A kultúránk és társadalmunk hanyatlásáról szőtt gondolatait osztotta meg portálunkkal Czakó Gábor, Kossuth-díjas író. A neves publicista nemrégiben a Barankovics István Alapítvány meghívására érkezett Szegedre, s tartott előadást.– Előadásának a címe Magyar? Kultúra?, két kérdőjel... – Elvesztettük azt, ami a kultúra valójában, s helyette egészen mást élünk ma, mint ahogy magyarságunkkal sem vagyunk tisztában. – Kifejtené, hogy a kultúra tekintetében mire gondol? – A kultúra nem kevesebbet jelent, mint átszellemíteni a világot, mikor az anyagot próbáljuk fölemelni Istenhez, egyre közelebb és közelebb. Ez a művelet az embertől elszakíthatatlan. Amikor Ádám tüzet rakott, Éva pedig énekelt, ez már a természetről leszakadt ember állapota volt, hiszen ilyet egyik élőlény sem tesz. Ötvenezer éve találtak egy tetemet, ami virágokon feküdt, a pollen ugyanis nem bomlik le, így megállapítható, hogy az ősök már akkor lerótták halott társaik előtt a tiszteletüket, tehát tisztában voltak vele, hogy aki előttük fekszik, annak lelke eltávozott, egy másik útra lépet, s erre egy rítussal próbálták felkészíteni. Ez már Kultusz volt, ami a kultúrával egylényegű. – Kultúra tehát ideális esetben a kultusszal egyenlő. – A latinban colere, azaz művelés, ápolás kifejezésből ered e szavunk. A kultúra tárgyiasítása a civilizáció. Eszközöket használunk világunk művelésére, de közel sem mindegy, hogy valóban műveljük vagy gyilkolunk, ütlegelünk vele. Ahogy a kalapáccsal szöget is lehet a falba, fába verni, építésre használni, de lehet vele ölni is. Szerintem az egyház megbomlása és a reneszánsz az a korszak, amikor ezek az eszközök kicsúsznak a kultúra béklyói alól, és az építés helyett a pusztítás kezdi átvenni a főszerepet. Elszabadul a technika és az óriási civilizációs fölényt elkezdjük arra használni, hogy más kultúrákat igázzunk le, raboljunk ki és pusztítsunk el, ahogy tettük azt például egy kontinensnyi indiánnal. Minden kultúra, ha kultusz, ember és Isten közelségét jeleníti meg, mára azonban a kultikus tartalom teljes egészében eltűnik. Vannak művészeti kegyhelyek, ahol dereng valami, mint például egy múzeum, színház, koncertterem stb., de ezek főleg halottas házra hasonlítanak, hiszen itt az ember már régen nem éli a kultúrát, csak beleszagol kicsit, rápillant, de mellérendelődni, felemelkedni vele nem igen tud. A kultusz belső tartalom főképp, és ez a belső elveszett. – Ön többször használja előadásai során a konzumidióta kifejezést. – Ez a termeszhez hasonló szorgalommal fogyasztók tömegét jelenti. A probléma itt is a kultúra hanyatlásával kezdődött. Megjelentek a szabványok, az „izo”-k, maga a divat. A művészet is az izmusok kiszolgálója lett „izo-művészet”. Csakhogy ezt nem a művészek, hanem a műkereskedők találták ki. Ma a kultúra legnagyobb részt altatás, és szétszóratás, szórakoztatás, ahogy ma mondjuk. A kultúra sosem csak tárgy, attól valósul meg a könyv is, ha kinyitja valaki és elolvassa, amit az író írt, ez pedig már két embernek a találkozása, együtt gondolkodása. Ha a kultúra a platóni négyes – az igazság, szépség, jóság és szeretet – köréből kilép elvadul, elszabadul; sajnos most mi is ebben a zabolátlan világban élünk. Az elszabadult civilizációnkban pedig kizárólag az anyag az úr, s ennek az önfenntartásához az kell, hogy az ember jó fogyasztóként továbbra is szolgálja e rendszert, ez a konzumidióták korszaka, azé az emberé, aki a fogyasztást helyezi minden elé, ehhez azonban nem párosul magas kultúra, így tehát a cél, hogy a kultúra sose találjon vissza a kultuszi színvonalhoz, s így az emberhez. – Kérdőjelet tett a magyar szó mögé is. – A magyarságunkban szinte semmi sem változott a kommunizmus óta. Akkor lett ugyanis kimondva, hogy káros minden nacionalizmus, amit szorosan összemostak a sovinizmussal. Nemzetünkben ez a hozzáállás ma is fennáll. Pedig a nacionalizmus az más nemzeteket befogadó, de a sajátját védő eszme, míg a sovinizmus az támadó, más nemzeteket bántó. Sehol nincs még egy nemzet, akinek a nyelvében van olyan jelentésű szó, hogy magyarkodik. Sem az olaszoknál, sem a franciáknál nincsenek olaszkodók, meg franciáskodók. Viszont a mi nyelvünkben létezik a legmagyarabb kifejezés is, ha a jelentéstartalmával összevetve meditálunk el rajta egy kicsit, ez pedig a magyaráz. – Mi lehet a kiút? – Sokat felejtettünk, a kultúránk már nem ugyanaz, még hatvan évvel ezelőtt is sokkal több népdalt tudtak az emberek, mint ahogy meséket is, és emlékeztek a családra, fel tudták idézni a nagyapák, ükapák történeteit. Ma a gyerekek jó, ha a négy nagyszülő nevét tudják. Nemrég készítettek egy felmérést a gyermekek közt, hogy hányan ebédelnek együtt a családdal vasárnap és a megkérdezettek mindössze 25 százaléka mondta azt, hogy közösen, együtt ülnek le az asztalhoz. – Akkor a nevelés lehet a megoldás itt is? – Igen, csakhogy ez kettős természetű, hiszen a család adhat egy erős bázist, de a gyermekek együtt játszanak az óvodákban, iskolákban, egymástól is sokat tanulnak, és ma a legtöbb fiatalnak a másodlagos nevelő eszköze a televízió, amiből valljuk be, több szenny ömlik, mint érték. Vannak barátaim, akik nem tartanak tévét, és ők mesélték, hogy a gyerekeik az óvodában, a kis közegükben bizony hátrányt szenvednek, kinevetik őket gyakran, mert nem ismerik azoknak a senkiknek a nevét, akik ma közérdeklődés középpontjában állnak, és akik valóban senkik lesznek néhány éven belül.
