épült, tölgyfaborítása volt és kovácsoltvas valamint üveg kombinációjából készült kupola fedte. A belső kivitelezés munkálatai tíz hónapot vettek igénybe.

A hajó utasai és a személyzet

A katasztrófa utáni vizsgálat megállapítása és az utaslisták későbbi összesítése szerint 1315 utas volt a fedélzeten. Az első osztályon 319-en, a másodosztályon 269-en és a harmadosztályon 699-en utaztak, valamint az első és másod osztályon 28 fő szolgáló és cseléd is volt. A katasztrófa idején a hajón összesen 918 férfi és nő teljesített szolgálatot, a fedélzeti részlegen 66, a motortérben 325 és a vendégeket ellátó részlegben 527 fő. Jelen volt még a nyolcfős hajózenekar, ők egy másik cég alkalmazottai voltak, és valójában másodosztályú jeggyel utaztak. Nemzetiséget tekintve az első osztályon a legtöbben amerikaiak voltak (212), őket az angolok (45), és a kanadaiak (27) követték. Érdekesség, hogy ezen az osztályon egy osztrák-magyar, egy mexikói és egy török utast is nyilvántartottak. Sajnos a magyar utas kiléte – aki egyébként nem volt a túlélők között – egyelőre ismeretlen. A másodosztályon viszont a britek voltak többen (164), őket az amerikaiak (51), és a franciák követték (14). Itt már 4 osztrák-magyart találunk, és 9 orosz is ezen az osztályon indult Amerikába. A harmadosztály utasai esetében az angol (118), az ír (113) és érdekes módon a svéd (104) utasok voltak többen. Osztrák-magyar utas ezen az osztályon 44 utazott, kilétük nagyrészt ismeretlen. James Cameron filmjében jelentős számú olasz harmadosztályú utas szerepel, azonban a lista szerint mindössze négyen voltak, és az összes osztályt tekintve is csak tízen indultak az újvilágba, ahová négyen meg is érkeztek.

A végzetes út

1912. április 10-én déli 12 órakor indult el Southampton kikötőjéből New York felé az úszó palota 2233 emberrel a fedélzetén. A Titanic a katasztrófa előestéjén több jégjelentést is kapott, hasonló útvonalon haladó hajóktól. A távírászok túlterheltsége miatt azonban ezek egy része nem jutott fel a hídra az ütközés előtt. Mindazonáltal Smith kapitány és a tisztek is tudtak a veszélyzónáról, máig nem tisztázott, hogy miért nem csökkentették a szokásoknak megfelelően a sebességet. A Titanic a közkeletű vélekedéssel szemben nem versenyzett a kék szalagért, mert nem rekordtörő hajónak építették – maximális sebessége is 3 csomóval elmaradt a Mauretania által már felállított rekord átlagsebességétől. http://www.youtube.com/watch?v=QKxSA0vmR80

A katasztrófa okai

A Titanic a hírverés szerint a legnagyobb és a legelegánsabb új hajó volt a transzkontinentális útvonalon. Mivel azonban sebessége elmaradt a Mauretania–Lusitania párosétól, ezért ahhoz, hogy 1912. április 16-án, délután öt óráig megérkezzen New Yorkba – ez a sajtó és a fogadás szempontjából az utolsó megfelelő időpont, mivel ekkor adhattak róla hírt még aznap –, a lehető legrövidebb úton, és sebességveszteség nélkül kellett hajóznia, mert nem volt sebességtartaléka, amivel ledolgozhatta volna a lassítás miatti időveszteséget. Szintén emiatt nem kerülhette meg délről a jégveszélyes területet. Ha viszont csak este, vagy netán másnap érkezik meg, ami akkoriban már lassú átkelésnek számított, óhatatlanul kiváltotta volna a sajtó fanyalgását, ami a reklám szempontból igen kínos lett volna a White Starnak, különösen az első úton, a hatalmas beharangozó kampány után. Tehát Smith kapitány nem lassíthatott anélkül, hogy a munkaadóinak haragját magára vonta volna, kockáztatnia kellett, és ez vált a katasztrófa fő okává. Szintén ismert volt, hogy a holdtalan éjszakán, hullámmentes tengeren nehéz lesz megfelelő távolságból észrevenni a jéghegyeket. Április 14-én 23:40-kor Frederick Fleet, az őrszem úszó jéghegyet vett észre, és meghúzta a vészharangot. A szolgálatos William Murdoch első tiszt utasítást adott a hajó balra fordítására, és a bal oldali hajócsavar hátramenetbe kapcsolásra. Mai hajózási szakértők szerint a két parancs külön-külön helyes volt, együtt azonban katasztrofális következménnyel jártak. A hatalmas Titanicnak hosszú időbe telt, míg megkezdte a lassú fordulást, így a jéghegy végigsúrolta a hajó jobb oldalát. A külső acéllemezeken végzetes károk keletkeztek: a jéghegy öt kamrát felszakított. A tisztek előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a hajó el fog süllyedni, miközben a fedélzeten lévők csak enyhe rázkódást éreztek.

A süllyedés percei

Éjfél után öt perccel, huszonöt perccel az ütközést követően Smith kapitány tudatára ébredt, hogy a Titanic helyrehozhatatlanul súlyos sérüléseket szenvedett. Parancsot adott, hogy szedjék le a mentőcsónakokat borító ponyvákat, és mindenki készüljön a hajó elhagyására. A következő két órában teljes káosz uralkodott a fedélzeten, mivel az indulás óta még nem tartottak mentőgyakorlatot, és sem az utasok, sem a legénység nem tudta, hogy ilyen esetben pontosan mi a teendő. Így sajnos egyetlen tiszt sem tudta, hogy a mentőcsónakokat teljes terheléssel is le lehet engedni a vízbe. Ha ezt tudták volna, akkor 705 helyett 1178 embert lehetett volna megmenteni. A Titanic húsz mentőcsónakkal rendelkezett, ebből négy összecsukható volt. Egy mentőcsónak átlagosan hatvanöt férőhellyel rendelkezett. Azon a végzetes éjszakán a luxushajón 2233-an voltak, ami az azt jelenti, hogy a hajón lévők valamivel több mint a felének biztosítottak csónakot. A parancs szerint először csak a nők és a gyermekek szállhattak be. A hajó jobb oldalán voltak a páratlan, a bal oldalán a páros számú csónakok. A csónakok megtöltésével is bajok voltak, például az 1-es számút 12 emberrel (5 első osztályú utassal és 7 személyzettaggal) bocsátotta alá a daru, pedig a csónakban 40 férőhely volt.

S.O.S.

A rádiószobából a kapitány utasítására S. O. S. jeleket küldtek, valamint megkezdték a nők és a gyerekek mentőcsónakokba helyezését, és elkezdték kiosztani a mentőmellényeket. A parancs értelmében először csak a nők és a gyermekek szállhattak be a csónakokba, később már a férfiak is, ha maradt még hely. A mentőcsónakokban nagyjából az utasok felének jutott volna hely – 1178 férőhely –, ez akkoriban kivételesen jó aránynak számított. Ennek ellenére a csónakok nagy részét félig üresen engedték le. 0 óra 45 perckor leeresztették az első csónakot, a 7-es számút, 28 emberrel. Sokan a fedélzeten akartak maradni, hiszen nem látták semmi jelét a süllyedésnek. Ugyanebben az időpontban vészjelző rakétákat is fellőttek, amit a közeli Californian gőzösnek észlelnie kellett volna. De mint később kiderült, a rádiósa aludt, az őrszemek pedig nem értették, hogy mi történik. A csónakokat sorra engedték le, miközben az utolsó óráit élő gigászi hajóról fellőtték a rakétákat. A bal oldali csónakoknál csak nőket és gyerekeket engedtek beszállni, a másik oldalon már férfiak is mehettek. A hatalmas hajót eleinte képtelenség volt elhagyni az utasoknak, ezért erőszakos módszerekkel „lökték” be a csónakba a nőket és a gyerekeket. A hajó fedélzeteit ütemes tempóban öntötte el a víz, végül már egyre gyorsabban süllyedt a hajó. Akik féltek beugrani a csónakfedélzetről himbálózó csónakba, azokat az alsóbb sétányokról tessékelték be, mivel úgy biztonságosabbnak látszott, a fedélzetek meg úgyis közelebb kerültek a vízhez. Az utolsó csónakot, a D jelzésűt 2:05-kor bocsátották le.

A hajó alámerül

Hajnali 2:18-kor a Titanic teste már negyvenöt fokos szögben meredt az ég felé, az elektromos generátorok leálltak, a világítás az egész hajón áram kialudt. Ugyan még maradt két mentőcsónak, az összecsukható A és B – melyeket a tiszti kabinsor tetejére szereltek fel –, azonban ezekkel aligha lehetett mit kezdeni velük. A matrózok és a személyzet megpróbálták lecsatolni onnan, de addigra a víz már elérte a csónakfedélzetet, és átsöpört alattuk és a két csónakot a hullám lesodorta a hajóról. Az A csónak félholt emberekkel volt megtöltve, a B pedig felborult. A két összecsukható csónak segítségére a 12-es mentőcsónak érkezett, a hajótörötteket átemelték a kettő másikból. Április 15-én 2:20-kor a Titanic elsüllyedt. Harold Lowe ötödik tiszt, aki a 14-es csónakot irányította, még visszafordult 5 túlélőért, akiket kiemeltek a jéghideg vízből, kettő közülük a csónakban meghalt.

A Carpathia mentőhajó

A Carpathia nevű gőzös fogta az S. O. S. jeleket, és teljes sebességgel a süllyedő Titanic felé indult, ám túl messze volt az azonnali segítségnyújtáshoz. A mentést Arthur Rostron kapitány vezényelte le. A mentőcsónakokban lévő embereket a Titanic elsüllyedését követően 75 perc múlva felvette a mentőhajó. Az első csónakot, a 2-est hajnali negyed ötkor vették fel, az utolsót, a 12-est négy órával később, reggel nyolc óra körül. Ekkor már pletykák terjengtek a hajóval történt dolgokról, azonban a White Star Line tagadta, hogy bármilyen katasztrófa érte volna a hajót. Néhány óra múltán azonban a hajótársaság elnöke elismerte, hogy valóban elsüllyedt a Titanic, és rengeteg áldozatot követelt. A hajóvállalat végül 800.000 dollárt – akkori értéken nagyjából 148 millió forint – kártérítést fizetett a túlélőknek. Híres megmenekültnek számított „Molly” Brown dáma, Bruce Ismay a hajótársaság elnöke, Washington Dodge politikus, Dorothy Gibson filmsztár, Lawrence Beesley másodosztályú utas és Edith Rosenbaum, divattervező valamint Madeleine Astor, John Jacob Astor második felesége is.

Ismert és ismeretlen áldozatok

Az 1517 odaveszett ember között szerepelt John Jacob Astor multimilliomos mágnás, Benjamin Guggenheim üzletember, Archibald Butt, az amerikai Taft elnök segédje, a Titanic zenészei, Thomas Andrews, a hajó mérnöke, Smith kapitány, George Widener üzletember, Thomas Byles atya, a Straus házaspár, William T. Stead bibliakutató, Jack Philips rádiós, Henry T. Wilde legfőbb tiszt, William Murdoch első tiszt és James Moody hatodik tiszt. Az első osztályon utazó 141 nő közül 113, a 7 gyerek közül 6, és a 171 férfi közül 55-en voltak a túlélők között. A másodosztály utasai esetében a 92 nőből 78, mind a 25 gyermek megmenekült, viszont a 152 férfiből csupán 13-an maradtak életben. A harmadosztály esetében viszont már jóval rosszabb volt az arány. A 179 nőből 88-an, a 80 gyermekből 25-en, és a 440 férfiból csupán 59-en élték meg a Carpathia érkezését. Összességében az első osztály 324 utasa közül 201-en (62%), a másodosztályon utazó 283 fő közül 120-an (42%), míg a harmadosztályra jegyet váltó 708 utas alig negyede, 180-an (25%) maradtak életben. A személyzet tagjai között lévő 22 nő közül 20-an, viszont a 896 férfi közül csupán 193-an menekültek meg. Őket is beleszámolva összesen 438 nő, 112 gyerek és 1664 férfi volt a fedélzeten, közülük csak 705-en élték túl a hajókatasztrófát.

Az utaslista

A múlt század fordulóján az utaslistákat a hajó indulásáig nem tudták pontosan összeállítani, mivel a jegyeket bármelyik White Star irodában az utolsó pillanatig meg lehetett vásárolni. Csak a hajó kifutása után írta össze a személyzet a jelenléti ívet. Így az egyetlen teljes utaslista odaveszett a Titanickal együtt, és ez nagyon megnehezítette a holtak és a túlélők listájának összeállítását. A katasztrófa utáni hetekben a Brit Kereskedelmi Bizottság, Lord Mersy mint „roncsmegbízott” és az Amerikai Szenátus vizsgálóbizottsága állított össze veszteséglistákat, melyek a rendelkezésükre álló források különbségei következtében eltértek egymástól.

Magyarok a fedélzeten

Az áldozatok között több, az Osztrák-Magyar Monarchia területén született kivándorló is a Titanicon utazott, köztük a mai Horvátországban, Ostrovicán született 42 éves Jovan Dimic, aki a 8 fontos harmadosztályú viteldíj megfizetése után Southamptonban száll fel a hajóra. Holttestét nem találták meg. Rajta kívül a hajón utazott még a szintén horvátországi 27 éves házasember Ivan Cor, aki Kritinában született, 19 éves testvére a szintén házas Ludovic Cor, a vagovinai 30 éves Milan Karajic, a 32 éves, nős Stefo Pavlovic, és a 28 éves megözvegyült Matilda Petranec szolgálólány Vagovinából, aki Ignjac Hendekoviccsal együtt szállt fel a Titanicra Southamptonnál. Az ő testét – hasonlóan a többi horvátországi áldozatéhoz – nem találták meg, 7 fontos jegye Hendekovic ruhájában volt. A szintén vagovinai születésű 31 éves Marya Osman azonban túlélte a katasztrófát és a Carpathia fedélzetén érkezett New Yorkba, majd Pennsylvaniába ment, ahol 1938-ban halt meg. Az ő története azonban kétséges, mert az Amerikai Bevándorlási Hivatal nyilvántartásában már lengyelként szerepelt.

Soproniak a Titanicon?

A később összeállított lista szerint a Titanicon több magyar nemzetiségű utast is volt. Nehezíti az azonosítást, hogy az akkori Monarchia területén születetteket hol magyarnak, hol osztráknak jegyezték be, illetve sokan már évekkel korábban Franciaországba vagy Angliába költöztek és nem használták magyar nemzetiségüket. Ennek ellenére az első osztályú utasok között egy osztrák-magyar utas szerepel, aki eltűnt. A másodosztályon 4 főt tüntetnek fel, akik közül hárman haltak meg, a harmadosztályon pedig 44 fő utazott, akik közül csak heten élték túl a katasztrófát. Az utaslistákban viszont egyáltalán nem szerepel, de más források szerint a tragédiát túlélte Reischl Mátyás, az egyik első osztályú étterem magyar pincére, aki később úgy mesélte, hogy a szerencséjének köszönhette az életét. Éjjel háromnegyed kettőkor a süllyedő hajóról a vízbe ugrott és sikerült megkapaszkodnia valamiben. A nagy sokára megérkező mentőhajó szinte az utolsó pillanatban jött, és őt még életben találták. A kalandos életű pincér Magyarországra visszatérve a soproni Ógabona téren nyitott egy kis hentesüzletet. A soproni levéltárban őrzött Soproni Hírlap először 1912. április 18-án tudósított a szerencsétlenségről. Ekkor még nem számolt be a magyar és főként a Sopron vármegyei életben maradottakról és áldozatokról, csupán azt említette meg, hogy a hajón magyar kivándorlók is voltak. Május 4-én azonban már neveket is felsorolt: ebben olvasható a harmad osztályon utazó Kisik Antalnak és feleségének, valamint Hoffer Lujzának a neve. Kisik Vince és a 18 éves Kisik Mária azonban a tengerbe fulladt, holttestüket soha nem találták meg. A többi magyar utas sorsa azonban nem ismert. Későbbi elbeszélésekből derült ki, hogy Cirbusz Géza egyetemi tanár, Horváth Dénes egyetemi hallgató, valamint a Budapestről Cibakházára költözött Veress (Weress?) Zoltán és felesége is a túlélők között voltak. A Titanic segítségére siető hajó orvosa is magyar volt, Lengyel Árpád, aki a megmenekült utasoktól hálából emlékérmet kapott. Az orvos sírja a budapesti Kerepesi Temetőben van.

A Titanic katasztrófájának következményei

A katasztrófát követően törvényben írták elő, hogy minden hajó köteles az utasai számára maradéktalanul elegendő mennyiségű mentőcsónakkal rendelkezni. Előírták azt is, hogy a rádió mellett 24 órás szolgálatnak kell lennie. Előírták továbbá, hogy nyílt vízfelületen nem szabad tűzijátékot fellőni, hajóról – csak partközelben – a jelzőrakétákkal való összetéveszthetőség miatt. Az S.O.S. jelzést nem sokkal korábban határozták meg egy hírközlési konferencián, mint a könnyen azonosítható egyszerű segélykérő morze-jel sorozatot. A közhiedelmmel ellentétben a Titanic esete nem az első volt – mindenesetre a leghíresebb és ez a jelsorozat elterjedését nagyban segítette – amikor az S.O.S. jelsorozatot adták le segélykérésként. A Titanic előtt 1909-ben a Slavonia már az S.O.S. leadásával kért segítséget. A következő részben: Kérdések és válaszok a Titanicról http://www.youtube.com/watch?v=pun18bi_0-g