Írjon nekünk!

Szeged

Vélemény

Hírzóna

Politika

Sport

Egyetem

Egyház

Kultúra

A mostari híd újjászületéséről a múzeumban + PANORÁMA, VIDEÓK, FOTÓK

A mostari híd újjászületéséről a múzeumban + PANORÁMA, VIDEÓK, FOTÓK

2011. december 16., péntek
A mostari híd újjászületéséről a múzeumban + PANORÁMA, VIDEÓK, FOTÓK

Magyar békefenntartó Csontváry festménye előtt

A délszláv háború során 1993-ban, egy horvát tank alig két nap alatt semmisítette meg a 426 évig háborítatlanul álló mostari Öreg hidat, melyet Csontváry egyik legismertebb festményén is megörökített. A híd újjáépítési munkálataiban magyar békefenntartók is részt vettek, amiről Nyers József ezredes, a magyar kontingens vezetője a Móra Ferenc Múzeumban a hídról készült alkotás előtt mesélt. A városról és a hídról az első írásos emlék 1452. április 3-án kelt dubrovniki jelentésben szerepel: „… Két erőd áll a hídon a Neretván.” Nem tudni pontosan, hogy ez az első híd mikor készült, de az biztos, hogy a megépítését I. Szulejmán szultán határozta el 1557-ben. Egy XVII. századi oszmán földrajztudós, Ćatib Čelebi beszámolójából tudhatjuk, hogy Mostarban ekkor még csak egy fahíd állt. Mivel ennek láncai már erősen el voltak használódva, a szultán Mimar Hajrudin építész tervei alapján rendelte el az új kőhíd megépítését. Az építkezést 1567-re fejezték be, és ekkor a mostari híd volt a legnagyobb egynyílású kőhíd. Íve 30 métert hidal át 24 m magasságban az átlagos vízszint felett. A legenda szerint a híd tervezője és építésének felügyelője, Hajrudin 1566-ban még az állványok lebontása előtt elhagyta a várost, mivel Szulejmán azt ígérte, halállal lakozik, ha a híd összeomlik. Ekkor azonban még elképzelni sem tudták azt a fél évezredet, melyet az Öreg híd túl tudott élni, és fogalmuk sem lehetett arról a technikáról, ami végül lerombolta.

A híd jelentősége

A híd hamar szimbolikus jelentőségűvé vált, amit csak megerősített az a misztikus légkör, ami a következő évszázadokban az építés technikai megoldásait vette körül. A szerkezetét és a köveket rögzítő kötőanyag összetételét sokáig homály fedte. A hídnak az idő folyamán több neve is volt: „Novi” (új), „Szulejmán szultán”, „Veliki” (nagy), de a leginkább elfogadott a „Stari” (öreg) lett. 1992-ben Bosznia-Hercegovina deklarálta elszakadását Jugoszláviától. Ezt követően rögtön kitört a szerb-bosnyák háború, melynek során a 18 hónapos ostrom alatt a város történelmi magja súlyos sérüléseket szenvedett. Ekkor semmisült meg a ferencesrendi monostor, a püspöki palota és 50 ezres könyvtára, valamint tizenkét mecset. A bosnyák hadsereg végül boszniai horvát támogatással megállította a támadást, ám az ostromot követően a horvát katonai szervezet rögtön a bosnyákok ellen fordult. A hidat végül 1993. november 8-án egy horvát tankból kezdték el lőni, de a hajdani török építész olyan jól konstruálta meg a szerkezetet, hogy végül csak másnap, az egyik pillért ért találat után omlott a Neretvába. A szégyenteljes eseményt a horvát katonák gépkarabélyainak „örömsortűzei” követték.

A híd újjászületik

A háború végén 1995-ben az UNESCO felügyelete alatt, Világbanki támogatással azonnal megindult az újjáépítés megszervezése. Ennek során a magyar békefenntartói SFOR alakulat, a Magyar Műszaki Kontingens katonái – a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred – Nyers József ezredes vezetésével emelték ki a híd darabjait a Neretva folyóból. Mivel Mostar vezetése úgy döntött, hogy az újjáépítés alatt is biztosítani kell a gyalogosforgalmat, a magyar katonák a Hídépítő Zrt. szakembereivel együtt egy ideiglenes hidat is felépítettek a szétszakított városban. A híd teljes újjáépítésének tervezését, a mérnöki és építészeti munkát a Firenzei Egyetem Építőmérnöki tanszéke és a General Engineering firenzei tervezőiroda végezte. A munkát egyéves felmérési munka előzte meg, hiszen a korabeli híd építéséről rendkívül kevés dokumentum állt rendelkezésre. Az előkészítés ideje alatt tisztázódtak azok a műemléki alapelvek is, amelyek alapján a híd tervezése és újjáépítése zajlott. A korabeli híd egy világos tónusú, „tenelija” nevű helyi mészkőből épült. Az építőköveket vas csapokkal kapcsolták össze, a csapok a kövekbe vájt furatokba illeszkedtek, a furatokat pedig ólommal öntötték ki. Így egy kő-acél rendszer alakult ki, amely a híd szerkezetét adta. Az újjáépítés során is a korabeli szerkezeti megoldást alkalmazták. A lefektetett műemléki elvek alapján valamennyi fellelt maradvány újrafelhasználásáról egyenként döntöttek, mindez mintegy 45 000 adat elemzését tette szükségessé.

Az ostrom

„Én eredeti állapotában a hidat nem láttam, csak lerombolva” – beszélt a mostari élményekről és a munkáról Nyers József ezredes, a kontingens parancsnoka. „De megdöbbentő volt az a látvány, ami bennünket Mostarban fogadott. Még az ott élőkre is nagyobb hatást gyakorolt a híd lerombolása, mint a sokezer halott és menekült.” A szűk, csak gyalogosan járható hídnak stratégiai jelentősége nem volt, lerombolása szimbolikus jelentőségűvé vált. A délszláv háború alatt a város elképesztő mértékű kárt szenvedett. 1992-ben a szerb és a montenegrói csapatok támadták a települést, majd 1993 májusától az addig szövetséges horvátok és bosnyákok közt is kirobbant a háború. A két évig tartó konfliktusban az erősebb horvátok gyakorlatilag rommá lőtték a város muszlim oldalát, az ostrom során kétezren meghaltak és 26 ezren menekültek el. A várost sokan a II. világháborús Drezdához hasonlították, mivel közel ötezer építményt, ipari létesítményt és számos kulturális-történelmi jelentőségű emlékművet tettek tönkre. A két városrész – a horvát és a bosnyák – végső elszigetelésének jelképéül 1993. november 8-án és 9-én horvát tankok lőtték a Neretva medrébe a közel félévezredes Stari most, az Öreg hidat. http://www.youtube.com/watch?v=XTZYw9HgJBI

A Magyar Műszaki Kontingens

Az Országgyűlés 1995. december 5-én határozatban szabta meg a Magyar Műszaki Kontingens feladatát. A katonáknak a komp- és hídátkelőhelyek berendezéseinek fenntartását, a hidak és utak javítását valamint a felderített műszaki akadályok felszámolását kellett elvégezniük. Többek között Dobojnál egy Mabey&Johnson típusú hidat is felépítettek, mely a hasonlóak közül a leghosszabb, a legtovább fennálló, és a legtöbb járművet átbocsájtó pontonhíd volt. A misszióban eltöltött hat év alatt 30 hidat építettek fel, köztük a Bosanska Krupa körzetébe felépült pontonhíddal, mely a Magyar Honvédség történetének legtöbb eszközét, közel 150 ezer kerekes és mintegy 80 lánctalpas járművet bocsájtott át. Így szinte természetes volt, hogy a magyar katonákat bízza meg az UNESCO a mostari híd műszaki előkészítő, mentő, és mentesítő feladataival. Ennek keretében a szentesi egység egyedülálló kiemelőszerkezetet épített, és üzemeltetett a Neretva folyón.

A kiemelés és az építés

Amikor a magyar katonák megkezdték a műveletet, az első kő folyóból való kiemelése is szimbolikus lett akkor, amikor Alija Izetbegović, a független Bosznia-Hercegovinai Köztársaság első államfője is végignézte a katonák munkáját, mely a Magyar Műszaki Kontingens számára felejthetetlen élménnyé vált. A két turnusban folyó munkálatok során a több méter mély, gyors sodrású és igen hideg Neretvából többtonnás köveket emeltek ki a magyar katonai búvárok – az általuk tervezett és felépített speciális eszközzel – az ideiglenesen kialakított tárolókra. Az embert és technikát próbáló munka során a folyó medréből sikerült kiemelni a híd összes, még épen darabját. Az Öreg hidat alkotó több mint ezer kőtömböt a firenzei egyetem szakemberei dolgozták fel, és tervezték meg az új híd térbeli képét. A tervezés során minden egyes kőtömböt külön-külön meg kellett alkotni ahhoz, hogy az új híd pontosan olyan legyen, mint a régi. Sokáig abban bíztak, hogy az összes kőtömböt fel lehet még használni az új híd építéséhez, de a kiemelésük után derült ki, hogy annyira megsérültek, hogy szinte mindent elölről kellett kezdeni. Az újjáépítés során egy újabb náció érkezett Mostarba: a törökök. Ezúttal nem hódító szándékkal jöttek a városba, hanem azért, hogy megmunkálják a több mint ezer kőtömböt. A keresztény horvát lakosság ekkor nem nézte jó szemmel a muzulmán törökök érkezését. A feszült hangulatot tovább fokozta az, amikor a török kőfaragók a munka megkezdésekor egy kecskét is feláldoztak. A kőfaragók két évig dolgoztak a kövek megdolgozásán. Közben német- és orosz hídépítő mérnökök csatlakoztak az újjáépítési munkálatokhoz. Az építési folyamat a kőtömböket összekötő habarcs kidolgozásakor akadt el. A mérnököknek nem sikerült olyan szilárdságú kötőanyagot kidolgozniuk, mint amilyet az eredeti hídépítők használtak. Két évig próbálkoztak, de a tudományuk nem hozott sok sikert. Végül a török kőfaragók nyomására kipróbálták egy ősi receptet. Ennek az alapelemei: citrom, kecskeszőr, csontpor és tojássárgája volt, hiszen akkoriban még nem ismerték a cementet. A mérnökök nem akartak hinni a szemüknek, amikor a tesztek során kiderült, hogy a szakácskönyvbe illő ősi habarcs hozza azokat az eredményeket, ami a híd összetartáshoz szükséges. A jelképpé vált híd a többéves, nemzetközi munka eredményeképpen – mely 17 millió dollárt emésztett fel – az eredeti helyére, eredeti formájában került vissza. Ez a híd ugyanúgy, ahogy több száz éve, most is a muzulmánok és a keresztények közötti határvonalat és törékeny kapcsolatot jelképezi. Az pedig különleges jelentőséggel bír, hogy ebben magyar katonáknak, a magyar műszaki szaktudásnak, a magyar hídépítőknek, és egy hajdani festőnek, Csontváry Kosztka Tivadarnak is jutott szerep.

A festmény

Csontváry Kosztka Tivadar „Római híd Mosztárban” című festménye a huszadik század elején, eredeti pompájában ábrázolja a lenyűgöző építményt. Az újjáépítési tervek elkészítésekor állítólag ezt a festményt is figyelembe vették, hogy minél pontosabban építhessék újjá a szimbolikus jelentőségű hidat. A művész sorra kipróbálta a természetábrázolás különféle módozatait: a naturalisztikus, objektív megközelítéstől hamar eljutott a látvány szubjektív átköltéséig. Témaválasztása sem esetleges. Vándorlásai során azokat a nagy hagyományokkal rendelkező helyeket kereste fel, ahol a különleges természeti adottságok az ősi kultúrák emlékeivel együtt nyújtottak felemelő, olykor katartikus élményt a szemlélőnek. Csontváry 1903 tavaszát Hercegovinában és Boszniában töltötte. Mostar ihletéséből született a Tavasznyílás Mosztárban valamint az Öreg hidat ábrázoló kép is. A smaragd vizű Neretván átívelő hidas látkép az álomszerűbb: kihaltsága, szinte embernélküli csendje talán az emberfeletti feladatokat vállaló festő magárahagyatottságát és társtalanságát is kifejezi. Hiába ragaszkodik a motívumok topográfiai hűségéhez, hiába sűrít kétféle nézőpontot a minél jellemzőbb összkép kialakításához, a fantáziavilág legyőzi az objektivitást, a különös színhangulat álomba transzponál.
Napnyugta Mostarban, Bosznia-Hercegovinahttp://www.youtube.com/watch?v=0Uz4ZAaHnVM
Csontváry Kosztka Tivadar mostari Öreg híd Csontváry-kiállítás

Ez is érdekes lehet

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

© 2024logo