Pályája kezdetétől a múzeum-fotózás érdekelte leginkább Dömötör Mihályt, a Móra Ferenc Múzeum fényképészét, akit pénteken Tömörkény-díjjal tüntettek ki. Portálunknak a szakma sajátosságáról, modern kori kihívásairól is beszélt.
Lámpatologató akarsz lenni? - tette fel a kérdést
Dömötör Mihálynak
egykori tanítója,
Nagygyörgy Sándor
még 1980-ban, amikor a fotós erre az útra lépett.
A Tömörkény-díjjal kitüntetett
fotográfus kihangsúlyozta: a múzeum-fotózás ugyanabból a szempontból könnyű és rendkívül nehéz feladat is egyben. A tárgyak, amiket fotózni kell ugyanis rendkívül szépek, jó alapanyagul szolgálnak a munkához, viszont nagy odafigyeléssel kell fényképezni, hogy értékeik a képeken is tükröződhessenek.
- Tavaly augusztusban a Csongrád Megyei Önkormányzat Alkotói Díjában is részesült. Hogy fogadta ezt az újabb kitüntetést?
- Hatvanadik születésnapomra csináltam
egy átfogó kiállítást Hódmezővásárhelyen
. Ott kaptam egy városi díjat, majd utána egy megyei díjat is, most pedig a kollégáktól egy szakmai díjat. Nem tudnám rangsorolni, hogy melyik nekem a fontosabb, most nyilván az utolsónak örülök a legjobban. Igazából egyáltalán nem számítottam rá. Csak tettem a dolgomat, fel sem merült bennem, hogy ezt a díjat én fogom kapni. Akkor fogtam gyanút, amikor Orbán Imre igazgatóhelyettes a lelkemre kötötte: mindenképp legyek itt az átadó ünnepségen - persze én ide is fotózni érkeztem elsősorban. Büszke vagyok erre a díjra, hiszen előttem nagyon neves kollégák, régészek és néprajzosok érdemelték ki. Nagyon meghatott ez az elismerés.
- A díj átvételekor azt mondta, ön mindig is a múzeum-fotózással szeretett volna foglalkozni.
- A pályaválasztásomhoz nagyban hozzájárult, hogy édesapám harminc évig igazgatta a vásárhelyi múzeumot, így a kultúrához már gyerekkoromban is közel voltam. Középiskolás koromtól segítettem neki, érdekelt a fényképészet, és segítettem neki bizonyos tárgyakat lefotózni. 1972-73 környékén több Vásárhelyi albumot is készítettünk közösen, én pedig egyre közelebb sodródtam ehhez a nagyon szép szakmához. Szerintem méltán irigyli bárki a múzeumi fotósokat, hiszen nagyon szép tárgyak közelében lehetünk, és nagyon szép tárgyakkal foglalkozunk. Hogy
Vörösmarty
sorait idézzem: Emlékek nélkül nemzetnek híre csak árnyék. Mi itt a múzeumban az emlékek tárgyi részét őrizzük, és azokat tesszük közzé. Szerintem ez egy nagyon fontos feladat, mert a hagyománynak ebbe a rohanó, modern korban egyre nagyobb értéke lesz.
- Van a múzeumfotózásnak valamiféle speciális technikája?
- Egy nagyon fontos dolog van, amire én már 1980-ban rájöttem: az alázat. Itt nem én vagyok a főszerepben, hanem a tárgyak, amikről minél hűbb, részletgazdagabb fotókat kell, hogy készítsek. Persze sok újdonság is van már a fotózásban, például három dimenzióban is megörökíthetjük a tárgyakat, de a lényegen nem változtat. A tárgyak megmutatásán, megörökítésén van a hangsúly - én csak szolgálom ezt a célt, illetve a kutatókat, akik a könyveik illusztrálásához használják ezeket a felvételeket. Az utóbbi néhány évben az internetnek hihetetlen fotóigénye lett, ide is csak jó felvételeket szabad feltölteni. Sajnos nagyon sok rossz fotót láthatunk fent a világhálón.
- Szó esett az internetről, három dimenziós fotózásról. Mennyire kellett igazodni ezekhez az újításokhoz? Sokat változott a múzeumfotózás az elmúlt harminc évben?
- Változott is, meg nem is. Az alapvető dolgok a régiek maradtak: ugyanúgy kell bevilágítanom, ugyanúgy állványra teszem a gépet, mint eddig. A legfontosabb változás, hogy míg régebben a maximálisan legjobb minőségre törekedtünk és nagyméretű diára fotóztunk, most az internet miatt sokszor kisméretű képbe, JPEG-be kell lecsökkenteni. Egy kicsit furcsa volt először a számomra az, hogy a nagy felbontást miért rontsuk le. Persze rettentő fontos a jó felbontás, hiszen csak ebből lehet jó minőségű kicsi képet csinálni. Magam is oktatok fotográfiát, és itt el szoktam mondani: mindig a lehető legjobb minőségű és felbontású képre kell törekedni, még ha a számítógépen több helyet is foglal el. Ezt utána már le lehet kicsinyíteni, de kis képből jó minőségű nagyot már nem fogunk tudni alkotni.
- A díjátadón elárulta, hogy nyugdíjba vonulása után is még sokáig szeretne a Móra Ferenc Múzeum fotósaként tevékenykedni.
- Nagyon örülök neki, hogy ilyen kivételes helyzetben lehettem, hiszen egy átlag embernek fizetnie kell, hogyha eljön a múzeumba. Én harminc évig naponta járhattam ide úgy, hogy még pénzt is kaptam. Ahogy említettem, én harminc évig fizetésért csináltam a munkámat, innentől pedig szerelemből fogom, ami talán még nagyobb élvezet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.