Kultúra

Liszt Ferenc Szeged újjáépítéséért is komponált + FOTÓK

Liszt Ferenc Szeged újjáépítéséért is komponált + FOTÓK

2011. október 21., péntek
Liszt Ferenc Szeged újjáépítéséért is komponált + FOTÓK
Koszorúzással, tudományos emléküléssel és koncerttel tisztelegtek pénteken Liszt Ferenc születésének 200. jubileumán Szegeden. Először a Dóm téren koszorúzták meg a zeneszerző szobrát, majd emlékülést tartottak, este pedig koncerttel emlékeztek Lisztre. A megemlékezések pénteken délután a Dóm téri Nemzeti Pantheonban Stróbl Alajos Liszt-szobránál kezdődött. Ezt követően a városházán rendeztek tudományos emlékülést, ahol többek között Kerek Ferenc Liszt-díjas zongoraművész, az SZTE Zeneművészeti Kar dékánja tartott előadást Liszt Ferenc a Szegedet romba döntő 1879-es árvíz után írt, Revive Szégedin! - Éljen újra Szeged! - című művéről. A pénteki programokat a Szegedi Tudományegyetem Fricsay-termében emlékkoncert zárta. Szombaton este a fogadalmi templomban Liszt Ferenc Krisztus oratóriumát hallhatja a közönség. A koszorúzás előtt Kerek Ferenc mondott beszédet Liszt Ferencről, melyben kiemelte, hogy a művész a szó szoros értelmében örök hatást gyakorolt a világra, hiszen a zeneművészet az általa kijelölt irányvonalak mentén halad ma is. A Magyar Királyi Zeneakadémia 1875-ben a személyére alapult. Megtudhattuk, hogy közvetlenül városunkhoz is kapcsolódik a művész, hiszen a szegedi árvíz emlékére komponálta a Revive Szégedin! – Éljen újra Szeged! című művét. „Állj közénk, és mondjuk: hála égnek! / Még van lelke Árpád nemzetének.” – zárta beszédét Kerek Ferenc idézve Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez című versének utolsó sorait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.